Schobert Norbi

A Nagy Duett profi énekeseinek dalait is színpadra viszik az elődöntős párosok
2026 március 27.   Digital Hungary
Csupán négy páros száll harcba vasárnap este, hogy A Nagy Duett elődöntőjéből végül a fináléba juthassanak. A hírességek ezúttal is dupla produkciókkal készülnek, egy extra csavarral, hiszen az elődöntős párosok profi tagjainak slágereit is duetté formálják: Kovács Áron és Gesztesi Panka, Curtis és Barnai Judie, Lengyel Johanna és Schobert Norbi Jr
Három év után derült ki: ifj. Schobert Norbi ezért nem költözik még össze szerelmével
2026 március 27.   SzMo
Norbi őszintén bevallotta, hogy vágyik az önállóságra, de a családja most mindennél fontosabb. Olyan feladatot vállalt magára, ami miatt a szerelmével még legalább egy évet várnak a közös élettel.
"Kicsit tartottam tőle" – Lengyel Johanna elárulta, mitől rettegett Schobert Norbi Jr. oldalán A Nagy Duettben
2026 március 23.   SzMo
A Megasztár-győztes a korábbi tapasztalatai miatt attól félt, hogy úgy jár most is, mint régebben Marics Petivel. De az is kiderült, ki segíti még Norbit a felkészülésben.
Schobert Norbert erős posztban állt ki Szentendrén az odalátogató Orbán Viktor mellett
2026 március 21.   Blikk
Schobert Norbert Szentendrén fotózkodott Orbán Viktorral, illetve kiállt a miniszterelnök és a helyi választókerület fideszes jelöltje, Vitályos Eszter mellett.
Schóbert Norbi közel három év után sem költözött össze a párjával, Petrával: nyomós oka van
2026 március 18.   Blikk
Schobert Norbi és Rubint Réka fia, Norbi számára most a tanulmányok és A Nagy Duettben való szereplés jelentik a legnagyobb kihívást, de úgy érzi, hogy a családja és a párja támogatásával minden akadályt képes leküzdeni. Bár vágyik az önállóságra és arra, hogy elköltözzön otthonról a szerelmével, Petrával, egyelőre még élvezi a családi fészek bizto
Beszólt Schóbert Norbinak az egyik szomszédja a Békemenet előtt, videóban reagált: "pont ez az a gyűlölet, amivel nem tudok azonosulni"
2026 március 17.   naphire.hu
Szóváltásba keveredett a szomszédjával Schobert Norbi a vasárnapi Békemenet előtt. A fitneszedző szerint ő nem gyűlöletet akar, hanem csak jót Magyarországnak.
"Nagyon kemény időszak áll előttünk" – Rubint Réka potyogó könnyekkel vallott a kamerák előtt
2026 március 17.   Blikk
Rubint Réka legidősebb fia, ifj. Schobert Norbi szívszorító produkciója után A Nagy Duett stúdiójában utat engedett a könnyeinek. A háromgyermekes édesanya őszintén bevallotta, hogy a családja jelenleg nehéz harcot vív, ami a gyerekeket is megviseli érzelmileg. A fitneszguru remegő hangon beszélt Norbiról, aki a háttérben zajló nehézségek ellenére
Rubint Réka kamerák előtt sírta el magát: "Nagyon kemény időszak van mögöttünk, meg áll előttünk"
2026 március 16.   Glamour
Megható pillanatnak lehettek tanúi a nézők A Nagy Duett legutóbbi adásában. A reflektorok fényében nemcsak egy különleges zenei produkció született, hanem egy olyan érzelmi pillanat is, amelyben egy édesanya büszkesége, aggodalma és szeretete egyszerre jelent meg. Rubint Réka nem tudta visszatartani a könnyeit, amikor fia, ifj. Schobert Norbi színp
Rubint Réka kamerák előtt sírta el magát: "Nagyon kemény időszak van mögöttünk, meg áll előttünk"
2026 március 16.   Autónavigátor
Megható pillanatnak lehettek tanúi a nézők A Nagy Duett legutóbbi adásában. A reflektorok fényében nemcsak egy különleges zenei produkció született, hanem egy olyan érzelmi pillanat is, amelyben egy édesanya büszkesége, aggodalma és szeretete egyszerre jelent meg. Rubint Réka nem tudta visszatartani a könnyeit, amikor fia, ifj. Schobert Norbi színp
Schobert Norbi Jr. és Lengyel Johanna meglepő vallomást tett
2026 március 16.   Blikk
A fiatal duettpár most érzelmes dallal és titokkal készülnek A Nagy Duettre.
Formába hozzuk Rékával és Norbival: Liszt és panír helyett mutatjuk az alternatívákat
2026 március 14.   Blikk
Azt eddig is tudtuk, hogy a klasszikus fehér liszt és a hagyományos panírok nem igazán támogatják a formába lendülést. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy milyen valódi alternatívák léteznek helyettük. Schobert Norbi és Rubint Réka ShapeWay programja nem tilt, hanem irányt mutat: megmutatja, mivel válthatók ki a magas szénhidráttartalmú alapany
Schobert Norbi és Rubint Réka fia 15 éves lett – ilyen jóképű tini vált belőle!
2026 március 11.   rtl.hu
Schobert Norbi és Rubint Réka legkisebb fia, Zalán 15 éves lett. A szülők büszkén osztották meg a születésnapi fotókat, ahol Zalán egyszerűen ragyog a boldogságtól. Csodáld meg a család születésnapi képeit!
Nincs még itt az ideje, hogy kicsekkoljak – Schobert Norbert vallomása a sztrók utáni újrakezdésről
2026 március 7.   Blikk
Két sztrók, hosszú rehabilitáció és teljes szemléletváltás – Schobert Norbert őszintén mesélt arról, hogyan élte meg élete egyik legnehezebb időszakát, és mit tanult belőle. A fitneszguru ma már tudatosabban edz, figyeli a pulzusát, és vallja: a mozgást soha nem szabad elhagyni, csak ésszel kell csinálni.
Schobert Norbi bojkottálja Rúzsa Magdit: "A fiam miatt nem megyek el többé a koncertjére"
2026 március 3.   Blikk
Ifjabb Schóbert Norbi megállíthatatlan: a Farm VIP győzelme és a Sztárbox bajnoki öve után most A Nagy Duett színpadán bizonyítja rátermettségét. Édesapja, Schobert Norbert büszkén figyeli fia szárnyalását, ugyanakkor egy interjúban azt is elárulta: van egy seb, amely azóta sem gyógyult be. Szerinte ugyanis a fia énektudását tavaly méltatlanul becs
Brutális nevelési módszereket alkalmazott Schobert Norbi, így telt a fiai gyermekkora
2026 február 28.   naphire.hu
Így telt Schobert Norbi fiainak a gyerekkora, amikor rossz fát tettek a tűzre.
Pottyondy Edina üzent Rubint Rékának: Háború pont az olyan politikusok miatt lesz, mint Orbán Viktor
2026 február 24.   SzMo
A humorista szerint a Fidesz Győzikével és a Schobert családdal trash reality-t csinált a kampányból. Új videójában a humorista szarkasztikusan méltatta a kormány megoldását az olajhiányra is. Szerinte ez olyan, mintha egy háziasszony egyszerűen átmenne az Aldiba, miután bezár a Lidl.
Ilyen ember valójában Schobert Norbi fia, kollégája kitálalt
2026 február 22.   naphire.hu
Schobert Norbi Jr.-ról rengeteg pletyka kering a neten, ez lenne az igazság róla?
Megrázó vallomás érkezett Schobert Norbitól, elmondta, hogyan tették tönkre és semmizték ki
2026 február 21.   Promotions
Bíróságra kerülhet Schobert Norbi, ha elmondja ki tette tönkre a vállalkozását.
Schóbert Norbert Junior a netről tudta meg, hogy sztrókot kapott az apja - lázadó időszakáról is vallott a fitneszguru fia
2026 február 21.   Blikk
A szemünk előtt nőtt fel, egészen kiskora óta ismerjük Schóbert Norbert Juniort híres szülei miatt. A fiatalember az elmúlt években azonban már több alakalommal bizonyította, több ő, mint Rubint Réka és Schobert Norbert nagyfia. Most A Nagy Duett versenyzőjeként mutatja meg egy új oldalát, a Vasárnapi Blikknek pedig arról mesélt, ő hogyan élte meg
Kozsó 23 kilót dobott le: Schobert Norbi módszerével született újjá az Ámokfutók sztárja
2026 február 14.   SzMo
A pluszkilók már a fellépéseit is veszélyeztették, komoly sütifüggőséggel küzdött az énekes. A drasztikus döntés után most elárulta, mi volt a sikerének valódi titka.

Celeb