Mind láttunk már lakókocsit, de ilyet talán még egyikünk sem. Fából készült, ráadásul kézzel díszített, na és kristályüveggel van felvértezve. Mellesleg gyönyörű is.
Amerikai tudósok megfejtették, hogy hódították meg a Földet a virágos növények, melyek a ma élő növények 90 százalékát teszik ki - számolt be a BBC hírportálja.
Május közepe volt, amikor a hírekre hagyatkozva stabil, jó időre számíthattunk az Ararát hegy térségében. Sátor, hálózsák, főzőcucc és túrasífelszerelés. Csupán ennyi dolgot kellett feladni a repülőre és néhány óra repülés után - Isztambult érintve - elértünk Agri korszerű repülőterére.
Nem tudjuk, hol lőtték ezeket a felvételeket, de ebben az esetben nem is ez a lényeg, hanem a hangulat, a zene és a fekete-fehérre fényelt képkockák összessége.
Magyarország legnagyobb, nyilvános helyen látható holdkőzetével gyarapodott a Zselici Csillagpark meteoritgyűjteménye a közelmúltban - közölte a létesítmény fenntartója, a somogyi állami erdőket kezelő Sefag Zrt.
Davide Sasso egy nagyon novarai fotós és digitális művész, aki Olaszországban készít olyan utcai és természetfotókat, amelyeknek a színeitől szinte hipnotikus állapotba kerül a hétköznapi ember.
Egyes kocsmasportok – köztük a darts, a bowling és a csocsó – egyre népszerűbbé válnak hazánkban. Míg a darts esetében a televíziós versenyközvetítéseknek köszönhető a játékosok növekvő száma, az asztali focit részben az eszközök állapota tartja meg széles körben népszerű hobbinak. Annak, aki szeretné belevetni magát valamelyik sportágba, érdemes m