-
Végre Oscar-díjjal jutalmazzák Tom Cruise-t
2025 június 19.
Hamu és Gyémánt
-
Tom Cruise karrierje során még csak Oscar-jelölésig jutott, ez azonban hamarosan megváltozik: az Amerikai Filmakadémia bejelentette, hogy a 2025-ös Kormányzói Díjátadó díjazottjai között szerepel Tom Cruise színész és producer, Debbie Allen koreográfus és színésznő, Dolly Parton énekesnő, valamint Wynn Thomas látványtervező, akik mind tiszteletbeli
-
35 év után folytatást kap Tom Cruise legendás filmje
2025 június 19.
Igényesférfi.hu
-
Miközben a Top Gun 3 előkészületei már javában zajlanak, úgy tűnik Tom Cruise egy másik kultikus szerepét is leporolja és mintegy harmincöt év után visszatér a NASCAR világába.
-
Tom Cruise végre Oscar-díjas lehet
2025 június 18.
Magyar Hírlap
-
Eddig egyszer sem kapta meg az aranyszobrot.
-
Brad Pitt kizárólag ezzel a feltétellel dolgozna együtt újra Tom Cruise-zal
2025 június 18.
Hamu és Gyémánt
-
Tom Cruise és Brad Pitt minden bizonnyal a világ legismertebb filmsztárjai: ez ugyanúgy igaz volt a ’90-es években és ma is. Habár több mint 30 éve szerepeltek utoljára együtt egy produkcióban – az 1994-es Interjú a vámpírral című filmben – most előállt egy lehetőség, ami lehet, hogy újra összehozhatja őket.
-
Tom Cruise végre Oscart kaphat – tiszteletbeli díjjal ismerik el pályafutását
2025 június 18.
Mandiner
-
Bár négyszer is jelölt volt a legendás színész, eddig egyszer sem kapta meg az aranyszobrot.
-
Tiszteletbeli Oscar-díjat kap Tom Cruise
2025 június 18.
Telex
-
Harmincöt évvel első jelölése után a díjat is megkapja.
-
Brad Pitt újra együtt dolgozna Tom Cruise-zal, de van egy feltétele
2025 június 15.
Igényesférfi.hu
-
A két színész eddig csak egyetlen alkalommal - az Interjú a vámpírral című 1994-es horrorfilmben - osztozott a vásznon, de Brad Pitt egy friss interjúban azt mondta: nem zárkózik el az újabb közös munka elől.
-
Égő ejtőernyővel ugrott ki egy helikopterből Tom Cruise a Mission: Impossible forgatásán
2025 június 10.
Hamu és Gyémánt
-
Tom Cruise ismét bebizonyította, hogy nem létezik lehetetlen a számára: a világhírű színészt hivatalosan is bejegyezték a Guinness-rekordok könyvébe a legtöbb égő ejtőernyős ugrás kategóriájában. A rekord elképesztő: összesen 16 alkalommal hajtott végre olyan ugrást, amely során ejtőernyője lángra kapott – mindezt a Mission: Impossible – A végső le
-
Tom Cruise új vitorlás jachtja maga a megtestesült álom
2025 június 9.
Igényesférfi.hu
-
Tom Cruise nemrégiben beruházott egy vadonatúj luxusjachtra, és a legapróbb részleteket sem bízta a véletlenre: az egyik legnevesebb gyártóval vette fel a kapcsolatot.
-
Megdöbbentő hír érkezett Tom Cruise-ról
2025 június 8.
Blikk
-
A 62 éves Tom Cruise ismét bebizonyította, hogy nem ismer határokat, ha extrém mutatványokról van szó. A Mission: Impossible – A végső leszámolás forgatása során nem kevesebb mint tizenhatszor ugrott ki egy helikopterből égő ejtőernyővel, ezzel pedig beírta magát a Guinness-rekordok könyvébe.
-
Les Grossman visszatér? Tom Cruise legőrültebb karaktere saját filmet kaphat
2025 június 8.
Igényesférfi.hu
-
Tom Cruise rengeteg felejthetetlen szerepben tűnt már fel karrierje során, de a Trópusi vihar őrült producerfigurája, Les Grossman kétségtelenül az egyik legemlékezetesebb alakítása. Most pedig úgy tűnik, újra előkerül a kopasz, káromkodós, táncolós figura – méghozzá egy egész estés film főszereplőjeként.
-
Guinness-rekorder lett Tom Cruise
2025 június 7.
InStyle Men
-
A legújabb Mission: Impossible-ben is maga csinálta a kaszkadőrjeleneteket, ezzel sikerült új rekordot felállítania.
-
Mégsem olyan lehetetlen küldetés! Tom Cruise bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe a Mission Impossible miatt
2025 június 6.
Blikk
-
Tom Cruise ismét bebizonyította, hogy nemcsak eljátssza az akcióhőst, hanem ő maga is az. A 62 éves színész új Guinness-rekordot állított fel azzal, hogy égő ejtőernyővel tizenhatszor is kiugrott egy helikopterből a legújabb Mission: Impossible-film forgatásán. A lélegzetelállító mutatvány nem csak szemfényvesztés volt: valódi tüzet, valódi zuhanás
-
CIA-szemmel nézve Tom Cruise akciója nem lehetetlen, csak őrültség
2025 június 4.
Igényesférfi.hu
-
Tom Cruise idén újra lélegzetelállító mutatványokkal gondoskodott róla, hogy senki ne unatkozzon a mozikban, de vajon egy egykori CIA-ügynök is tapsolna neki? A válasz röviden: nem igazán.
-
Már streamingen: Egyszerre került fel Tom Cruise 6 ütős akciófilmje
2025 június 3.
Telex
-
Nagyszerű csomaggal lepte meg múlt hétvégén a Disney+ az előfizetőit. A világ egyik legnépszerűbb akciófilm-szériájának első hat része került fel a streaming platformra, így most indulhat a nagy Mission Impossible-maraton.
-
Már streamingen: Egyszerre került fel Tom Cruise 6 ütős akciófilmje
2025 június 3.
GépMax
-
Nagyszerű csomaggal lepte meg múlt hétvégén a Disney+ az előfizetőit. A világ egyik legnépszerűbb akciófilm-szériájának első hat része került fel a streaming platformra, így most indulhat a nagy Mission Impossible-maraton.
-
Méltó hattyúdal helyett felejthető félsiker az új Mission: Impossible
2025 május 30.
Igényesférfi.hu
-
Tom Cruise a Holdra célzott, de némileg eltájolta magát: a Mission: Impossible utolsó(nak ígérkező) fejezete összeroskad saját ágaskodó ambíciói súlya alatt.
-
Lilo és Stitch letarolta a mozikat – még Tom Cruise-t is megelőzte
2025 május 27.
Médiapiac
-
A Lilo és Stitch élőszereplős feldolgozása letarolta a mozikat, még Tom Cruise legújabb akciófilmjét is maga mögé utasítva. A Disney ikonikus animációjának újragondolt változata nemcsak a közönséget, de a pénztárakat is meghódította, világszerte több mint 340 millió dolláros bevételével. De vajon mi a siker titka, és hogyan fogadták a kritikusok?
-
Így néznek ki ma Nicole Kidman és Tom Cruise gyerekei: sokan a létezésükről sem tudnak
2025 május 26.
Glamour
-
Nicole Kidman és Tom Cruise Hollywood egyik legirigyeltebb, legbefolyásosabb sztárpárja voltak. Bár 11 évnyi házasságuk alatt közös gyermekük nem született, két csemetét is örökbe fogadtak. Isabella 1992-ben, Connor pedig 1995-ben látta meg a napvilágot. Ma már mindketten felnőttek és sikeres karriert mondhatnak magukénak.
-
Mi következik a „Mission: Impossible” után? – Hollywood akciófilmjeinek jövője
2025 május 26.
Médiapiac
-
A "Mission: Impossible" befejezése új korszakot nyit Hollywood akciófilmjeiben. Bár Tom Cruise visszavonul Ethan Hunt szerepétől, az általa képviselt elkötelezettség és fizikai teljesítmény továbbra is inspirációt jelent a jövő akcióhősei számára.