Hujber Ferenc

Hujber Ferenc pszichiáterhez fordult, miután felpofozta feleségét, élete mélypontjáról vallott a színész
2024 október 7.   Promotions
Szerhasználattal és depresszióval is küzdött, az elmúlt két év során azonban minden megváltozott.
Több hónapig váratta a második randival szerelme Hujber Ferit
2024 október 3.   Blikk
Hujber Feri és kedvese, Kriszti kapcsolata nem indult zökkenőmentesen. Az első randi után ugyanis Kriszti három hónapig váratta a színészt a következő találkozással.
Vita alakult ki a Nyerő páros szereplői között, meg is ütötték egymást
2024 október 2.   Femcafe
Hujber Ferenc új életet kezdett, de nem tagadta meg a sötét múltját. A Nyerő páros sztárja bevallotta, hogy volt olyan is, amikor megütötték egymást a párjával.
Hujber Ferenc: Életem legsötétebb pontja az volt, amikor egy veszekedés során pofon ütöttem Krisztinát
2024 október 2.   Telex
A Valami Amerika sztárja szeptemberben ünnepelte ötvenedik születésnapját. A színész ezen apropóból beszélt egy interjúban arról, hogy miért ment világgá, és miért döntött úgy, hogy felkeres egy pszichiátert.
Hujber Feri bevallotta, kezet emelt párjára: "Az életem legsötétebb pontja volt"
2024 október 2.   Sassy
Régebben sokszor állt drog behatása alatt, ami kihozta belőle ezt az "ősvadságot".
Hujber Ferenc élete legsötétebb időszakáról vallott: még a feleségét is pofon vágta, amit rögtön vissza is kapott
2024 október 2.   Blikk
Hujber Ferenc nemrég ünnepelte az 50. születésnapját, amelynek kapcsán a hot! magazinnak adott interjút. Ebben beszélt azokról a kihívásokról és mélypontokról, amelyek meghatározták az életét. A színész a karrierje hullámvölgyei, valamint a személyes küzdelmei során eljutott odáig, hogy szakember segítségével sikerült újjáépítenie önmagát. Hujber m
"Inkább ne legyél a párom..." – Hujber Feri durván összebalhézott a feleségével
2024 október 1.   SzMo
Újra itt van a Nyerő Páros, és már az első epizódban is lesz bőven feszültség. A főszerepben Hujber Feri és felesége, a nála 18 évvel fiatalabb Szőke Krisztina, akik egyenesen Londonból érkeztek, hogy belevágjanak a kalandba.
"Inkább ne legyél a párom..." – Hujber Feri összebalhézott a síró feleségével – Részlet a Nyerő Párosból
2024 október 1.   Blikk
Vadiúj évaddal tér vissza idén ősszel az RTL népszerű műsora, a Nyerő Páros. A csatorna elárulta, mikor lehet ismét látni a hazai sztárokat különféle extrém helyzetekben. Október 14-től Hujber Feri és a felesége is versenybe szállnak, akik máris összebalhéztak az előzetesben.
Bulvárbalhé: Hujber Ferenc nagyon keményen kiosztotta Nagy Ervint
2024 szeptember 23.   Mandiner
Zajlik az élet.
Így néz ki most Hujber Ferenc csodás felesége, aki a felnőttfilmes múltja miatt nem tud zavarba jönni
2024 augusztus 14.   Femcafe
Hujber Ferenc rengeteg mindenben megnyílt az utóbbi időben. Hamarosan a párjával fognak feltűnni az RTL egyik népszerű műsorában.
"Erkölcsös teremtés" – Hujber Feri fülig szerelmes egykor felnőttfilmes feleségébe
2024 augusztus 13.   Blikk
Hujber Ferenc nemrég tért vissza Angliából, ám itthon máris új kihívások elé néz. A feleségével, Szőke Krisztinával együtt szerepet vállalt a Nyerő Páros idei évadában, most pedig gőzerővel próbál egy színházi előadást. A 49 éves színész elárulta, amellett, hogy a szerelme rendkívül élvezte a forgatást, a kapcsolatuk is erősödött általa.
"Jézus színész volt, nem ő halt meg" – Hujber Ferenc most azt mondja, csak játszotta az őrültet
2024 augusztus 13.   Mandiner
A közönség elhitte a színésznek, hogy valóban őrült, szerinte ezért terjedtek el róla azok a hírek, hogy nem veti meg a drogokat.
Végre kiderült, Hujber Feri tényleg a "fehér portól" volt-e olyan őrült, amikor ezer százalékon pörgött
2024 augusztus 12.   Femcafe
Hujber Feri bele tudott keveredni néhány botrányba az évek során. Néha tényleg őrülten viselkedett, így nem csoda, hogy az emberek azt hitték, ez valami drog hatása.
Hujber Feri kicsit sem szerénykedett: szerinte ő az ország legjobb színésze
2024 augusztus 12.   naphire.hu
Hujber Feri az ország legjobb színészének tartja magát, és azt is elmondta, hogy miért.
Hujber Feri sértőnek találja, ha valaki szerint Nagy Ervin jobb színész nála
2024 augusztus 12.   naphire.hu
Hujber Feri szerint ő a legjobb színész az országban.
Hujber Ferenc nem állt le Nagy Ervinnél: Szabó Győző is megkapta a magáét
2024 augusztus 10.   Mandiner
Mindkettejük életében központi szerepet játszott a drog.
Váratlan helyről jött: kollégája mosta fel a padlót Nagy Ervinnel
2024 augusztus 10.   Mandiner
Hujber Ferenc szerint Nagy Ervin "csak most kezdi megtapasztalni az életet", és több mint tíz évig egy "nyomorult" színházban tengődött.
Hujber Ferenc szerint ő jobb színész Nagy Ervinnél, de legalább azonos státuszú
2024 augusztus 10.   SzMo
A művész szerint ő egyszerre ismert és jó színész.
Tombolt Hujber Ferenc, felmosta a padlót a magyar focistákkal
2024 június 18.   AC News
Dühösen pocskondiázta, szidta a színész a közösségi oldalán a nemzeti tizenegyünk Svájc elleni veresége versesége után.
Hujber Feri szerelmi vallomása a 18 évvel fiatalabb feleségéről: "Őt kerestem egész életemben"
2024 május 27.   Blikk
Hujber Feri hét éve alkot egy párt a kedvesével, ám eddig nemigen vállaltak közös szerepléseket. Most elárulta, hogyan kezdődött a kapcsolatuk.

Celeb