-
Főállásban is dolgoznak a diákmunkások
2017 május 31.
HR Portál
-
Manapság egyre több cégtől hallani, különösen a munkaerőhiány által egyre inkább szorongatott ágazatokban, mint a vendéglátás, a kereskedelem és az informatika, hogy tárt karokkal várják a diákmunkásokat. Ahogy a munkák, úgy a fiatalok motivációi is nagyon változatosak, hogy milyen indíttatásból és célból dolgoznak, akár szezonálisan, akár rendszeresen. Van, ahol jól jön a zsebpénz, míg másnak a…
-
Diákmunka Tudatos karriertervezés Gyakornoki programok
2017 május 31.
HR Portál
-
Az emberi erőforrások tervezése és folyamatos menedzselése fontos része minden vállalat stratégiájának. Ennek hatékonyságát támogatja a diákmunka alkalmazása, mely már régen nem csak szórólapozásról, egyszerű adminisztratív munkák elvégzéséről szól, hangsúlyozta Szuhai Zsuzsanna, a Pannondiák Iskolaszövetkezet HR tanácsadója.
-
Idén is elindul a nyári diákmunka program
2017 május 31.
HR Portál
-
A Nemzetgazdasági Minisztérium idén is meghirdeti a Nyári diákmunka programot 2,3 milliárd forintos támogatási összeggel. A 16-25 év közötti diákok a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak munkalehetőséget - közölte az NGM az MTI-vel.
-
Nyári diákmunkaprogram indul önkormányzatoknál, járási hivataloknál
2017 május 30.
Adózóna
-
Idén is meghirdeti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Nyári diákmunkaprogramot 2,3 milliárd forintos támogatási összeggel, amelyben a 16-25 év közötti diákok a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak munkalehetőséget – közölte az NGM az MTI kérdésére.
-
Y és Z generáció - új szemlélet a munkavállalásban
2017 május 30.
HR Portál
-
A munkaerőpiacon az X generáció mellett, már az Y és Z-generáció is nagy számban képviselteti magát. A Z-generáció elsősorban a diákmunkát vállalók arányát erősíti. Ez a korcsoport már a like-ok és digitális eszközök világában nőtt fel, ez döntően meghatározza a munkához való hozáállásukat/munkavállalói hozzáállásukat.
-
Tanulópénz nélkül a diákmunkáról
2017 május 30.
HR Portál
-
Mel Gibsontól tudjuk, hogy „Mi kell a nőnek?”. Vajon munkaadóként - különös tekintettel arra, ha nyári munkában fiatalokat is szeretnénk foglalkoztatni - azzal is tisztában vagyunk, hogy mi kell a diáknak?
-
A diákok 16 éves kortól létesíthetnek munkaviszonyt
2017 május 30.
ProfitLine
-
A diákok 16 éves kortól létesíthetnek munkaviszonyt, a megkötött munkaszerződés azonban csak a törvényes képviselő hozzájárulásával lesz érvényes - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján a nyári diákmunka vállalásáról közzétett tájékoztatásában.
-
Hogyan kell szabályosan foglalkoztatni a diákokat?
2017 május 30.
HR Portál
-
A diákok 16 éves kortól létesíthetnek munkaviszonyt, a megkötött munkaszerződés azonban csak a törvényes képviselő hozzájárulásával lesz érvényes - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján a nyári diákmunka vállalásáról közzétett tájékoztatásában.
-
NGM: a diákok 16 éves kortól dolgozhatnak
2017 május 30.
Gondola
-
A diákok 16 éves kortól létesíthetnek munkaviszonyt, a megkötött munkaszerződés azonban csak a törvényes képviselő hozzájárulásával lesz érvényes - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján a nyári diákmunka vállalásáról közzétett tájékoztatásában
-
NGM: a diákok 16 éves kortól létesíthetnek munkaviszonyt
2017 május 30.
AQUA
-
A diákok 16 éves kortól létesíthetnek munkaviszonyt, a megkötött munkaszerződés azonban csak a törvényes képviselő hozzájárulásával lesz érvényes – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján a nyári diákmunka vállalásáról közzétett tájékoztatásában.
-
Nyári munka: 16 éves kortól köthető munkaviszony
2017 május 30.
Menedzsment Fórum
-
A diákok 16 éves kortól létesíthetnek munkaviszonyt, a megkötött munkaszerződés azonban csak a törvényes képviselő hozzájárulásával lesz érvényes - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján a nyári diákmunka vállalásáról közzétett tájékoztatásában.
-
Ezt kell tudnod a nyári munkához
2017 május 30.
Portfolio
-
A diákok 16 éves kortól létesíthetnek munkaviszonyt, a megkötött munkaszerződés azonban csak a törvényes képviselő hozzájárulásával lesz érvényes - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján a nyári diákmunka vállalásáról...
-
16 éves kortól létesíthetünk munkaviszonyt
2017 május 30.
Menedzsment Fórum
-
A diákok 16 éves kortól létesíthetnek munkaviszonyt, a megkötött munkaszerződés azonban csak a törvényes képviselő hozzájárulásával lesz érvényes - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján a nyári diákmunka vállalásáról közzétett tájékoztatásában.
-
Diákmunka - 65 év fölött
2017 május 30.
Kripto Akadémia
-
Magasabb nyugdíjakra lenne szükség, hogy az időseknek ne kelljen újra munkába állni.
-
Nem egyszerű a diákélet – rengeteg a visszaélés
2017 május 29.
Privátbankár
-
Óriásiak a hiányosságok a diákmunkák tájékoztatását és a kifizetéseket illetően.
-
Roham a diákmunkáért a Balatonnál
2017 május 1.
Kripto Akadémia
-
A fiatalok inkább a szabadtéri munkákat keresik.
-
A cégeknek kell zsebbe nyúlniuk
2017 április 7.
AQUA
-
Nem csökken a nyomás a vendéglátásban, továbbra is a szakemberhiány a legnagyobb gond. A balatoni éttermesek jó része azt tervezi, hogy idén a szokásosnál később, csupán június végén nyit ki, amikor megérkezik a diákmunkaerő – jelezte a Magyar Időknek Kertész Rezső, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekvédelmi Szövetségének somogyi elnöke. Úgy
-
Esti tagozatos gimnázium mellett vállalhatok diákmunkát?
2017 március 21.
HR Portál
-
Szeretném megkérdezni, hogy esti tagozatos gimnázium mellett vállalhatok-e diákmunkát? 16 éves vagyok. Az érdekelne, hogy ha esetleg nem lehet diák munkát vállalnom, de lerakok valamilyen tanfolyamot úgy már lehetne-e?
-
Diákmunka esetén mennyi a felmondási idő?
2017 március 10.
HR Portál
-
Egy diákszövetkezetnél dolgozom, de jelenleg már a felmondási időmet töltöm le. Az áll a szerzősében, hogy: "A Tag a Megállapodást abban az esetben szüntetheti meg, ha erről a Szövetkezet felelős vezetőjét 40 munkanappal a megszüntetés előtt értesítette, és a 40 munkanapos felmondást köteles letölteni. Amennyiben nem tölti le a 40 munkanapos felmondást a Szövetkezetnek kárt okoz melyet köteles…
-
A diákmunka-hálózat alapítója lett a BKIK új főtitkára
2017 február 14.
Alternatív Energia
-
Marosi László célja, hogy újraértelmezze és új tartalommal töltse meg a kamarai szolgálatot.