A német sportruházat- és sportfelszerelés-gyártó cég, a Puma egyre inkább kezdi megvetni a lábát a zeneiparban, ugyanis a szakemberei olyan nagyformátumú zenei előadókkal dolgoznak együtt mostanában, mint Rihanna, Big Sean vagy The Weeknd.
Számos vidéki városban fordultam meg az elmúlt időben és feltűnt, hogy míg évtizedekkel ezelőtt nem volt olyan utca, ahol ne lett volna legalább néhány tő gyönyörű rózsa, mára ritkaságszámba megy, mikor valamelyik kertben felbukkannak ezek a különleges virágok.
Augusztusban a világ legjobb 20 csapatának fiú ifjúsági vízilabdázói csapnak össze a szombathelyi Tófürdő medencéjében. A magyarok rögtön az első napon játszanak majd.
A fagyasztást nem élik túl a mikrobák. Ha 5 másodpercen belül felvesszük a leesett élelmiszert a földről, akkor még nem kerülnek rá baktériumok. A biztonságos élelmiszer E-számoktól mentes. Íme három klasszikus állítás, amely biztosan helyet kap a Nébih mítoszlistáján.
Számtalan tanulmány jutott már arra, hogy a sörfogyasztásnak bizony megvannak a maga előnyei. Nemcsak a hangulatodra nézve, hanem az egészségedre nézve is. Ennek pedig nagyon tudunk örülni.
Előttünk a nyár itt az ideje, hogy felkerüljön néhány olyan balatoni program is a bakancslistánkra, amit ebben az évszakban a legjobb csinálni, persze a strandoláson kívül. Útra fel!
Hetvenhárom éves korában meghalt Joël Robuchon francia séf, a világon a legtöbb Michelin-csillaggal rendelkező éttermek tulajdonosa, akit a Gault & Millau az évszázad séfjének nevezett 1990-ben.