Munkaügyi központ

Megkezdte a leépítést a Sanyo Hungary
2008 április 23.   HR Portál
A Sanyo Hungary-tól az első tizenöt dolgozó már megjelent a regisztrált munkanélküliek között, az üzemből szeptemberig közel 700 főt bocsátanak el, mert a cég a tölthető akkumulátorok gyártását Kínába telepíti át - tájékoztatta szerdán az MTI-t a dorogi munkaügyi központ kirendeltség vezetője.
Havi 1 milliós szociális segély a németeknél
2008 március 26.   Index
Majdnem két éven át havi közel négyezer euró (1 millió forint) szociális segélyt kapott egy tizenegy gyermekes munkanélküli család – derül ki a német munkaügyi központ (BA) adataiból.
Munkaesély a Közép-Dunántúlon
2008 március 25.   Piac és Profit
Csaknem 1800 hátrányos helyzetű ember foglalkoztatását segítő program kezdődött európai uniós támogatással, 2,46 milliárd forint forrásból a közép-dunántúli régióban - közölte a regionális munkaügyi központ főigazgató-helyettese.
Foglalkoztatási program hátrányos helyzetűeknek
2008 március 25.   Alternatív Energia
Csaknem 1800 hátrányos helyzetű ember foglalkoztatását segítő program kezdődött európai uniós támogatással, 2,46 milliárd forint forrásból a közép-dunántúli régióban - közölte a regionális munkaügyi központ főigazgató-helyettese kedden Székesfehérváron.
Együttműködés az észak-alföldi régió foglalkoztatási helyzetének javításáért
2008 március 7.   HírTV
Példaértékű kezdeményezés született Debrecenben az észak-alföldi régió foglalkoztatási helyzetének javítása, valamint a munkaerő-piaci esélyegyenlőség megteremtése érdekében. Az együttműködési szándéknyilatkozatot a Debreceni Egyetem, az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ, valamint a Debreceni Regionális Képző Központ március 6-án írta alá.
Esélyteremtő összefogás
2008 február 7.   HírExtra
Együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) elnöke és a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója arról, hogy a két szervezet a jövőben közösen keresi a romák munkaerőpiaci visszaintegrálásának lehetőségeit.
Tízmilliárd jut a munkanélkülieknek
2008 február 5.   Piac és Profit
A foglalkoztatás javítására több, mint tízmilliárd forintot fordíthat az idén az Észak-alföldi munkaügyi központ. Kiemelték az elmaradott térségeket.
Oktatókat vár Észak-Magyarország
2008 január 24.   Piac és Profit
A térségi munkaügyi központ ajánlattételi felhívást tett közzé a képző intézmények számára az álláskeresők idei munkaerőpiaci képzését szolgáló programok megvalósítására.
Nem lehet gond a somogysárdi ménesnél
2008 január 22.   HírExtra
Rendelkezésre áll a forrás a somogysárdi ménes volt dolgozóinak foglalkoztatására - tudatta Kolber István (MSZP)államtitkár. "Most a helyi önkormányzaton van a sor, hogy a szükséges lépéseket a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Kaposvári Kirendeltség és Szolgáltató Központ felé megtegye" - írta az közleményében.
Tönkremegy a Nyugat-Dunántúl?
2008 január 17.   Piac és Profit
Komoly problémákat okozhat a munkaerőhiány a nyugat-dunántúli régióban, mert a magasabb bérek miatt külföldre mennek a műszaki-gépészeti szakemberek - közölte Kiss Ambrus, a régiós munkaügyi központ főigazgatója Zalaegerszegen.
Meghosszabbították a közmunkaprogramot Borsodban
2008 január 2.   Alternatív Energia
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében júniusig 2230 álláskereső számára biztosítanak ideiglenesen munkalehetőséget közmunka keretében, 1,4 milliárd forintból, a megye 248 településén - tájékoztatta Tóth Edit, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ pr referense az MTI-t szerdán.
Érdemes állásbörzére járni
2007 december 30.   Piac és Profit
Sok száz fiatal pályakezdő jutott álláshoz Észak-Magyarországon a közelmúltban zárult pályaválasztási börzék, kiállítások segítségével, az akciót a tervek szerint tovább folytatják - tájékoztatott az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ.
Együttműködik a PTE és a regionális mukaügyi központ
2007 december 19.   HírTV
Együttműködési megállapodást kötött december 17-én a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara és a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ.
Ezrek képzése zárult Szabolcsban
2007 december 12.   Piac és Profit
Lezárult Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az a három éves program, amely a munkanélküliség megelőzését és kezelését tűzte ki célul - közölte Rezsőfi István, az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgató-helyettese.
Megújult munkaügyi központ hajléktalanoknak
2007 november 9.   HírTV
Elektronikus hívórendszer, tágas váró, öt ügyfélpult és tanácsadószoba várja az álláskereső fővárosi hajléktalanokat. Az 50 millió forintból kialakított Haller utcai kirendeltség már szeptember 17-én kinyitott, de a hivatalos átadás csak pénteken volt. Azért kellett elköltözniük, mert a korábbi, Orczy téri irodát kinőtték. A fővárosban körülbelül 30-40 ezer hajléktalan él.
Hiányzik a minőségi munkaerő
2007 október 27.   Piac és Profit
Nyugat-Dunántúlon letelepedett cégek kivonulásával kell számolni, ha nem kapnak minőségi munkaerőt - mondta a pénteken Győrött megnyílt pályaválasztási kiállításon Rimányiné Somogyi Szilvia, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgató-helyettese.
Esély Európában címmel tartanak konferenciát Gödöllőn
2007 október 4.   HírTV
Ma a 11 órától kezdődik az a konferencia, melyet a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ tart Esély Európában címmel. A kistérségi konferenciát Gödöllőn, a Szent István Egyetem kollégiumában tartják, melyben szó lesz a HEFOP támogatási rendszerről, valamint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) tevékenységéről.
Pályaválasztási Kiállítássorozat kezdődik
2007 október 1.   HírTV
A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ a munkanélküliség megelőzése céljából, a fővárosi és Pest megyei hagyományokat követve, hét városban szakmabemutató-, és információs börzével egybekötött pályaválasztási kiállítássorozatot szervez október 2. és 25. között, annak érdekében, hogy a pálya-, a szakma-, és a munkavállalás előtt álló fiatalok és felnőttek a munkaerő-piaci igények és…
Pályakezdők munka nélkül - "mintha bicikli gumibelsőben élnének"
2007 szeptember 4.   HírExtra
Több mint 42 ezer pályakezdő fiatal szerepel a hazai munkaügyi központok regisztrációiban; legtöbbjüknek csak általános iskolai végzettsége van, vagy még az sem, számuk meghaladja a 15 ezret. Az álláskeresés egyik módja, ha a helyi munkaügyi központ után felkeresünk egy fejvadász céget vagy munkaerő-közvetítőt, persze így sincs garancia arra, hogy megtaláljuk álmaink munkahelyét, főleg, ha…
A segítséghez is kiskönyv kell
2007 szeptember 3.   HírTV
Kígyózó sorok állnak reggelente a kiskőrösi munkaügyi központ épülete előtt. Az alkalmi munkavállalói kiskönyvüket szeretnék kiváltani. A szüret alatt ugyanis azokat is megbüntetik, akik igazolvány nélkül akarnak a rokonoknak segíteni.