Munkaügyi központ

Roma munkaerő-piaci menedzserek kaptak oklevelet Szolnokon
2008 június 16.   Alternatív Energia
Harmincöt Jász-Nagykun-Szolnok megyei, roma származású munkaerő-piaci menedzser vehette át a képzését igazoló oklevelét hétfőn Szolnokon; felkészítésüket az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ végezte, hogy tevékenységükkel elősegítsék a cigány emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációját.
Ezer közhasznú munkás irtja a parlagfüvet
2008 június 16.   HR Portál
A közép-dunántúli régió három megyéjében 258 önkormányzat csatlakozott a hétfőtől induló parlagfű-mentesítési programhoz - mondta el Soós Ferenc, a regionális munkaügyi központ szakmai főigazgató-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján.
Magyar munkásokat vár Szlovákia
2008 május 23.   Piac és Profit
A munkanélküliségről, a foglalkoztatásról, a térségi felzárkóztatásról, a társadalmi összefogásról, programokról és közös vállalkozásokról egyaránt szó volt azon a határon átnyúló munkaügyi tanácskozáson, amelyen magyar és szlovák szakemberek vettek részt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hídvégardón - tájékoztatott Tóth Edit, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ szóvivője.
Magyar szakemberekre vár Szlovákia
2008 május 23.   HR Portál
Magyar-szlovák munkaügyi együttműködés jött létre az északi térségben. A szlovák cégek elsősorban ácsokat, víz- és csőhálózat szerelőket, kovácsokat, tehergépkocsi-vezetőket, szakácsokat, bútorasztalosokat, hegesztőket és esztergályosokat várnak a határ magyar oldaláról - közölte Tóth Edit, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ szóvivője.
Kezdődik a turistaszezon: kevesebb álláskereső
2008 május 22.   Piac és Profit
Áprilisban, egy hónap alatt kétezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma a Közép-dunántúli Régióban, a balatoni idegenforgalmi idény és a szezonális munkák kezdetével, a regionális munkaügyi központ adatai szerint.
Csökkent az álláskeresők száma a Közép-Dunántúlon
2008 május 22.   HR Portál
Áprilisban, egy hónap alatt kétezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma a közép-dunántúli régióban, a balatoni idegenforgalmi idény és a szezonális munkák kezdetével, a regionális munkaügyi központ adatai szerint.
Milliárdok az észak-magyarországi álláskeresők segítésére
2008 május 21.   HR Portál
Ötmilliárd forintnál is többet fordíthat az idén és jövőre a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására, képzésére az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ - hangzott el a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 1.1.2 nyitó konferenciáján Miskolcon, kedden.
Négyezren kapnak új esélyt
2008 május 20.   Piac és Profit
Ötmilliárd forintnál is többet fordíthat az idén és jövőre a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására, képzésére az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ - hangzott el a Társadalmi Megújulás Operatív Program (Támop) 1.1.2 nyitó konferenciáján Miskolcon.
Nem találja a munkaerőpiacra vezető utat? Segít a TÁMOP 1.1.2
2008 május 20.   HR Portál
A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ a régió foglalkoztatási helyzetének javítása, a foglalkoztatás bővítése, a hátrányos helyzetű álláskereső emberek munkába helyezése és a foglalkoztatási feszültségek megoldásának elősegítése érdekében kistérségi konferenciasorozatot szervez a TÁMOP 1.1.2 "Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért" megismertetése céljából.
Mentori szolgálat álláskeresőknek
2008 május 20.   HR Portál
Április 26-ától már a mentori segítségnyújtás is munkaerő-piaci szolgáltatások közé tartozik, amelyet pályázaton kiválasztott egyéni vállalkozó vagy cég nyújthat díjmentesen, mivel költségét a munkaügyi központ állja. A szolgáltatás az álláskeresőknek vagy azoknak jár, akik a munkaügyi központtól támogatást kapnak és személyes segítségre van szükségük.
Képzési program a Nyugat-Dunántúlon
2008 május 1.   HR Portál
Az alacsony iskolai végzettségűek, pályakezdők, ötven évesnél idősebb munkanélküliek és GYES-ről, GYED-ről visszatérők elhelyezkedésének segítése érdekében képzési programot indított a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ - jelentették be a projektnyitó tájékoztatón szerdán Szombathelyen.
Állásbörze Észak-Budán és Szentendre térségében
2008 április 30.   HR Portál
Állásbörzét rendez 2008. május 8-án a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Budapest I., II., III. kerületi és a Szentendrei Kirendeltség.
Bezárja dorogi gyárát a Colgate-Palmolive
2008 április 26.   Piac és Profit
A Colgate-Palmolive Kft. kivonja Magyarországról termelő és kiszerelő kapacitását, és az év végéig felszámolja dorogi üzemét, a gyárbezárás 114 főt érint, a teljes dolgozói létszám elbocsátásával jár - mondta el az MTI-nek a dorogi munkaügyi központ kirendeltség-vezetője, miután a gyárban megtartották az első csoportos munkaügyi tájékoztatót.
Személyes tanácsadót kapnak a munkanélküliek
2008 április 26.   HR Portál
A munkaerőpiaci szolgáltatások közé április 26-tól felkerül a mentori szolgáltatás is, amelyet pályázaton kiválasztott egyéni vállalkozó vagy cég nyújthat díjmentesen, mivel a költségét a munkaügyi központ viseli - az erről szóló szociális és munkaügyi miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
8,2 milliárd Észak-Magyarország foglalkoztatásának bővítésére
2008 április 26.   HR Portál
Az idén összességében 8,2 milliárd forint fordítható a foglalkoztatás bővítésére az észak-magyarországi régió három megyéjében a Foglalkoztatási Alap decentralizált részéből, az év első negyedében a regionális munkaügyi központ ebből az összegből több mint 5 milliárd forintot már odaítélt a pályázóknak - mondta Mogyorósi Gyula, a regionális munkaügyi tanács elnöke.
Munkalehetőség Észak-Magyarországon
2008 április 26.   Piac és Profit
Az idén összességében 8,2 milliárd forint fordítható a foglalkoztatás bővítésére az észak-magyarországi régió három megyéjében a Foglalkoztatási Alap decentralizált részéből, az év első negyedében a regionális munkaügyi központ ebből az összegből több mint 5 milliárd forintot már odaítélt a pályázóknak - mondta Mogyorósí Gyula, a regionális munkaügyi tanács elnöke.
Munkanélkülieknek személyes menedzser
2008 április 26.   Alternatív Energia
A munkaerőpiaci szolgáltatások közé április 26-tól felkerül a mentori szolgáltatás is, amelyet pályázaton kiválasztott egyéni vállalkozó vagy cég nyújthat díjmentesen, mivel a költségét a munkaügyi központ viseli - az erről szóló szociális és munkaügyi miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
Foglalkoztatási program indult a Dél-Dunántúlon
2008 április 25.   HR Portál
A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 3,5 milliárd forintos foglalkoztatási programot indított elsőként az országban a hátrányos helyzetű álláskeresők munkaerő-piaci integrációjára - jelentette be az intézmény vezetője a program ünnepélyes nyitókonferenciáján csütörtökön Bonyhádon.
Térségi állásbörze a Csepel-szigeten
2008 április 24.   HR Portál
A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Budapest XXI. kerületi és Ráckeve Kirendeltség Csepel Önkormányzatával együttműködve a Csepeli Munkásotthonban rendezi meg a Csepel-sziget térségi állásbörzét 2008. április 24-én 9-14 óráig.
Nehéz az álláskeresés Fejér megyében
2008 április 24.   HR Portál
Egyre nehezebben találnak munkahelyet Fejér megyében is a legfeljebb nyolc általános iskolai osztályt végzettek; közülük kerül ki a tartós munkanélküliek 53,3 százaléka - mondta el a Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PR menedzsere az MTI-nek.