Az Alpok nem csak a síelés szerelmeseit képes felejthetetlen élményekkel megajándékozni: a festői hegyek között számos más izgalmas program is várja a látogatókat. Mutatunk pár ötletet a feltöltődésedhez.
Az olasz Benetti hajógyár bejelentette, hogy eladta az első B.Yond 57M szuperjachtot – alig néhány héttel a modell hivatalos bemutatója után. Az eladásról a Monaco Yacht Show-n írták alá a szerződést, a B.Yond 57M a legnagyobb hibrid egység a B.Yond termékcsaládban, külső vonalai Igor Lobanov, belső berendezései pedig a Bonetti/Kozerski Architectur
Ausztriában egységes autópálya-matrica rendszer működik. A matricát egyszerűen megvásárolhatjuk, és a fizetési lehetőségek között már az online vásárlás is elérhető. Az osztrák matrica sok hazai benzinkúton, főként a határ közelében (és Budapest környékén) kapható. Az osztrák rendszer egyik legvonzóbb része az, hogy 2024-től már az egynapos matrica
Meryl Streep hálás a Gyilkos a házban sztárjával, Martin Shorttal folytatott filmbeli románcáért. John Hoffman, a sorozat társalkotója nemrég felidézte a 3. évad Ah, Love! című epizódjának forgatását, és elárulta, hogy Streepet elöntötték az érzelmek.Körülbelül hajnali kettőig forgattunk Manhattan legcsodálatosabb éjszakáján− mondta, majd hozzátett
Budapest gasztronómiai palettája egyre színesebb, és a hamburgerek terén is igazi különlegességeket találhatunk. Az éttermek közötti verseny egyre élesebb, ami a kreativitás határait feszegeti: az alábbi három burger például nemcsak ízvilágával, hanem egyedi alapanyagaival és tálalásával is kiemelkedik. Nézzük a főváros három legizgalmasabb burgeré
A Z generáció nem hajlandó kompromisszumot kötni a stílusában – a hosszú, elegáns körmök kedvelői most egy különleges találmánnyal tették könnyebbé életüket.
Körülöttem egyre több a hippi – teszi fel a kérdést szerzőnk –, vagy általános jelenség, hogy mind többen próbálkoznak meg a vidéki termelői léttel, hogy egészségesebb táplálékhoz jussanak, vagy egy esetleges klímakatasztrófát nagyobb eséllyel vészeljenek át? No de mi történik, ha a városi ember nekilát gazdálkodni?
A szer egy feminista testhorror, valójában egy groteszk mese, amelyben ropognak a csontok, szivárog a genny, és naná, hogy sugárban ömlik a vér! Ám miközben a szemünk láttára, sokkoló módon deformálódik, majd esik szét darabjaira szövet, tudat, lélek és idő, nagyon is elgondolkodtató kérdéseket kapunk – bele a pofánkba. Milanovich Domi írása.
Érdemes sokféle természetes módszerrel támogatni az immunrendszert, éppen ezért jó, ha a gyógynövényeket is segítségül hívjuk. Mutatjuk, melyek a legjobbak!
Az influenza közel sem olyan ártatlan betegség, mint sokan hiszik, még a teljesen egészséges, erős embert is több napra ledöntheti a lábáról, és igen súlyos, életveszélyes szövődményei lehetnek.
Ellentétes légáramlatok hatnak ránk vasárnap. A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint nagy a különbség az egyes légrétegekben, ami igencsak megterheli a szervezetünket.
Utazni annyi, mint minden pillanatban várni a váratlanra. A váratlanra való várakozás teszi igazi élménnyé. Aki pedig a teljes élményre vágyik, maga tervezi meg az utazást, hiszen már a készülődés is izgalmas gyönyörűség. Azután végigéli, minden váratlannal, várttal és változóval. Odahaza pedig elmeséli, megmutatja, levetíti, és végül megfőzi a kív
Nagyon bízol abban, hogy valaki kérés nélkül is a segítségedre siet, de sajnos úgy tűnik, ha most akarsz valamit, akkor azt ki is kell mondanod, mert a környezeted nem elég figyelmes.
Arany részletekkel bővül a Nomos két klasszikusa. Jól mutatja a Nomos két legújabb órája, hogy az apró változtatások is lehetnek hatásosak. Általában végtelenül unalmas a sokadik új számlapszínt látni, főleg…
"Azt hiszem, sokféleképpen tanulsz meg szeretni" – foglalta össze házassága titkát a brit sztárszakács, Jamie Oliver. Ez első ránézésre nem tűnik nagy szenzációnak, hiszen, ha akarjuk, ha nem, naponta találkozunk a következő szalagcímekkel: "A népszerű sztár végre megint boldog!", "Szakítása után megtalálta az igazit a híresség!, "XY újra szerelmes
A svéd húsgolyókat már bemutattuk, most pedig következzen egy egzotikusabb változata, a Fülöp-szigeteki bola-bola, ami főételként, de akár szendvicsben fogyasztva is megállja a helyét!
A gyermekvédelem ma Magyarországon súlyos hiányosságokban szenved. Jelenleg is 300 csecsemő várja, hogy nevelőszülőkhöz kerülhessen – akik nincsenek elegen. Emiatt a kórházban hagyott csecsemők életük elejét kiságyakban töltik, és éppen az foglalkozik velük, aki ráér. Márpedig ez az elhanyagolás súlyos nyomot hagy egy gyermek pszichéjén, mivel ebbe
A romantikus és elegáns rózsák bármilyen stílusú kertben jól mutatnak, és mivel egyfelől igazi klasszikusok, másfelől megannyi változatban kaphatóak, talán nincs is olyan, aki ne tudná szeretni ezeket a virágokat.
Ha valakit gyorshajtás miatt bemértek, fontos, hogy minél előbb értesüljön róla, mert a késedelmes fizetés plusz költségeket és komolyabb szankciókat is vonhat maga után. Magyarországon a rendőrség által kiszabott bírságok esetén a rendszám alapján gyorsan és egyszerűen ellenőrizhető, hogy történt-e bemérés. Az ellenőrzéshez elérhető online felület
Talán eddig nem szenteltünk sok figyelmet ennek, de valójában nagyban befolyásolja a napunkat az, ahogyan elkezdjük. A szerencsésebbek frissen kipattannak az ágyból és már bele is vetik magukat a napkezdésbe, míg mások szeretnek lustálkodni, és nehezebben indulnak el reggelente. Szeretnénk adni néhány tippet, hogyan tudjuk megkönnyíteni magunknak a
A megmaradt szőrmetelepeket is bezárják Romániában, miután a parlament nagy többséggel megszavazta a csincsilla- és nyércbunda betiltását. A tiltás 2027. január 1-jén lép életbe. Ezzel Románia a tizenhatodik EU-tagállam, ahol megszűnt a szőrmeipari tevékenység. Az állatvédők a momentumot megragadva teljes uniós tiltást szeretnének elérni. Tovább zs
A vénasszonyok nyarára jellemező, hogy reggelente még hűvös és párás a levegő, ám délutánra meleg, napos idő alakul ki. Német Lajos azonban felkészített mindenkit, hogy érkezik a változás.
Ha a klímaváltozásról elmélkedünk, akkor leginkább az a másfél Celsius-fokos emelkedés juthat az eszünkbe, amelyről mint veszélyforrásról oly sokat olvashatunk, hallhatunk. A klímaváltozás azonban ennél sokkal összetettebb kérdés: vizsgálhatjuk globális és helyi szinten is.
Az érzelmi biztonság minden kapcsolat alapköve, legyen szó családról, barátságról vagy párkapcsolatról. Az emberek természetes igénye, hogy olyan kapcsolatokban éljék mindennapjaikat, ahol bizalom, elfogadás és szeretet veszi őket körül. De hogyan alakíthatjuk ki ezt az érzelmi biztonságot, és hogyan támogathatjuk egymást érzelmileg a nehéz pillana
Carrie Bradshaw a Szex és New York több, mint 25 évvel ezelőtti premierje óta rengeteg nőt inspirált az öltözködési stílusával, amióta pedig az És egyszer csak… című sorozatban Carrie és barátnői kalandjaiba a 30-as éveik után az 50-es éveikben is betekinthetünk, még több fantasztikus szettet vehetünk szemügyre. De bármelyik sorozatba is nézünk bel
Számtalan ételféleség okozhat megmagyarázhatatlan hasi vagy egyéb panaszokat, de vajon elegendőek-e a kereskedelmi forgalomban is beszerezhető IgG-alapú gyorstesztek ezek beazonosításához?
Szeretnél egész évben grillezni? Akkor olyan grillt vegyél, ami ugyanolyan jól használható száraz, meleg időben, mint hideg és szeles környezetben. Ilyenek például a kerámia kamado grillek, amelyek teljesítményét az ősi esők és a téli zimankó sem rontja!
A óceánjáró hajókon található nyilvános pezsgőfürdők egyesek számára undorítóak lehetnek, de a magánfürdőért fizetett összeg nem feltétlenül csökkenti a veszélyes, vízben élő kórokozóknak való kitettséget.Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központjának (CDC) új jelentése arra figyelmeztet, hogy a tengerjáró hajók szobáinak erkély
Az orvosok szerint inkább csak népi hiedelem, hogy a csípős fűszerek felveszik a harcot a vírusokkal és a baktériumokkal, megtisztítják és felszabadítják a légutakat.
Szereted a szobanövényeket, közben viszont büszke kutya- vagy macskatulajdonos is vagy? Akkor némi elővigyázatosságra bizony szükség lehet. Hiszen a házi kedvenceinknek olykor kedve támadhat játszani a szobanövényekkel, néha esetleg még bele is haraphatnak, ami viszont veszélyes művelet is lehet. Ugyanis bizonyos szobanövények mérgezőek a kutyák és
A minden korábbinál sikeresebb nyári forgalmat követően 2,2 millió utassal, közel 20 százalékos utasszám-növekedéssel zárta az október 23-ig tartó 178. személyhajózási szezont a Bahart. A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) kiemelkedő eredménye részben a települések között közlekedő menetrendi hajóknak köszönhető, amelyek 617 ezer utast szállítottak az
Egy-egy külföldi utazás során tökéletes program lehet egy múzeumi látogatás, igaz, a legtöbben képzőművészeti, esetleg természettudományi témájú tárlatokat keresnek fel. Most mutatunk 5 olyan furcsa múzeumot, ahol nem a hagyományos értelemben vett művészeté a főszerep.