Csodaszép országban élünk, tele felfedeznivaló tájakkal. Elég egy szívet rajzolni Magyarország térképén, máris kirajzolódik tizenhat helyszín, ahova most különösen érdemes ellátogatni, hiszen emlékeinket fotózva most értékes nyereményekért szállhatunk versenybe a SPAR jóvoltából.
Nagyon fontos a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel. A legjobb lenne, ha már reggel, felkelés után, éhgyomorra meginnál egy pohár vizet. Tehát felkelés után igyál meg egy nagy pohár vizet. Ezután 45 percig ne egyél, hogy maximálisan kifejthesse a hatását!
Újabb hetet kell várni a strand megnyitására, de az augusztus 17-i dátum az üzemeltetési igazgató szerint biztosnak tűnik. A tesztüzemben addig is többször fogadnak látogatókat.
A divatipar féktelen hullámai ebben az évben is csupa érdekes férfitrendeket sodortak a partra, az ok ismét prózai: csakúgy. A pingvincsapatokat megszégyenítő módon türelmetlenkedő 21. századi szuperfogyasztók pedig már alig várják, hogy lecsaphassanak a legújabb őrületekre.
Már akkora a választék iskolatáskából (is), hogy ember legyen a talpán, aki dönteni tud. A Házmestermedve blog szerzője pontokba szedte a tudnivalókat.