-
Összeállították Lennon és McCartney „digitális lenyomatát”
2019 július 24.
Spa Trend Online
-
Köztudott, hogy a Beatles-nél a Lennon-McCartney szerzőpáros, a kezdeteket leszámítva, elsősorban a szerzői jogok miatt szerepelt az együttes lemezein egészen annak megszűnéséig, és a szakértők régóta kutatják, hogy egy-egy dal alkotója John Lennon vagy Paul McCartney volt-e valójában.
-
Elhunyt a manhattani ügyészlegenda
2019 július 22.
Kripto Akadémia
-
A hivatala által beszerzett beismerő vallomások közül talán a legismertebb John Lennon gyilkosától, David Chapmantől származott.
-
50 éve tüntetett ágyban fekve John Lennon és Yoko Ono a békéért
2019 március 25.
SzMo
-
A szenzáció erejét növelte, hogy sokan, tudván, hogy a páros nem megy a szomszédba egy kis botránykeltésért, arra számítottak, hogy szemtanúi lehetnek egy nyíltszíni szeretkezésnek is.
-
Ő a Király, előtte nem volt semmi
2019 január 10.
autopro
-
A rock'n'roll királya nem csak a popkultúrára, hanem az utána következő valamennyi generációra hatással volt és van a mai napig, sőt John Lennon kijelentette: „Elvis előtt nem volt semmi.
-
John Lennon fia apja legendás dalát énekli
2018 december 17.
Joy
-
John Lennon fia nem csak megszólalásig hasonlít szüleire, de még énekelni is gyönyörűen tud.
-
Ritkaságokkal adják ki újra John Lennon Imagine című lemezét
2018 augusztus 27.
Könyves Magazin
-
Az album október 5-én kerül a piacra.
-
Visszautasították Lennon gyilkosának szabadon engedési kérelmét
2018 augusztus 24.
ATV
-
Nem szabadulhat a börtönből John Lennon gyilkosa. A férfi szabadlábra helyezési kérelmét sorban a tizedik alkalommal utasították el.
-
Döntöttek John Lennon gyilkosának ügyében
2018 augusztus 24.
Infostart
-
New York állam illetékes hatósága tizedszer is elutasította John Lennon gyilkosának, Mark David Chapmannek a kérelmét, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék, így a 63 éves férfi rácsok mögött marad még legalább két évre.
-
Tizedszerre sem szabadulhat John Lennon gyilkosa
2018 augusztus 24.
444.hu
-
A most 63 éves Mark David Chapman még legalább két évig börtönben marad.
-
Az egész világ imádja John Lennon és Paul McCartney fiainak közös szelfijét
2018 augusztus 16.
Joy
-
A Beatles rajongók ezer éve erre a pillanatra vártak: összeállt egy fotóra Paul McCartney és John Lennon fia, ráadásul megszólalásig hasonlítanak apukájukra.
-
Óriási: John Lennon és Paul McCartney gyerekei közösen szelfiztek
2018 augusztus 15.
Glamour
-
A The Beatles-gyerekek is barátok
-
Jövő hónapban szabadulhat John Lennon gyilkosa
2018 július 25.
ATV
-
Tizedik szóbeli kihallgatása után kiengedhetik a börtönből John Lennon gyilkosát.
-
Milyen lenne John Lennon és még jó néhány popsztár, ha még mindig élnének?
2018 július 20.
Joy
-
Valaki elképzelte, hogy a popsztárok hogyan néznének ki napjainkban, ha még mindig élnének, és ezt egy remek fotósorozatban mutatják meg nekünk.
-
Yoko Ono magyar származású élettársa elhozta művészetét
2018 július 13.
Infostart
-
Havadtőy Sámuel képzőművész és életművész. Disszidálása után huszonévesen már galériát nyitott New Yorkban, ahová egy napon John Lennon és Yoko Ono sétált be. A sztárpárral kötött barátsága pedig bevezette őt a 70-es 80-as évek New York-i művészvilágába. Ezt az időszakot idézi meg a Ludwig Múzeum július 13-án nyíló nagyszabású tárlata, a "Huszárlép
-
Téli olimpia - Énekelni szabad!
2018 február 12.
Spa Trend Online
-
A megnyitó egyik legfontosabb mozzanata volt John Lennon dalának feldolgozása.
-
Tudta? John Lennon indulatosan tagadta meg a Beatles-életművet
2017 december 18.
Blikk
-
A Playboy történetében a legendás férfiakkal készített korszakalkotó jelentőségű nagyinterjúk mindig központi szerepet játszottak. Többek között Salvador Dalí, Fidel Castro, Bill Gates és John Lennon nagyinterjúi kerültek be a most megjelent Legendás beszélgetések című bookazine-ba. Olyan beszélgetések ezek, ahol az alanyok kendőzetlen őszinteségge
-
Így készült az utolsó fotó John Lennonról
2017 december 9.
Player
-
1980. december 8-án, éppen 37 éve a Beatles egykori frontemberét a nyílt utcán lőtte le Mark David Chapman. Pár órával korábban még készült róluk egy fotó.
-
Csak az egyik fiát tudta szívből szeretni John Lennon, elárulta, miért
2017 december 8.
Femcafe
-
Mindig kimondta, amit érzett.
-
Megdöbbentő kincseket találtak a rendőrök
2017 november 22.
Infostart
-
Több mint száz John Lennon hagyatékából származó lopott tárgyat foglalt le a berlini rendőrség, amelyek közül néhányat be is mutatott.
-
Bemutatta John Lennon ellopott naplóit a rendőrség
2017 november 21.
ATV
-
Bemutatta a német rendőrség kedden azt a John Lennon hagyatékából származó több mint száz tárgyat, köztük a zenész naplóit, szemüvegeket és jegyzeteket, amelyeket vélhetően Yoko Onótól lopott el egy férfi még 2006-ban és amelyeket Berlinben akartak értékesíteni.