A Coca-Cola története egészen jól dokumentált. Az italt 1885-ben találta fel John Pemberton, egy Atlantában élő gyógyszerész, aki az eredeti receptet otthonának hátsó kertjében kutyulta össze. A világ egyik legemblematikusabb márkája, de milyen sötét tikokat rejt?
Különleges retró vasúti szerelvény indul vasárnap Szegedről Hódmezővásárhelyen át Makóra, valamint az alföldi városból az egykori közvetlen gyorsvonatok hangulatát idézve Budapestre – tájékoztatott a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága.
A pórustapaszok óriási népszerűségnek örvendtek megjelenésük idején. De vajon valóban csodatévő módon veszik fel a küzdelmet az eltömődött pórusok ellen?
LelkiFröccs névvel indítottak a Debreceni Egyetem pszichológushallgatói egy programot, amelyben a többi egyetemi polgárnak segítenek az életüket érintő fontos kérdéseiben. Win-win helyzet: ők is tesztelhetik a frissen szerzett tudásukat, és mások számára is hasznossá válnak.
Mindazoknak, akik épp életközepi válsággal küszködnek, vagy épp afelé tartanak, vagy már éppen túl vannak rajta, hogy lássák: nem is olyan lehetetlen rendesen végigcsinálni, és megerősödve jönni ki belőle.
Elgondolkodtál már azon úgy igazán, hogy vajon tényleg milyen gyakorisággal lenne szüksége a gyerekeknek zuhanyzásra? Egy gyermekorvos meglepő véleménnyel van erről, amit biztos, hogy sosem gondolnál.
Múlt hónapban jelentették be, hogy az America’s Cup második előversenyét Szaúd-Arábiában rendezik, 2023. november 30. és december 3. között. A hírre válaszként az American Magic az America’s Cup Választott bíróságához fordult, beadványában jelezve visszalépését a regattától – a helyszín biztonságával kapcsolatos aggályokra hivatkozva. És akkor ott
Megbántott, de bocsánatkérés helyett lepattint: főj csak a saját levedben. Tudja, hogy megbántottak, de nem áll melléd, nem áll ki érted – hallgat. Olyan sokszor szívódik fel, hogy már annak is örülsz, ha felbukkan, bármit vétett is ellened. Bántalmazás sunnyogással. És társai.
Egy angliai konferencián meglepődve tapasztaltam, hogy újszerű kincsként emlegetik a nálunk évszázadok óta ismert, használt, szeretett építkezési technikát. Rögtön ráébredtem újra, milyen hihetetlen gazdagságban élünk a Kárpát-medencében – és határozottan nem anyagi szempontokra gondolok.
A drasztikus áremelkedések miatt olcsó repülőjegyet kifogni ma már jóval nehezebb feladat, mint régen. Persze rengeteg tipp van arra vonatkozóan, hogyan találhatjuk meg a legjobb ajánlatokat, mégis a sok hasznos információ között rengeteg a mítosz is –ilyen az egyik legelterjedtebb feltételezés is, miszerint a kedd a legjobb nap arra, ha valaki olc
Egy tál leves évszaktól függetlenül remek választás. Télen a kiadós húsos leveseket választjuk, míg tavasszal és nyáron a könnyedebb, zöldséges változatok, például a gazpacho-féle levesek lehetnek a befutók. A só elengedhetetlen a főzés során, de olykor történhetnek balesetek. Még a legtapasztaltabb háziasszonyokkal is megeshet, hogy túlsóznak étel