A veteményeskert tervezése során érdemes kihasználnunk a növények közötti jó szomszédság kedvező hatásait és elkerülnünk a nem kívánatos párosításokat és ügyelnünk kell a minél változatosabb beültetésre.
Kétszer tett pszichiátriai szakvizsgát, először itthon, majd Amerikában, ahol az autentikus ősi gyógymódok érdekelték, jó ideje a dél-amerikai orvosságos emberek, a curandero-k főzetét kutatja. A Debreceni Egyetem Pszichiátriai Klinikájának vezetője, a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Pszichiátriai Osztályának orvos-szakmai igazgatója nyilatkozott port
Az emésztési zavar gyakran egy mögöttes probléma, mint például a gastrooesophagealis reflux betegség (GERD), fekélyek vagy epehólyag-betegség tünete. A dyspepsia néven ismert emésztési zavar az étkezés utáni kellemetlen teltségérzet leírására szolgál. A gyomor felső részének égő fájdalma kísérheti.
Nagyon gyakori, hogy a májfunkció laboratóriumi vizsgálata során emelkedett májenzimértékeket mérnek. Egyrészt magának a májnak a betegségei és működésének zavarai emelkedett értékekkel járnak. Másrészt van számos olyan betegség is, amely nem áll közvetlen összefüggésben a májjal, mégis gyakran okozza a májenzimek szintjének emelkedését a vérben.
A jód olyan ásványi anyag, amely fontos szerepet tölt be az emberi szervezet működésében. A pajzsmirigy kiszűri a jódot a véráramból és elraktározza, ezért fontos, hogy a táplálékkal és ivóvízzel elegendő mennyiségben vigyük be a szervezetbe, ha valamilyen pajzsmirigyproblémánk van.
Sokan még mindig úgy tartják, a kutyaiskola lényege, hogy cuki trükkökre tanítsuk meg kedvencünket. Pedig a kiképzés elengedhetetlen a kutya szocializációjához: ahhoz, hogy biztonságban és jólétben tudjon élni az emberek világában.
A közel 3000 éve alkalmazott akupunktúra olyan módszer, amelynek hatékonyságát számtalan klinikai vizsgálat igazolta, mégis néhány tévhit él vele kapcsolatban.
Sokan tartanak attól, hogy megcsalás áldozatai lesznek. Hiszen “Minden nőnél van jobb nő, minden bajnok legyőzhető.” És az az általánosan elfogadott tény is nehezíti a helyzetet, hogy ha a párod félre akar lépni, akkor félre is fog. De vajon a csillagoknak mennyi befolyásuk van erre a jelenségre? Megosztjuk veletek, hogy melyek azok a csillagjegyek
Ég a szeme? Néha elhomályosul a látása, amely pislogásra javul? A szárazszeműség (keratoconjunctivitis sicca) nagyon gyakori betegség, hazánkban - különböző mértékben - a népesség 10-30 százalékát érinti.
A felső légutak nyaki szakasza kritikus helyzetű a légzés szempontjából, mivel a gége körüli terület szűk, és párhuzamos légút a nyakon nincs. Itt kereszteződik a táplálék és a levegő útja, illetve nagyérképletek is futnak a közelben, amelyek fejlődési eltérései a közelség miatt a légutak lumenét is érinthetik.