Egy friss kutatás a vidéki Magyarország új építésű lakáspiacát vizsgálta meg. A felmérést végzők természetesen arra voltak leginkább kíváncsiak, hogy hol lehet a legjutányosabb és legmagasabb áron ingatlanhoz jutni a fővároson kívül.
Pedro Pascal, a Mandalóri és a The Last of Us sztárja a Fantasztikus Négyes két év múlva érkező rebootjában kaphat fontos szerepet, mely immáron a Marvel Studios boszorkánykonyhájában készül.
Kisgyerekként sokat jártam mamával a falusi templomba. De akkoriban az még másmilyen volt. Nem az épület, nem a falak, nem a freskók, hanem az egész volt más. Nekem a templom olyan tiszta, akár a hóval borított falu. A benne lévő melegség pedig olyan, mint a szánkózó gyerekek pírja, akiknek szeme csillog, lelke kacag, legyen bármilyen hideg körülöt
A mostani nagymamáknak és anyukáknak is nagy kedvencei voltak. Egy részük pöttyös, egy részük csíkos, de közös bennük, hogy több generáció számára is elhozták az olvasás örömét. Mi volt a titkuk? Miért imádták az ifjú lányok, miért őrizték meg anyák lánygyermekeiknek, és mit tudtak adni a felnövekvő ifjúság számára?
A sportolók alapvetően speciális energialeveket isznak, amelyek gyors és könnyen emészthető szénhidrátforrást biztosítanak a hosszabb edzések során, de egy Heinz-reklám szerint a futók új kedvence a ketchup.Az állóképességi sportolók számára fontos a szénhidrátok fogyasztása a tartós energiaellátás érdekében. A szénhidrátok a szervezet energiaforrá
A zenei világban számos olyan eset van, amikor egy már meglévő dal inspirációt nyújt egy újabb alkotáshoz. Erre kiváló példa Coolio raphimnusza, a Gangsta's Paradise, melynek eredete egészen a 70-es évekig nyúlik vissza.
A kaliforniai székhelyű Skyryse cég a világon elsőként érte el azt áttörést, hogy az általuk kifejlesztett biztonsági rendszer képes volt motor nélküli autorotációs kényszerleszállást végrehajtani. Az autorotáció egy összetett vészhelyzeti manőver, amellyel képzett pilóták hajtóműhiba esetén biztonságosan lehozzák a helikoptert. A Skyryse rendszeré
A tunéziai Dahar-hegység félsivatagos, holdbéli tájain gyalogoltunk elhagyott berber sziklavárosok között, amelyeket furcsa mód a Star Wars forgatása keltett új életre.
A nyárnak vége, de még mindig akad paprika, amit odaégethetünk egy kis paradicsommal, hogy tunéziai illatokról álmodozzunk közben. A mechouia egy sültzöldség-saláta, amelyet tunkolni kell.
Az ünnepi időszakra tökéletes desszert lehet ez a mennyei sajtkrémmel töltött, csokoládés keksz. Íme a receptje! Egy egyszerű, három összetevőből álló sajttorta töltelék éppen olyan kontrasztot ad ennek az extra édes sütinek, amire szüksége van ahhoz, hogy ne legyen túl geil.Hozzávalók:Sajttorta töltelékhez:220 gramm krémsajt50 g porcukorCsokoládés
A Cornell Egyetem kutatói szerint a Föld fanerozoikum korszakának, vagyis az elmúlt 540 millió év modellezése, és a különböző korszakok "sablonként" történő felhasználása javíthatja a teleszkópok azon képességét, hogy észleljék az élet lehetséges jeleit a Föld-szerű exobolygókon. Az elemzés a kulcsfontosságú bioszignatúra-párokra összpontosít, és e
Télen a bőrünk ellenálló képessége csökken. A hideg és a fagyos szél is megviseli, ugyanakkor az alacsony légnedvesség-tartalom miatt a fűtött helyiségekben is könnyebben kiszárad.
Dédó a legtöbbször "gondolomformán" főzött. Én meg mellette tanultam ügyködni a konyhában, hát én is a gondolomformán főzök. Kezdő háziasszony koromban jó ideig mérlegem se volt, nem szaladhattam minden egyes ebédnél a szomszédba méregetni, hány deka liszt, lencse kerül az ételbe, hát volt is okom arra, hogy szemre, érzésre bánjak az alapanyagokkal
Az észak-írországi Omagh lakóit egy titokzatos éjszakai "zúgás" nyugtalanítja, amelyhez hasonlót a világon többfelé hallottak, és ezekre "The Hum"-ként hivatkoznak. A helyi önkormányzat már hangszakértőket is bevont a vizsgálatba. Az irritáló zaj eredete azonban továbbra is ismeretlen, az elméletek az időjárással kapcsolatos okoktól az alacsony fre
A legtöbbek számára a vonatozás "csupán" arról szól, hogy eljussanak A-ból B-be, azonban vannak olyan országok, ahol az utazás, vagy egy-egy útvonal önmagában is megér egy túrát. Az alábbi cikkben 5 ilyen helyet sorolunk fel.
Hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy bemutassuk minden idők egyik legnagyobb Scream Queenjét: Jamie Lee Curtist.Sokan úgy ismerik, mint a hollywoodi ikonok, Tony Curtis és Janet Leigh lányát, míg mások a Halloween-franchise híres Final Girleként jegyezték meg maguknak. Talán azt is láttuk, ahogy karaktere, Tess Coleman testet cserél a lányával a N
Ha azt gondolod, hogy a jó bőrápolási rutin annál jobb, minél több lépésből áll, akkor el kell mondjuk, hogy tévedsz. Valójában, ha bármelyik bőrgyógyászt megkérdezed, azt fogja mondani, hogy a kevesebb a több és minél egyszerűbb a rutinod, annál jobb. Mi pedig segítünk az egyszerű, de hatékony bőrápolási rutin kialakításában! Mitől lesz jó a bőráp
Jennifer Schmid megtudta, hogy hasnyálmirigyrákja van és műtétre lesz szüksége a hasnyálmirigy, a gyomra és a belek egy részének eltávolításához. Schmid onkológusa azt javasolta neki, hogy végezzen CT-vizsgálatot, hogy ellenőrizze, nincs-e rák bárhol máshol a testében.
A tökéletes forma szerinte templom: imádkozni jár belé a lélek – érthető tehát, hogy szobrászként, klasszikusokon felnövekedve, miért a természetet tartja méltó alkotótársának. Makulátlan őszinteséget ugyanis csak a letisztult, sallangoktól és kliséktől mentes alkotásban találunk, ám ennél kevesebbet aligha nevezhetünk művészetnek. Pokorny Attila s
Hóra, jégre, igazi téli hangulatra vágytok? Akkor irány a Magyar Természettudományi Múzeum, ahol beköszöntött a Jégkorszak! A családok kedvéért a múzeum munkatársai megidézik a sarkvidéki jégtakarót és annak természetes élővilágát. Ha szeretitek a téli hangulatot és érdekel benneteket a Jégkorszak lenyűgöző világa, akkor irány a múzeum koripályája,
Kutatók egy több millió éves folyótájra leltek rá, amely a jelenlegi antarktiszi jégtakaró alatt két kilométer mélyen húzódik. A tudósok abban reménykednek, hogy ez a felfedezés segíthet a kontinenseken lezajló éghajlatváltozásokat jobban feltárni.
Egy új laborkísérlet-sorozat eredményei szerint a kávéfogyasztók kisebb eséllyel fertőződnek meg Covid–19-cel, mivel a sokak által kedvelt serkentő hatású ital gátolja a koronavírus sejtekbe jutását.
Péterék egyik befogadott cicája váratlanul elpusztult. Írásából kiderül, hogy a velünk élő állatok elvesztése ugyanúgy fáj, ahogy a hozzátartozóké. Hisz ők is azok. A családunk részei.
Egy kutatás szerint a humor és az elfogadás felváltja a civakodást a boldog, hosszú távú kapcsolatokban.Míg a házasság első éveiben heves nézeteltérések gyötörhetik a párokat, ezek a kor előrehaladtával gyakran gyengédségbe fordulnak át. A pozitív minta attól függetlenül megfigyelhető volt, hogy a párok elégedettek voltak-e a kapcsolatukkal vagy se
Sokak szerint gyerekekkel pár napnyi utazás is kész logisztikai csoda, a Harmat-Szabó család viszont Kenyától Kolumbiáig tartó tizenegy hónapos kalandtúrára indult három kisiskolás gyerekkel. Ismerjétek meg őket!
November elején zárták be Izland egyik legjelentősebb turisztikai attrakcióját, a Kék Lagúna (Blue Lagoon) termálfürdőt, jelenleg egy várható vulkánkitörés hátráltatja az újranyitást. Akkor már napok óta a levegőben lógott a bezárás, hiszen a fokozódó vulkanikus tevékenység miatt a szomszédos geotermikus erőmű is takarékon működött, illetve egy nag
Otthonunk a biztonság és a kényelem szentélye, ahol pihenünk és feltöltődünk. Ám olykor egy rejtett veszély szunnyadhat a falak mögött, amely szinte észrevétlenül terjed és komoly egészségügyi kockázatokat hordoz magával. Ez pedig nem más, mint a penész. A penész jelenléte a lakásokban igen gyakori, azonban a – sokszor alattomos – jelek felismerés
Amikor a média, a fitneszvilág s a mindennapok reklámjai szinte egyfolytában a fogyást, a testsúlycsökkentést szajkózzák, talán kevesen gondolnak bele abba, hogy léteznek köztünk olyanok is, akik számára éppen alacsony testsúlyuk okozza a legnagyobb problémát. Ők azok, akik sokszor bármit megadnának egy-egy felszedett kilóért cserébe, akik számos t
A szülőség egyik legemlékezetesebb (és olykor leginkább elfelejteni szándékozott) kalandparkja az iskolai levelezőlista, amely leginkább a különféle privát indulatok levezetésére szolgál, nem elsősorban az iskolai tudnivalók megbeszélésére. A karácsony ráadásul különösen stresszes időszak mindenkinek, és ez bizony nyomot hagy a diskurzuson is. Plán