"Most már tudom, hogy hova menjek." Ezek voltak Petőfi Zoltán utolsó szavai, aki egész rövidke életét avval töltötte, hogy megtalálja saját magát az apja dicsfényén túl.
Szeptemberben jártunk az Azori-szigeteken, utazásunk alatt 3 szigetet sikerült meglátogatni a kilencből. A szigetcsoport Portugáliához tartozik, így az EU része, szabadon beutazhatunk magyar állampolgárként, illetve még az otthoni mobilnetet is szabadon tudjuk használni.
Általánosan elterjedt nézet, hogy a kreativitás olyan jellemző, amellyel valaki vagy rendelkezik, vagy nem. Nem lehet kicsit kreatívnak lenni a közvélemény szerint – csakhogy ez alapvetően téves megközelítés, amivel igencsak sokat ártunk gyerekeinknek. Szerintem.
A barátaikkal és családdal reggelizett együtt az amerikai nő, aki olyan aranyosnak találta a pincért, hogy spontán meg is hívta egy esküvőre. Ami ott történt, nagy izgalmat okoz a neten.
Tizedik alkalommal tették le voksaikat az ORF osztrák tévécsatorna nézői Ausztria legszebb úti céljai mellett. A "9 hely – 9 kincs" nevű program eredményei pedig a következők!
Jövőre Párizs ad otthont az olimpiai és paralimpiai játékoknak, amelyet július 26-án nyitnak meg a Szajna partján rendezett ünnepélyes ceremóniával. Az esemény záróakkordja – az érmek megszerzése, a rekordok felállítása és a győztesek megkoronázása után – augusztus 11-én, a Stade de France stadionban megrendezendő záróünnepély lesz. A szervezők mos
Nem kell többé a körmöddel kapargatnod a makacs matricákat: mutatunk egy pofonegyszerű és olcsó trükköt, hogyan szabadulhatsz meg tőlük gyorsan és hatékonyan!
Ha valaki mondott nagyon bölcs dolgokat, akkor az biztosan Coco Chanel volt. Mutatunk néhány fontos idézetet, amit mindenképpen érdemes lenne megfogadnia minden nőnek.
Románia turizmusa 2023 első kilenc hónapjában visszaerősödött a járvány előtti szintre. Romániában a belföldi és a külföldi turisták száma együttesen 12,1 százalékkal 10,7 millióra nőtt a hivatalos szálláshelyeken, a vendégéjszakák…
Teljes egészében megnyitották a forgalom előtt hétfőn az Erdélyi-szigethegység legfontosabb Bihar és Kolozs megyei turisztikai látványosságait összekötő, európai uniós alapokól korszerűsített utat – tudatta az Agerpres hírügynökségre hivatkozva az MTI.…
Annyiféle baromfit tartsunk csak, amennyinek a külön elhelyezésére lehetőségünk és helyünk van. Együtt tarthatók a különböző fajtájú, de egy korcsoportba tartozó baromfiak.
A cockapoo vagy cockerpoo egy design kutyafajta, amelyet az egyenlő részben keresztezett cocker spániel és az uszkár (pudli) keverékéből tenyésztettek ki.
Jó megérzéseink vannak A kaszkadőr című új akció-vígjátékkal kapcsolatban, amely két kedvencünk főszereplésével kerül hamarosan a mozikba: Ryan Goslingéval és Emily Bluntéval.A film − amely egy kaszkadőr történetét követi nyomon, aki egy küldetésre indul, hogy felkutasson egy eltűnt A-listás színészt, hogy megmentse filmrendező volt barátnője filmj
Számos előnyük van, ráadásul az érzékenyebb bőrűek is jól tolerálják.A peptidek egyik legfontosabb funkciója a sejtek közötti kommunikáció fokozása a bőr rétegeiben, valamint a bőr sejtkommunikációjának fokozása és szabályozása.Heather Wish, a Paula's Choice bőrápolási márka oktatási szakértője elmondta, hogy a peptidek a bőrben lévő más anyagokkal
"Tökéletes, kiforrott színésznő volt, akinek csak útjában állt szépsége" – mondta róla egyszer George Cukor filmrendező. 110 éve született Vivien Leigh, mi pedig nyolc érdekességet hoztunk a legendás színésznő életéből:
A Szakáll Péter illúziói a létezésünk legmélyére visz minket, addig a pontig, ahol hazudni kezdtünk önmagunknak. Ahhoz, hogy gyógyulni tudjunk, vissza kell térnünk a valósághoz, és ezáltal bizony a fájdalomhoz is.
Az agy károsodása 15-20 évvel a klinikai tünetek megjelenése előtt is bekövetkezhet.Egy új kutatás szerint a test megzavart belső órája, amely alvászavarokhoz vezet, az Alzheimer-kór korai jele lehet. Az alvási ciklusban bekövetkező változások sokkal korábban jelentkeznek, mint a memóriaproblémák vagy a demencia egyéb tünetei.Dr. Erik S. Musiek, a
A magasba törő hegyektől a vízesésekig és a sűrű erdőkön át a kiterjedt sivatagokig a természet lenyűgözően sokszínű, így nem csoda, hogy a filmkészítők gyakran használják történeteik elmeséléséhez. A cikkünkben szereplő négy film pedig garantáltan meghozza kedvünket a természetjáráshoz.
Bluetooth hangszórótól napszemüvegig, szinte mindent megtalálunk a Porsche Design webshopjában, de legelső termékük egy óra volt, amit maga Ferdinand Alexander Porsche tervezett, 1972-ben. Most ezekhez az időkhöz tértek vissza és…
Napjainkban a stresszkezelés rendkívül divatos szó, amellyel rengeteg fórumon találkozhatunk tudományos és közérthető formában egyaránt. Az sem ritka, hogy valamilyen egészségügyi problémával kapcsolatban halljuk, hogy: "túl stresszes" vagy "ne stresszeljen rá". Ez így mind szép és jó, de mit értünk azalatt, hogy stresszkezelés? Hogyan tehetünk hét
Kicsinosítanád a szobádat vagy felújítanád a teljes lakóteredet? A 70:30 szabállyal játszi könnyedséggel varázsolhatsz érdekes és karakteres otthont magadnak.
Ismerjétek meg Andrea történetét, aki sok nehézség, hányattatás, alkoholbetegség és utcán töltött éjszakák után most azt mondja: 2023 neki a csodák éve. A fiával – közel három évtized után – úgy tűnik, végre elkezdhetik felépíteni a kapcsolatukat.
A családi összejövetelek központja lesz a 7 személyes Reunion, a Caldera Spas kiváló masszázsmedencéje! Tágas belső terével, kényelmes üléseivel és változatos masszázsprogramjaival üdítő perceket és stresszmentes pillanatokat garantál!
A Dream Chaser az első olyan űrsikló, amelyet egy magánvállalat tervezett, a Sierra Space szerint pedig "teljesen meg fogja változtatni, hogyan utazunk a világűrbe és vissza".
Ahogy a nyár könnyed frissességéhez tökéletesen passzolnak például a citrusos ízek, a menta, a hárs és a levendula, úgy az egyre hűvösebb őszi időnek is megvannak a maga aromái. Ilyen például a fahéj, a kardamom és a zsálya. Neked melyik a kedvenced?
A Jupiter holdja, Ganymedes (Ganümédész) a Naprendszer egyik legnagyobb holdja sós felszín alatti óceánnal rendelkezik, amely szerves vegyületeket tartalmazhat – derült ki egy új kutatásból.
A minisztérium ismét nekifutna a Fertő tó partjára tervezett turisztikai komplexumnak. A korábban hatalmas felzúdulást kiváltó koncepcióknál jobb a jelenlegi, de még sok a nyitott kérdés. Az lett volna a normális, ha az Unesco és a civilek bevonásával készül egy koncepció, és azt kapja meg a tervező. Csakhogy a racionális megoldás valahogy itt nem
A kor előrehaladtával bőrünk állapota óhatatlanul megváltozik. Ha zavar a ráncok megjelenése, a váratlanul megjelenő pigmentáció, a lazuló bőrszerkezet vagy a kontúrok elmosódása, akkor jött el az anti-aging kezelések ideje. Ilyenkor nagy dózisban visszapótolják a fiatalos megjelenéshez hiányzó esszenciális anyagokat, és serkentik a bőr saját mecha