Diákmunka

Nyári diákmunka program: holnaptól regisztrálhatnak a 16–25 éves diákok
2021 június 14.   Adózóna
A fiatalkori inaktivitás csökkentésére, a korai munkatapasztalat és munkajövedelem–szerzés elősegítésére a 2013–2020-es években indított ,,Nyári diákmunka" program tapasztalatait felhasználva a 2021. évben ismét meghirdetésre került a program, amelynek összköltsége 3 milliárd forint. A támogatás célcsoportjába a 16–25 év közötti nappali tagozaton t
Diákmunkások pörgethetik fel a gazdaságot
2021 június 14.   MMonline
Idén nyáron nem csupán az idénymunkák, hanem a járvány visszaszorítása nyomán újranyitó vendéglátó- és szálláshelyek, a visszatérő rendezvények, illetve a kereskedelmi szektorban működő cégek is jelentős plusz munkaerőt fognak igényelni, amelynek kielégítésében kiemelt szerep jut a diákmunkának – jelzi előre a Trenkwalder. A pandémia kitörését köve
Harc a túlórák ellen: miért éri meg a cégeknek a diákmunka?
2021 június 13.   Piac és Profit
Nyáron, az iskolai időszak végével a diákok nagy része munkalehetőség után néz, hogy abból finanszírozhassa meg a nyaralását, szórakozását vagy éppen a következő szemeszter tandíját. De miért éri meg a munkáltatóknak diákokat alkalmazni, pár hónapra betanítani őket, ha kis túlórával a főállású kollégák is el tudják végezni a szükséges plusz munkát?
A diákmunka aranykorát hozhatja el az újranyitás
2021 június 11.   Mandiner
Nyáron nem csupán az idénymunkák, hanem az újranyitó vendéglátó- és szálláshelyek, a visszatérő rendezvények, illetve a kereskedelmi szektorban működő cégek is jelentős plusz munkaerőt fognak igényelni, amelynek kielégítésében kiemelt szerep jut a diákmunkának – közölte a Trenkwalder munkaerő-kölcsönző és -közvetítő csütörtökön az MTI-vel.
Kulcsszerepet kap a gazdaság újraindításában a diákfoglalkoztatás
2021 június 11.   ProfitLine
Idén nyáron nem csupán az idénymunkák, hanem a járvány visszaszorítása nyomán újranyitó vendéglátó- és szálláshelyek, a visszatérő rendezvények, illetve a kereskedelmi szektorban működő cégek is jelentős plusz munkaerőt fognak igényelni, amelynek kielégítésében kiemelt szerep jut a diákmunkának – jelzi előre a Trenkwalder.
Nyáron ismét diákmunkások tömegeire lesz szükség
2021 június 10.   Portfolio
Nyáron nem csupán az idénymunkák, hanem az újranyitó vendéglátó- és szálláshelyek, a visszatérő rendezvények, illetve a kereskedelmi szektorban működő cégek is jelentős plusz munkaerőt fognak igényelni, amelynek kielégítésében kiemelt szerep jut a diákmunkának - közölte a Trenkwalder munkaerő-kölcsönző és -közvetítő csütörtökön az MTI-vel.
Kulcsszerepet kap a gazdaság újraindításában a diákfoglalkoztatás
2021 június 10.   Adózóna
Idén nyáron nem csupán az idénymunkák, hanem a járvány visszaszorítása nyomán újranyitó vendéglátó- és szálláshelyek, a visszatérő rendezvények, illetve a kereskedelmi szektorban működő cégek is jelentős plusz munkaerőt fognak igényelni, amelynek kielégítésében kiemelt szerep jut a diákmunkának – jelzi előre a Trenkwalder.
Kulcsszerepet kap a gazdaság újraindításában a diákfoglalkoztatás
2021 június 10.   Blikk
Idén nyáron nem csupán az idénymunkák, hanem a járvány visszaszorítása nyomán újranyitó vendéglátó- és szálláshelyek, a visszatérő rendezvények, illetve a kereskedelmi szektorban működő cégek is jelentős plusz munkaerőt igényelnek majd, amelynek kielégítésében kiemelt szerep jut a diákmunkának.
Kulcsszerepet kap a gazdaság újraindításában a diákfoglalkoztatás
2021 június 10.   autopro
A gazdasági nyitással megugrott a diákmunka iránti kereslet.
Felpöröghet idén a diákmunka
2021 június 9.   MMonline
A vendéglátásban és turizmusban minden korábbinál több diákot foglalkoztathatnak idén nyáron, de megjelent az igény a munkát vállaló tanulók iránt a magán-egészségügyi szolgáltatók részéről is. A Work Force HR szolgáltatóhoz tartozó Job Force Iskolaszövetkezet az idén várható nagyobb kereslet minél gördülékenyebb kiszolgálása érdekében digitalizált
Ezek a nyári diákmunka buktatói, ennyit lehet keresni
2021 június 8.   Infostart
1200-1500 forint körüli órabérért találhatnak Budapesten munkát maguknak nyárra a diákok. Ez bruttó órabér, amiből lejön a 15 százalékos személyi jövedelem adó. Más járulékot nem kell fizetniük a diákoknak, akik elmennek dolgozni.
Miért éri meg diákmunkást alkalmazni ahelyett, hogy túlóráztatjuk a kollégáinkat?
2021 június 7.   ProfitLine
Nyáron, az iskolai időszak végével a diákok nagy része munkalehetőség után néz, hogy abból finanszírozhassa meg a nyaralását, szórakozását vagy éppen a következő szemeszter tandíját. De miért éri meg a munkáltatóknak diákokat alkalmazni, pár hónapra betanítani őket, ha kis túlórával a főállású kollégák is el tudják végezni a szükséges plusz munkát?
Diákmunkáért is jár a minimálbér!
2021 június 7.   Adózóna
Tájékoztatót tett közzé az Innovációs és Technológiai Minisztérium a diákmunkára vonatkozó munkavédelmi és munkaügyi szabályokról.
Állami bértámogatás a nyári diákmunkára az idén is
2021 június 3.   Adózóna
2021-ben is munkatapasztalathoz és jövedelemhez juttatja a nappali képzésben tanuló 16-25 éveseket a júniusban induló „Nyári diákmunka” program. A tárca által biztosított 3 milliárd forintos keretösszeg mintegy 25 ezer fiatal változó időtartamú foglalkoztatásához járulhat hozzá – jelentette be Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium
3 milliárd forintos támogatás ösztönzi a diákok nyári foglalkoztatását
2021 június 3.   ProfitLine
2021-ben is munkatapasztalathoz és jövedelemhez juttatja a nappali képzésben tanuló 16-25 éveseket a júniusban induló Nyári diákmunka program. A tárca által biztosított 3 milliárd forintos keretösszeg mintegy 25 ezer fiatal változó időtartamú foglalkoztatásához járulhat hozzá - jelentette be Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium k
Az ITM 3 milliárd forinttal támogatja a diákok nyári foglalkoztatását
2021 június 3.   Növekedés
2021-ben is munkatapasztalathoz és jövedelemhez juttatja a nappali képzésben tanuló 16-25 éveseket  a júniusban induló Nyári diákmunka program – jelentette be Bodó Sándor, államtitkár.
Hárommilliárd forintos támogatással ösztönzi a kormány a diákok nyári foglalkoztatását
2021 június 3.   Mandiner
2021-ben is munkatapasztalathoz és jövedelemhez juttatja a nappali képzésben tanuló 16-25 éveseket  a júniusban induló „Nyári diákmunka” program. A tárca által biztosított 3 milliárd forintos keretösszeg mintegy 25 ezer fiatal változó időtartamú foglalkoztatásához járulhat hozzá – jelentette be Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium
Így adózik a diákmunka 2021-ben
2021 június 3.   Azenpenzem
A diákok jellemzően iskolaszövetkezeten (diákszövetkezet) keresztül vállalnak munkát, így csak a személyi jövedelemadót kell megfizetniük. Lehetőségük van más formában is dolgozni, ilyenkor ugyanúgy adóznak, mint más munkavállaló, de bizonyos esetekben nem kell járulékot fizetniük.
Mennyit lehet idén keresni diákmunkával?
2021 június 3.   Azenpenzem
A koronavírus-járvány harmadik hullámának lecsengésével, a fokozatos újranyitásnak köszönhetően ismét egyre több diák vállalhat munkát az újraéledő gazdaságban. Bár a nagy fesztiválok idén is elmaradnak, a vendéglátás és a turizmus is keresi már a fiatalokat. A minimálbér idén tovább emelkedett, így az órabérek is nőttek.
Idén korábban indul a diákmunka szezon – hol lehet a leggyorsabban elhelyezkedni?
2021 május 24.   Piac és Profit
A diákmunkásoknak a logisztikai, valamint a gyártás szektor is szinte azonnali munkát tud biztosítani. Az éledező vendéglátóipar csak mérsékelten tudja felvenni a diákokat, míg a gyorséttermek továbbra is tartják kiemelt pozíciójukat.