Madonna

Bud Spencer bátorította Bujtor Istvánt a bunyós filmekre – A Pogány Madonna kulisszatitkainak nyomában
2022 augusztus 12.   Képmás
Több mint 40 évvel ezelőtt, 1981. május 28-án mutatták be a Pogány Madonna című filmet. A Bujtor István írta és rendezte szórakoztató mozi mára szinte kultikus alkotássá vált, még mindig hatalmas a rajongótábora. Olyannyira, hogy az egyik fogatási helyszínen, a Tihanyi Bencés Apátságban minden évben vezetett túrát tartanak, ahol rengeteg kulisszati
Az Elvis után is bőven el leszünk látva zenés életrajzfi filmekkel
2022 július 31.   Hamu és Gyémánt
Összeszedtünk néhány legendás zenészről szóló készülő filmet, hogy az Elvis után is legyen, ami lázban tart. Többek közt lesz film Leonard Bernsteinről, Madonna pedig saját maga rendező a róla szóló filmet.
92 éves a „Vasapáca”, de nem hagyja abba a versenyzést – A világ legidősebb Ironman-sportolói
2022 július 24.   WMN
„Sokszor volt olyan, hogy a kudarcaimra gondoltam és arra, hogy nem értem el a kitűzött célt. Aztán rájöttem, hogy az egyetlen kudarc az, ha nem próbálkozol, mert az erőfeszítésed önmagában is siker” – ez Madonna Bruder, becenevén a Vasapáca egyik legfontosabb üzenete azoknak, akik példaképként tekintenek rá.
Sokkot kapott a magyar híresség, mikor összefutott a világsztárral: "Ez nem biztos, hogy ember"
2022 július 23.   Life
Polgár Árpád műkereskedő üzlete már a '90-es években rendkívül népszerűnek számított a felső tízezer körében: még olyan világsztárok is megfordultak nála, mint Madonna és Michael Jackson.
Új becenevet kapott Tóth Gabi: mától ő „a Kárpátok Madonnája”
2022 július 14.   Blikk
Tóth Gabi napjaink egyik legmegosztóbb hazai személyisége. Rengeteg kritikát kap, ennek ellenére kifejezetten sokan szeretik is őt, illetve mindazt, amit csinál.
Madonna lánya testhez simuló overallban vonult végig a kifutón
2022 július 3.   Life
Lourdes Leon feszes ruhája tökéletesen kiemelte Madonna lányának alakját.
Madonna és Rod Stewart után jöhet a Chelsea
2022 június 30.   Infostart
A Chelsea új igazgatója, Barbara Charone legendás PR-szakember a popszakmában, ügyfelei közé olyan szupersztárok tartoztak, vagy tartoznak, mint Madonna, Rod Stewart vagy Keith Richards a Rolling Stonesból.
Soltész: A békéért és a békességért imádkoztak magyar zarándokok Czestochowában
2022 június 23.   hirado.hu
A Fekete Madonna zarándoklatot a czestochowai Mária-kegyhelyre 2011-ben szervezték meg először Székely János püspök kezdeményezésére.
Madonna felrobbantotta a netet, saját magának kívánt boldog apák napját
2022 június 20.   Metropol
A 63 éves énekesnő elárasztotta az Instagram-sztoriját olyan képekkel, amiken saját magának kíván nagyon boldog apák napját.
Fekete Madonna zarándoklat indult Czestochowába
2022 június 20.   Demokrata
A három autóbuszhoz Erdélyből további kettő csatlakozik, így több mint kétszáz hívő utazik a pálos kegyhelyre.
Fekete Madonna zarándoklat indult Czestochowába
2022 június 20.   hirado.hu
Elindult Budapestről a lengyelországi Czestochowába a Fekete Madonna zarándoklat hétfőn reggel.
Nem titok többé, miért ért véget Madonna és Prince kapcsolata
2022 június 13.   Femcafe
Madonna és Prince valaha egy párt alkottak, kapcsolatuk azonban idejekorán véget ért – egy régi barátjuk elmondása szerint nem is akármiért.
Britney Spears és Madonna forró csókja indította be a násznépet
2022 június 11.   Promotions
A történelem ismétli önmagát, szóval Britney Spears és Madonna újra csókolózott egyet.
Madonna és Britney újra eljátszották az ikonikus csókjelenetüket
2022 június 11.   SzMo
Tökéletes alkalom volt erre Britney Spears esküvője.
Megérkeztek az első fotók Britney Spears esküvőjéről: Madonna szájon csókolta az arát
2022 június 11.   Life
Ahogy arról mi is hírt adtunk, Britney 60 vendég előtt ment hozzá Sam Asgharihoz. Az ifjú párról a Vogue magazin készített egy exkluzív fotósorozatot, de egyre több felvételt töltenek fel a közösségi oldalakra a vendégek is.
Britney Spears nem csak a férjével váltott csókot az esküvőjén
2022 június 10.   rtl.hu
Madonnával ismételték meg a 2003-as MTV-díjátadó emlékezetes pillanatát.
6 film Madonna főszereplésével, amíg az életrajzi filmjére várunk
2022 június 10.   Glamour
Most már egyre közelebb kerülünk Madonna önéletrajzi filmjéhez, kiderült például, hogy a pop királynőjét Julia Garner alakítja majd a filmben.
Botrány Britney Spears esküvőjén: megpróbált beszökni a volt férje, ráhívták a rendőröket
2022 június 10.   SzMo
A menyegzőre meghívást kapott például Madonna, Drew Barrymore és Paris Hilton is. Az énekesnő első férjét nem hívták meg, mégis megjelent.
Úgy vonaglik Madonna lánya, hogy felforr körülötte az internet is
2022 június 9.   BorsOnline
Az alma az ő esetében sem esett messze a fájától.
Madonna meghozta élete legnehezebb döntését, ebbe bele fognak remegni a Netflix nézői
2022 június 9.   Promotions
Madonna hosszú ideig morfondírozott, de végül sikerült dűlőre jutnia, és ennek nagyon fognak örülni a rajongói.

Celeb