Diákmunka

Felelősségre vonható-e a diákmunkás a kasszahiányért?
2017 június 21.   HR Portál
Beköszöntött a nyári szünet, ezzel egy időben pedig a diákmunka szezonja. A „hagyományos” munkaerő komoly „hiánycikké” vált. E két tényező keveredéséből pedig néha olyan helyzetek adódnak, melyek meglehetősen érdekes jogi problémákhoz vezethetnek. Mint például a 18 éven aluli személyek foglalkoztatása pénztárosként? - írja a Jogászvilág.
A nyári diákmunkások jogai, kötelezettségei, védelme
2017 június 20.   HR Portál
A nyári diákmunka munkavédelmi kérdéseiről a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Főosztályának szakemberei foglalták össze a legfontosabb tudnivalókat - írja a KamaraOnline.
Elhatárolódik a Tesco
2017 június 20.   AQUA
A Tesco nem áll szerződéses viszonyban a Human Operator Zrt.-vel, semmilyen megállapodás nincs a két cég között – közölte a Magyar Időkkel a Tesco-Global Áruházak Zrt. annak kapcsán, hogy a sajtóban megjelent: a múlt héten előzetes letartóztatásba került Czeglédy Csaba MSZP-s szombathelyi képviselő, akinek a nevéhez köthető diákmunkaerő-közvetítő c
Jó pont az önéletrajzban a diákmunka
2017 június 19.   AQUA
A nyár jó néhány diáknak nemcsak a pihenésről és a szórakozásról, hanem a munkáról is szól. Az ország legnagyobb hazai álláskereső oldalán a szezon elején háromszorosára növekszik az állásajánlatok száma. Az, hogy ki kapja meg a legjobb lehetőséget, gyakran csak néhány apróságon múlik.
Rengeteg diákmunkás nem kapta meg a fizetését Czeglédy botránya miatt
2017 június 19.   HR Portál
Több ezer diákot érinthet a letartóztatott Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezet, az I Love Diákmunka fizetésképtelenné válása: sokan utoljára az áprilisi munkáért kaptak rendben fizetést, az e havi utalás csak részben, vagy egyáltalán nem érkezett meg. A károsultak - akiket a cég nem tájékoztat a részletekről - már azt fontolgatják, nem is veszik fel a soron következő műszakjaikat. Az I…
Ezrek fizetése késhet a letartóztatott MSZP-s botránya miatt
2017 június 18.   Infostart
Több ezer olyan diák lehet, aki nem kapta meg munkabérét az MSZP letartóztatott politikusához, Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezet, az I Love Diákmunka fizetésképtelenné válása miatt – írja az Index. A szerződött partnerei közt több nagy üzletlánc is van, akiket kényelmetlenül érinthet a hirtelen kieső munkaerő.
Tanácsok a diákmunkára készülőknek
2017 június 18.   Infostart
Sok diák számára a nyár nem csak a pihenésről, hanem a munkáról is szól. Az ország legnagyobb magyar álláskereső oldalán a jelentkezések száma a nyár elején háromszorosára növekszik.
Lerántjuk a leplet: ennyivel szúrják ki a diákmunkások szemét a Mekiben
2017 június 16.   Pénzcentrum
Sokakat izgat a kérdés: mégis mennyit lehet keresni a McDonald's éttermeiben? Megtudtunk a Meki vállalati éttermeiben milyen fizetéseket lehet elérni. A héten mekis álláshirdetésre bukkantunk, amiből az is kiderült, hogy mennyit...
Mit hoz az idei nyári szünet?
2017 június 15.   ProfitLine
Ma kicsöngetnek az iskolákban, befejeződik a 2016/17-es tanév és kezdetét veszi a két és fél hónapos nyári szünet több mint 1, 2 millió általános iskolás és középiskolás számára. A diákok idén is számos tábor és programlehetőség közül választhatnak a szünidő tartalmas eltöltésére, és a diákmunkákat tekintve is széles a választék.
Vakáció, kezdődik a nyári szünet
2017 június 15.   Menedzsment Fórum
Ma kicsöngetnek az iskolákban, befejeződik a 2016/17-es tanév és kezdetét veszi a két és fél hónapos nyári szünet több mint 1, 2 millió általános iskolás és középiskolás számára. A diákok idén is számos tábor és programlehetőség közül választhatnak a szünidő tartalmas eltöltésére, és a diákmunkákat tekintve is széles a választék.
Minden, amit a diákmunkáról tudni kell
2017 június 14.   Adózóna
A nyári szünidő alatt sok diák szeretne munkát vállalni. A munkáltatók pedig ennek kifejezetten örülnek, hiszen a munkaerőhiány egyre több ágazatot sújt.
Minél előbb megfogni a jó diákmunkást
2017 június 14.   HR Portál
Akkora a túlkínálat, hogy a diákok válogathatnak az állások közül, és egyre kevésbé népszerű körükben kétkezi munkát vállalni, mert nem látnak benne fejlődési lehetőséget. Legutóbb megnéztüka diákmunkát a diákok szemszögéből, most nézzük hogyan látják a helyzetet az őket foglalkoztató szövetkezetek és cégek.
Megtudtuk: ennyit keresnek a magyar diákok a fesztiválokon
2017 június 14.   Pénzcentrum
Sok fiatal számára nagyon vonzó a fesztiválos diákmunka: ingyen részt vehet a rendezvényen, és ezzel még pénzt is kereshet. Még úgyis többszörös a túljelentkezés ezekre az állásokra, hogy köztudottan sokat kell dolgozni, és csak munkaidő...
Szexista hirdetéssel keresett munkerőt egy diákmunka-szövetkezet
2017 június 12.   HR Portál
Mellekkel és szexizmussal hirdeti a recepciós diákmunkát a Pensum Csoport - vette észre az Átlátszó.hu. A Pensum Csoport azta levette a hirdetést, és munkatársuk nevében elnézést kért mindazoktól, akiket ez a poszt megsértett.
A diákmunkával szerzett jövedelem is adóköteles
2017 június 9.   ProfitLine
A nyári munkát vállaló diákok bejelentésére, adózásukra - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
NAV-közlemény a nyári diákmunkáról
2017 június 9.   Adózóna
A NAV sajtóközleményt adott ki, melyben leszögezi: a nyári munkát vállaló diákok a foglalkoztatás és a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében.
A diákok sem menekülhetnek a NAV elől
2017 június 9.   Menedzsment Fórum
A nyári diákmunkával keresett pénz után is adózni kell.
Ezt kell tudni a nyári diákmunkáról
2017 június 9.   Infostart
A nyári munkát vállaló diákok bejelentésére, adózásukra - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
Kéne néhány dolgos kéz? Így kezeld a diákmunkásokat!
2017 június 9.   Privátbankár
Lehet, hogy kisebbek és fiatalabbak, de a munkavégzés szempontjából felnőttnek minősülnek.
Megduplázódott a diákmunkások száma
2017 június 6.   HR Portál
Az elmúlt tíz évben megduplázódott azok száma, akik a tanulás mellett munkát is vállalnak. A 16 év felettiek 40 százaléka dolgozik tanulmányai mellett, írja a Világgazdaság.