Diákmunka

Változó igények a diákmunkásokkal kapcsolatban: a fizikai munka helyett adminisztrációs pozíciókra keresik leginkább a fiatalokat
2021 május 21.   ProfitLine
A világjárvány a diákokat, gyakornoki helyüket kereső egyetemistákat és a frissen végzett pályakezdőket is jelentős kihívások elé állította. A tavaly márciusban kialakult bizonytalanság, a hitelen lezárások, bevételkiesések következtében a szezonális gyakornoki, kifejezetten idényhez igazodó diákmunkák egy időre veszélybe kerültek. A Profession.hu
Diákmunka 2021 - korábban indul idén a diákmunka szezon
2021 május 17.   ProfitLine
Idén korábban indul be a diákmunka idény, így a vállalatoknak most kell lépniük ahhoz, hogy kisebb létszámú munkaerőt vagy akár nagyobb tömegeket tudjanak mozgósítani a nyári szabadságolás idejére. A diákmunkások számára a logisztikai, valamint a gyártás szektor is szinte azonnali munkát tud biztosítani. Az éledező vendéglátóipar csak mérsékelten t
Korábban indul a diákmunka szezon
2021 május 17.   MMonline
Idén korábban indul be a diákmunka idény, így a vállalatoknak most kell lépniük ahhoz, hogy kisebb létszámú munkaerőt vagy akár nagyobb tömegeket tudjanak mozgósítani a nyári szabadságolás idejére. A diákmunkások számára a logisztikai, valamint a gyártás szektor is szinte azonnali munkát tud biztosítani. Az éledező vendéglátóipar csak mérsékelten t
Tőkehalnyelv: isteni csemege Norvégiában, amit gyerekek gyűjtenek be
2021 május 4.   Hamu és Gyémánt
Igencsak jól fizető diákmunka.
Stratégiai partnerként száll be a Trenkwalder az Elte Iskolaszövetkezetbe
2021 április 27.   ProfitLine
A Trenkwalderrel aláírt stratégiai megállapodást követően ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet néven folytatja működését az egyik legnagyobb hazai egyetem diákjait foglalkoztató szervezet. A Trenkwalder hálózatára építve az iskolaszövetkezet országos szintre terjeszti ki működését, kihasználva a gazdasági nyitás nyomán a diákmunka iránt megugró keres
Mozgolódás a nyári diákmunkák piacán
2021 április 27.   Infostart
A diákszövetkezetek szerint a cégek már megkezdték a toborzást a klasszikus nyári diákmunkákra, de a diákok rohama a munkáért még nem indult be - írja keddi számában a Világgazdaság.
Karanténban környezetváltozásnak sem utolsó a diákmunka
2021 április 20.   ProfitLine
A diákok döntő többségét megviselte a járvánnyal járó bezártság, amelyben közel kétharmaduk keresett enyhülést abban, hogy dolgozott. Bár ezáltal ki is mozdulhattak otthonról, a munkavállalás legmeghatározóbb motívumaként továbbra is az önálló kereset lehetőségét jelölték meg az euDiákok Iskolaszövetkezet által végzett felmérésben résztvevők.
Kapkodnak a diákmunkásokért a kiskereskedelemben
2021 április 17.   ProfitLine
Az elmúlt napokban több száz diáknak tudtak állást biztosítani a kiskereskedelemben, ugyanis a szektorban tevékenykedő cégek körében az újranyitás miatt megnőtt a kereslet a diákmunka iránt - közölte az euJobs HR-Group, amely a diákok toborzását végezte.
Újranyitottak a boltok – nem akármi robbantotta fel a diákmunkát
2021 április 12.   Piac és Profit
A nagyon várt, ám váratlan hirtelenséggel érkező kormányzati enyhítés mellett a legnagyobb hazai kuponos kedvezményt nyújtó vásárlási akciósorozat robbantotta fel a diákmunka iránti keresletet.
Ötszörös igény diákokra az újranyitás napjaiban
2021 április 12.   ProfitLine
A nagyon várt, ám váratlan hirtelenséggel érkező kormányzati enyhítés mellett a legnagyobb hazai kuponos kedvezményt nyújtó vásárlási akciósorozat robbantotta fel a diákmunka iránti keresletet. Az alapos felkészülésen és a minden korábbit felülmúló rugalmasságon túl azonban működő és megnyugtató megoldásra is szükség volt az egy légtérben tartózkod
A diákmunkásokat is érinti a 25 év alattiak szja-mentessége
2021 február 18.   ProfitLine
Azokat a fiatalokat is érinti a 25 év alattiak szja- (személyi jövedelemadó) mentessége, akik diákszövetkezeteken keresztül vállalnak munkát - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
A diákmunkásokat is érinti a 25 év alattiak szja-mentessége - A teljes bruttó fizetést kézhez kapják nettó jövedelemként
2021 február 18.   Növekedés
Azokat a fiatalokat is érinti a 25 év alattiak személyi jövedelemadó mentessége, akik diákszövetkezeteken keresztül vállalnak munkát - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán.
Fontos bejelentés Novák Katalintól, sokakat érint
2021 február 18.   Infostart
A diákmunkások jól járnak majd, és hamarosan újabb részleteket ismertetnek.
A diákmunkásokat is érinti az szja-mentesség
2021 február 18.   Demokrata
A fiatalok diákszövetkezeteken keresztül átlagosan havonta nyolcvan órát dolgoznak.
Túl tudják élni a mozik a koronavírus-járványt?
2021 február 9.   Promotions
A diákmunkásokat a Cinema City már az újabb korlátozások előtt elküldte, mert tudták, itt nem lesz kit fogadni.
Járványos átalakulás: diákmunka helyett diákhitel
2021 január 25.   Infostart
Több mint 30 ezer diák vette igénybe tavaly a Diákhitel Pluszt, a legtöbbjük azért, mert a járvány miatt nem talált munkát – mondta az InfoRádiónak Majzik Nándor, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet vezetője.
Diákmunka koronavírus idején: nem kedvező a helyzet
2020 november 21.   Portfolio
Az idén a tavalyinál 30 százalékkal kevesebb diák tudott itthon dolgozni, vagyis 120 ezren tudtak hosszabb–rövidebb időre munkába állni - derül ki az InfoRádió összefoglalójából.
A diákmunkának sem igazán kedvezett a járvány
2020 november 21.   Infostart
Az idén a tavalyinál 30 százalékkal kevesebb diák tudott itthon dolgozni, vagyis 120 ezren tudtak hosszabb–rövidebb időre munkába állni.
Innováció és szépség a Magyar Formatervezési Díj nyertesei között
2020 október 8.   Hamu és Gyémánt
A Magyar Formatervezési Díj diákmunka kategóriájának néhány díjazottját mutatjuk be, amiket idén a járványhelyzet miatt csak online lehet megtekinteni.A válogatásunk teljesen szubjektív, a számunkra kedves darabokat emeltük most ki, de a online itt az összes pályamunkát megnézhetitek.
Tíz évet kapott a kisfiút molesztáló Csongrád megyei nyugdíjas
2020 szeptember 11.   Grill Receptek
A férfi egy hirdetőújságban ajánlott diákmunkát kiskorú fiúk számára.