Ritka és szerencsés baleset történt szombaton a karintiai Falkert síterepén. A helyi tó jegét készítették elő a ratrakkal, amikor a tó legmélyebb pontján a jég beszakadt és a közel négytonnás gép a tó aljára süllyedt. A sofőr az utolsó pillanatban ki tudott ugrani és szerencsésen megúszta.
A karácsony kulturális beidegződés miatt elsősorban a szeretet kinyilatkoztatásáról szól. Na meg vallástörténeti alapok miatt is, hiszen a kereszténység talán legfontosabb ünnepéről van szó, így pedig szeretet mellett olyan kulcsszavak is társulnak a képhez, mint a tisztaság, a mértékletesség és az emberi alázat.
A férfi már az ősidőkben is folyamatos harcra volt ítélve. Harcolt a területért, a megbecsülésért, a szaporodás jogáért. A szagok pedig mindig is aduászként villantak elő a szőrtüszők mögül – egy markáns illatcsomó riasztó üzenet volt a vetélytársaknak, és csábító annak, akiért igazából ez a zene szólt.
A farmszerű külső jegyeivel gyönyörűen beolvad a Portola Valley a kaliforniai vadregényes tájba. De ez csak a látszat, vagyis pontosabban nem a teljes igazság.
Mint minden évben, az Észak-Amerikai Légvédelmi Parancsnokság (NORAD) idén is nyomon követi a Télapó útját, amit igen látványosan, valós időben közvetítenek az érdeklődőknek.