-
Naomi Campell Photoshop-túlzása a legdühítőbb hátraarc, amit mostanában láttunk
2023 március 16.
Glamour
-
Naomi Campbell minden idők egyik legsikeresebb szupermodellje, aki négy évtizeden át uralta a divatipart – ezalatt meghódította nemcsak a létező összes divatmagazin címlapját, de az egész világot is. Úgy tűnik azonban, hogy az öregedéstől való félelem őt sem kerülte el.
-
Naomi Campbell mindenkit emlékeztet, hogy mit is jelent a szupermodell kifejezés
2023 március 3.
Glamour
-
Ib Kamara, tavaly kinevezett Off-White kreatív igazgató varázslatos divatbemutatót álmodott meg a luxusmárka számára, ami már a második neve alatt futó performansz volt. A vonuló sztármodellek legragyogóbb csillaga címet szerintünk Naomi Campbell nyerte, aki egyébként most először lépett kifutóra a 2023-as őszi-téli szezon során.
-
Felismerhetetlen az énekesnő, akinek az egész testét vörös Swarovski kristályok borították
2023 január 25.
Glamour
-
A 2023-as Párizsi Haute Couture hét szenzációsan indult, köszönhetően a Schiaparelli divatház zseniális kreativitásának. A divatbemutatót Dante Pokol című műve inspirálta, és olyan szupermodellek vonultak végig a kifutón mint Shalom Harlow, Irina Shayk és Naomi Campbell.
-
Ötvenhat évesen elhunyt a nyolcvanas-kilencvenes évek emblematikus szupermodellje
2023 január 12.
Femcafe
-
A brit Vogue 1990. januári számának címlapján Naomi Campbellel, Linda Evangelistával, Cindy Crawforddal és Christy Turlingtonnel szerepelt együtt, s olyan divatházak kreációiban tündökölt a kifutón, mint a Chanel vagy a Versace.
-
Naomi Campbell olyan bomba formában van 52 évesen, hogy alig hiszünk a szemünknek
2022 december 5.
Femcafe
-
Igazi sztárdömping volt a Dior hétvégi divatbemutatóján, ahonnan a csodálatos Naomi Campbell sem hiányozhatott.
-
Naomi Campbell még mindig a vörös szőnyeg istennője, és ezt be is bizonyította
2022 december 5.
Glamour
-
Mindig felüdülés újra látni a vörös szőnyegen a gyönyörű és kortalan Naomi Campbellt, akinek ráadásul a hírek szerint a közeljövőben megfilmesítik eseménydús életét.
-
Sosem látott, álomszép fotók kerültek elő Claudia Schifferről és a 90-es évek szupermodelljeiről
2022 október 21.
Glamour
-
Napjaink szupermodelljei rengeteget köszönhetnek a kilencvenes évek királynőinek. Ki ne imádta volna Claudia Schiffer, Naomi Campbell, Kate Moss, Cindy Crawford, Christy Turlington és Linda Evangelista hatosfogatát, akik együtt meghódították az egész világ szívét és egyúttal útjára szabadították a társadalmunk megszállottságát a szupermodellek irán
-
Videón is megörökítették, ahogy Naomi Campbell díszdoktori címet kap
2022 július 11.
rtl.hu
-
A kilencvenes évek szupermodelljét egy londoni egyetem találta érdemesnek az elismerésre.
-
Naomi Campbell elbűvölő fotókon mutatta meg kislánya első lépéseit
2022 június 15.
Femcafe
-
Kis lépés egy gyermeknek, nagy lépés a szupermodell rajongóinak - hiszen Naomi Campbell csak kivételes alkalmakkor engedi, hogy a nyilvánosság is tanúja legyen magánélete eseményeinek.
-
Briatore aztán tud élni! 3 exével volt jelen Monacóban!
2022 május 30.
Racing
-
A 72 éves üzletember, a Renault egykori F1-es csapatfőnöke, Flavio Briatore igazi hedonista. Több híres modell barátnője volt az évek során, akikkel úgy tűnik, hogy a mai napig jóban van. Három legutóbbi exe társaságában fotózkodott ugyanis a múlt hétvégi Monacói Nagydíjon. Briatore Elisabetta Gregoraci, Naomi Campbell és Heidi Klum társaságát élve
-
Naomi Campbell maga a megtestesült elegancia a vörös szőnyegen, legújabb fotói alapján 20 évet is letagadhatna
2022 május 27.
Joy
-
A modell tudja, hogy kell megjelenni a kamerák előtt.
-
Naomi Campbell mélyen dekoltált Valentino estélyiben hódít
2022 május 25.
Glamour
-
Az ikonikus szupermodell akármerre is jár, azt extrán stílusosan teszi – a cannes-i filmfesztivál sem képezett ez alól kivételt.
-
3+1 érdekesség a szülinapos Naomi Campbellről
2022 május 22.
Promotions
-
Ma ünnepli 52. születésnapját Naomi Campbell, ennek örömére összeszedtünk róla pár érdekességet.
-
Az 51 éves Naomi Campbell viselte az egyik legunalmasabb ruhát a Met-gálán, mégis ő volt a legszebb
2022 május 3.
Femcafe
-
Naomi Campbell egy nagyon minimalista darabban jelent meg a hajnalban megrendezett Met-gálán. Bár nem ő viselte a legfényesebb ruhát, így is gyönyörű volt. De a nyakláncáról is érdemes említést tennünk.
-
Naomi Campbell tisztázta a dolgokat: nem fogadta örökbe a kislányát
2022 február 15.
Blikk
-
Naomi Campbell megerősítette a brit Vogue-nak, hogy lányát nem fogadták örökbe, valamint itt mutatta meg először a kicsi arcát is.
-
Naomi Campbell először mutatta meg kisbabája arcát, ráadásul nem is akárhol
2022 február 15.
Joy
-
Nem semmi képek készültek!
-
Naomi Campbell a kisbabájával pózol a brit Vogue címlapján
2022 február 15.
SzMo
-
A szupermodell egyelőre titkolózik a kislánya születését illetően, de kijelentette, hogy ő a saját gyereke, nem örökbefogadott.
-
Lenyűgöző címlapfotón pózol kisbabájával az 51 éves Naomi Campbell
2022 február 14.
Femcafe
-
Az utóbbi évtizedek egyik legnépszerűbb modellje a brit Vogue márciusi számának címlapján mutatta meg gyermekét, akit tavaly májusban hozott a világra.
-
Büszke a formás idomaira: Naomi Campbell 51 évesen is meghódítja a férfiszíveket az Instagramon
2022 február 5.
Femcafe
-
Noha Naomi Campbell már ötven felett jár, ma is pontosan olyan szenzációsan néz ki, mint évtizedekkel ezelőtt. Ráadásul az sem okoz neki gondot, hogy olykor a kamerák előtt dobja le a felsőjét és a melltartóját.
-
Naomi Campbell 51 évesen lépett a kifutóra, mindenkinek elállt a lélegzete
2021 november 30.
Joy
-
Így kell ezt csinálni!