-
Jakupcsek: „az éjszakák is kemények”
2019 szeptember 12.
ATV
-
Életének egyik legjobb időszaka a jelenlegi, tevékenyen részt vesz saját műsora szerkesztésében – többek között erről beszélt Jakupcsek Gabriella a Húzós című műsorban. A műsorvezető azt is elmondta, hogy miért nem lett színésznő, miért van előnye pályatársaival szemben és azt is, hogy miért olyan biztos abban, hogy Magyarországon nincs helye az ör
-
Ismét Jakupcsek Plusz az ATV műsorán
2019 szeptember 9.
ATV
-
Ma este ismét elindul az ATV talkshowja a Jakupcsek Plusz. A következő évadban is ismert és civil emberek mesélik el történetüket Jakupcsek Gabriellának. A műsorvezető azt mondta: sokszor igen kemény témákat feszegetnek, máskor pedig olyan dolgokról beszélgetnek, amelyekről bárki más, akár egy kávé mellett. A Jakupcsek Plusz hétfőtől csütörtökig lá
-
1,2 millió nőt ért erőszak otthon
2019 szeptember 9.
ATV
-
Az intézményesített áldozathibáztatás témájával indul újra ma este a Jakupcsek plusz című műsor. Jakupcsek Gabriella ezzel kapcsolatban kifejtette az ATV Start plusz című műsorban, hogy eddig csaknem 1,2 millió nőt ért valamilyen erőszakos cselekmény otthon, de hogy történjen valami, ahhoz legalább öt intézményhez kellene fordulnia az érintetteknek
-
„A legjobbkor jött”: Jakupcsek olyan dolgokról beszélt adásban, amikről nem szokott
2019 szeptember 8.
ATV
-
Szeptember 9-én startol az új évada Jakupcsek Gabriella talk showjának. Az ATV műsorvezetője az indulás előtt olyan dolgokról beszélt Rónai Egonnak a Húzósban, melyekről nem szokott: az egyes adások és saját lelki kulisszái mögé is betekintést adott.
-
Felháborító: visszaéltek Jakupcsek Gabriella nevével
2019 szeptember 5.
Blikk
-
A híres tévés a Facebook-oldalán tisztázta a kellemetlen és felháborító visszaéléseket, amiket idegenek követtek el ellene.
-
Sváby, Bochkor, Tatár, Jakupcsek – erősen kezdi az őszt az ATV
2019 szeptember 4.
ATV
-
Számos új és visszatérő műsorral indította a szeptembert az ATV. A csatornán új műsorral jelentkezik Tatár Csilla, visszatér Bochkor Gábor és Jakupcsek Gabriella műsora, míg az ATV Spiriten napi műsorként tér vissza a Húzós, Rónai Egon műsora. A változásokról Németh S. Szilárddal, az ATV vezérigazgatójával beszélgettünk.
-
Jakupcsek elárulta, mit tesz, ha rájön, hogy hazudik a riportalanya
2019 szeptember 4.
Blikk
-
Jakupcsek Gabriella, aki nagy névnek számít a szakmában, most elárulta, hogyan és miket él meg a kamera előtt.
-
Ilyen az élet, ha történelmi család leszármazottja vagy
2019 augusztus 13.
ATV
-
Magyarországon még mindig vannak olyan családnevek, amelyek említéséről egy egész történelmi korszak jut az eszünkbe. Ilyen családok leszármazottai meséltek a Jakupcsek Pluszban arról, hogy milyen ezzel a névvel élni, milyen nehézségek, és könnyebbségek kísérik mindennapjaikat.
-
Farkasszemet néztek a halállal, ami megváltoztatta életüket
2019 augusztus 12.
ATV
-
Vissza lehet-e térni a normális kerékvágásba egy extrém trauma után vagy valami véglegesen megváltozik az emberek életében? A Jakupcsek Pluszban olyanok mesélték el saját élményeiket, akik maguk is „farkasszemet” néztek a halállal, de csodával határos módon mégis túlélték az eseményeket.
-
Ránéztek Jakupcsek Gabi fotójára. Amit felfedeztek és szóvá is tettek
2019 augusztus 6.
Blikk
-
Kerek-perec kimondta, de...
-
Jakupcsek Gabriella végre megmutatta egyetlen lányát
2019 augusztus 5.
Femcafe
-
A tízéves Emma csodaszép.
-
Élet a rácsok után: „azt élvezem, hogy egy buszmegállóban állok”
2019 augusztus 1.
ATV
-
Magyarországon a harminc büntetés-végrehajtási intézményben jelenleg nagyjából 18 ezer elítéltet tartanak fogva. A Jakupcsek plusz című műsor vendégei olyan érintettek voltak, akik éveket ültek rács mögött. Van olyan is, aki megtért bent, és azóta gyökeres változást hozott az élete.
-
„Buta és hülye gyereknek könyveltek el’ – egy autista kislány megrázó vallomása
2019 július 31.
ATV
-
Magyarországon több mint százezerre becsülik az autisták számát, a jelenlegi kutatások szerint pedig a fiúk négyszer többen vannak, mint a lányok. Ezzel kapcsolatban a Jakupcsek pluszban érintett szülők és egy 10 éves kislány is vendég volt, aki egyebek mellett azt is elmondta, hogy mennyire nehezek voltak az óvodás évek.
-
„A szülők részéről kilométeres sorok állnak” az örökbefogadásnál
2019 július 3.
ATV
-
Az örökbefogadásról egyre több, de talán még így sem elég szó esik hazánkban. Ezzel kapcsolatban Jakupcsek Gabriella a műsorában egy olyan házaspárt látott vendégül, akik roma gyereket fogadtak örökbe, azelőtt, hogy megtudták volna: hamarosan sajátjukat is a kezükben foghatják. A házaspár női tagja szerint Magyarországon rengeteg felnőtt vár az örö
-
Jakupcsek Gabriella: Felvállalom, ami velem történt - Interjú
2019 május 24.
Femcafe
-
A műsorvezető őszintén beszélt az újrakezdésről.
-
Összetörve, pénz nélkül jött haza Amerikából a híres magyar divattervező
2019 május 21.
Pénzcentrum
-
Amerikában sincs kolbászból a kerítés, és azért, mert valaki itthon egy ismert személyiség, még nem jár neki automatikusan máshol is a hírnév. Jakupcsek Gabriella május 17-én műsorra tűzött közéleti talk-showjának témája...
-
Súlyos: Jakupcsek megbukott a poligráfos vizsgálaton
2019 április 24.
ATV
-
Össze-vissza drótozták Jakupcsek Gabriellát az ATV stúdiójában. A műsorvezető önszántából került ilyen helyzetbe, ugyanis meg szerette volna tapasztalni, hogy valóban működik-e a poligráfos vizsgálat. A szerda esti Jakupcsek Plusz című műsorban Kerekes Tamás klinikai szakpszichológus - aki a szerkezet segítségével például az ellopott Vizsolyi Bibli
-
Ismét tarolt Sváby, Jakupcsek, Bochkor és az Aradi-Varga páros is
2019 április 15.
ATV
-
Hét adással került be a múlt hét legnézettebb tv-műsorai közé az ATV.
-
A Jakupcsek kvíz múlt heti nyertesei
2019 április 11.
ATV
-
Minden kedves játékosnak köszönjük a részvételét, a múlt heti műsorok nyertesei:
-
Nincs több titok: Bea asszony kitálal a Győzike show hátteréről
2019 április 10.
ATV
-
Hogyan kezdődött és mi lett a Győzike Show utóélete a Gáspár család életében? Erről beszélgetett a showman feleségével, Gáspár Beával Jakupcsek Gabriella a szerda esti Jakupcsek Plusz műsorban.