2024. november 5. kedd

nov. 5
6:36
Bal oldali mellkasi fájdalom: ebből tudhatjuk, hogy nem a szív okozza (EgészségKalauz)
A bal mell alatti vagy a mellkas bal oldalán jelentkező fájdalom ijesztő lehet, de nem minden esetben a szív okozza!
nov. 5
6:39
2025-ben új strand nyílik Balatonfüreden (AQUA)
Elkészült az Aranyhíd strandon álló két épület, ezzel befejeződött Balatonfüred új strandjának a kialakítása, és hamarosan mintegy másfél kilométeres szakaszon teljesen bejárható lesz a Balaton-part. A jövő évi szezontól működő strand két épületének egyikében étterem üzemel majd a jegypénztárral és a strandfelügyelettel, a másikban pedig a kétszáz
nov. 5
6:42
Így készítsd el a marokkói konyha egyik kedvenc levesét, a harirát (Hamu és Gyémánt)
Ha már ráuntunk a megszokott leveseinkre, újítsunk be az arab gasztronómia egyik remekével, a főleg ramadánkor fogyasztott harira levessel. A csicseriborsóban, illatos fűszerekben és a friss zöldségekben gazdag étel igazi lélekmelengető, amely tökéletes választás az előttünk álló hűvösebb napokra.
nov. 5
6:42
Íme, három egytálétel, ami szinte magától elkészül (Roadster)
A friss zöldségösszetevőiknek köszönhetően egészségesek és tápanyagdúsak is.
nov. 5
6:45
6 statisztika, amitől rögtön megváltozik az életszemléleted (Femcafe)
Az életünk egy parányi, mégis különleges csoda az univerzum hatalmas keretein belül. Bár néha nehézségekkel teli, és talán több "unalmas" napot is tartalmaz, minden egyes pillanata értékes.
nov. 5
6:48
"Az lenne a fontos, mit tud a gyerek, nem pedig az, mit nem!" (Kölöknet)
Ne azonosítsuk gyermekünket az osztályzataival, ne hajszoljuk a kitűnő bizonyítványt, ne hasonlítgassuk őt az osztálytársaival, mert akkor ugyanazt tesszük vele, mint az iskola is... – vallja Varga Mónika tanár, a hozdkiazellenorzodet.hu bloggere, a Beírás felnőtteknek című könyv szerzője. A nyelvtanár bő harminc éve tanítja a gyereket, monitorozza
nov. 5
6:51
Megérkezett az első, tisztán elektromos Suzuki (Igényesférfi.hu)
A Suzuki Motor Corporation Milánóban bemutatta első sorozatgyártású elektromos (BEV) modelljét, az e-Vitarát, amely stratégiai jelentőségű a vállalat számára.
nov. 5
6:54
Ezekkel a technikákkal tudod lenyugtatni magad alvás előtt (Bien)
Ha elalvás előtt vagyunk, az agyunk nyugodt állapotba kerül, és pillanatok alatt képesek lehetünk álomba merülni... Szép is lenne ez az ábránd, mégis, ha lekapcsolódnak a lámpák és eljön az esti etap, sokan képtelenek vagyunk elaludni, mert a nap folyamán felgyülemlett feszültségeket folyamatos jelleggel próbálja feldolgozni az elménk. Elalvás előt
nov. 5
7:06
Elfeledett egészségbomba: a kerekrépa (egy.hu)
Nem tudom más hogy van vele, de számomra már-már bosszantó, hogy olyan kincsek kerülnek a feledés homályába, amelyek számos formában és területen segítségünkre lehetnének a kiegyensúlyozott mindennapok megteremtésében. Egy közülük a kerekrépa, aminek rövid bemutatását azért hoztam most el, hogy legközelebb ez a zöldség is felkerüljön a bevásárlólis
nov. 5
7:12
Hogyan segíthetsz a barátnődnek a menstruációs időszak alatt? (Hóvége)
A menstruációs időszak sok nő számára nehéz lehet, fizikai és érzelmi szempontból egyaránt. Ha szeretnél segíteni a barátnődnek ebben a pár napban, néhány egyszerű és figyelmes gesztussal könnyíthetsz a helyzetén.
nov. 5
7:24
Ezzel szórakoztak a sumérok és még mi is játszhatjuk a világ legősibb táblajátékát (Rakéta)
Valaha a sumérok mind ezt játszották. Később a bonyolultabb játékok letaszították trónjáról és sokáig senki sem tudta, mik is a szabályai.
nov. 5
7:24
Ha járás közben fáj a lába, az érszűkületet jelezhet (EgészségKalauz)
Ha nem ismerjük fel idejében az érbetegséget, az az érrendszer bármely részében problémát okozhat, akár fekély, infarktus vagy stroke is fenyegethet!
nov. 5
7:24
Legális trükkök, hogy idén 10 ezret is megspórolj a fűtésszámlán (Bien)
Minden évszaknak megvannak a maga szépségei, a hűvösebbeknek például az, hogy lehet a kanapén, takaró alatt, gyertyaláng mellett forró teát vagy habos kakaót kortyolni. Mindehhez persze az is kell, hogy a lakásban kellemes meleg legyen, mégse legyen akkora a fűtésszámla, hogy hó végén már tejszínhabra se maradjon. Mutatunk néhány trükköt, amivel si
nov. 5
7:24
Még igényelhető a karácsonyi támogatás: kik, hogyan és meddig kérhetik? (Hóvége)
Jellemzően az idősebbek, alacsony jövedelműek vagy többgyermekes családok igényelhetik, ez az önkormányzat döntésétől függ. A támogatás lehet élelmiszercsomag, utalvány, esetleg készpénz.
nov. 5
7:36
"Döbbenetes sorsokkal szembesülünk minden nap" – önzetlenül segít az Angyalok Szövetsége Egyesület (Nőiváltó)
A koncepció egyszerű: a jó minőségű és jó állapotú ruhákat egységáron értékesítik, a befolyt összeget pedig bajba jutott családok megsegítésére fordítja az Angyalok Szövetsége Egyesület.
nov. 5
7:36
Hozhat állatjólléti változásokat az amerikai elnökválasztás? (Prove)
Az amerikai elnökválasztás két jelöltje, Donald Trump és Kamala Harris sem beszélt sokat az állatvédelemmel kapcsolatos terveiről. A múltbeli intézkedéseik azonban árulkodóak lehetnek – ahogy az alelnökjelöltek megnyilvánulásai is. Ma döntenek arról a választásra jogosult amerikai állampolgárok, hogy a republikánus volt elnök, Donald Trump vagy a d
nov. 5
7:42
Ez a videó meghozza a kedved egy athéni adventhez (Roadster)
Nem a legszokványosabb karácsonyi úti cél, de többek között ettől is izgalmas.
nov. 5
7:54
Egy sminkfüggő vallomása: Szorongok, hogy észreveszik a valóságot, és utána mást gondolnak rólam (WMN)
Mi van akkor, ha olyan szinten eggyé válik valaki a sminkelt arcával, hogy anélkül már nem mer mutatkozni? Ha nincs elég bátorsága vállalni a pőre arcát, ha úgy érzi, a közvetlen környezete is inkább a "mázolt" verzióját ismeri és szereti? És hogyan segíthet ebben az oly sokat szapult közösségi média?
nov. 5
7:54
A magyarok egyik kedvenc horvát városának elege van turistákból (Hamu és Gyémánt)
A szomszédos Horvátország az elmúlt években igazi turistaparadicsommá vált, ahová a statisztikák szerint évente 14 millió külföldi látogat el. Az ideérkezők egyik kedvence nem más, mint Split, amely évi 530 ezer látogatót fogad. Ez persze nem csoda, hiszen a homokos tengerpart, a történelmi emlékekkel tűzdelt belváros és a gasztronómiai élmények tö
nov. 5
7:54
Léteznek női incelek? Bizony, íme 10 őszinte vallomás (Bien)
Az incel az a férfi, aki nem tud becsajozni, ezért utálja a nőket. Nem is gondolnánk, de ennek a jelenségnek is van női verziója, a "femcel."
nov. 5
7:57
A retró jegyében idézték meg a kubai szivar klasszikus formavilágát (Igényesférfi.hu)
A Padrón nevű nicaraguai gyártó egy különleges, a régmúlt nemes szellemét híven megidéző szivarkollekcióval ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját.
nov. 5
8:00
Hailey Bieber őszi manikűrjét akarjuk mi is azonnal (in.hu)
Bízhatunk benne, ha szezonális manikűr inspirációról van szó. A Hailey Bieber által létrehozott szépségmárka, a Rhode Instagram-fiókján nemrég posztolt képeken az eddigi leghangulatosabb manikűr látható. Bieber egy túlméretezett eszpresszó színű, bolyhos kardigános kinézetét egy mézes-bronzos árnyalatú, mázas barnacukros manikűrrel párosította.
nov. 5
8:18
Nem várt bevétel: ez a csillagjegy ma váratlanul extra pénzhez jut (Metropol)
Egy nem várt bevétel eredménye lesz.
nov. 5
8:18
Ez az utolsó esély turizmus, ami nem biztos, hogy jót tesz a bolygónak (Roadster)
Komoly károkat okozhat.
nov. 5
8:24
Egyszer magas, máskor meg alacsony a vérnyomása? Ekkortól számít károsnak (EgészségKalauz)
A vérnyomás ingadozása önmagában természetes folyamat, de egyes esetekben az ingadozó vérnyomás már veszélyes lehet.
nov. 5
8:24
Miért esznek földet a terhes nők? 10 hihetetlen tény (Bien)
Földünk rendkívül érdekes hely, amit az alábbi tíz meghökkentő dolog is igazol.
nov. 5
8:45
Gondoltad volna? Megmenekülhetünk a diabétesztől, ha ebben az életkorban leállunk a cukorfogyasztással (Femcafe)
Tudvalevő, hogy a cukor negatívan befolyásolja az ember általános egészségét, de akár komoly anyagcsereproblémákat is okozhat. A Gizmodo most arról számolt be, hogy a szakértők rájöttek: a túlontúl sok hozzáadott cukor rendkívül ártalmas lehet a szervezetre egy bizonyos életszakaszban.
nov. 5
8:54
Az 5 leggyakoribb "bárcsak", amit haldoklók mondanak (Bien)
Mindannyian kerültünk már olyan helyzetbe, amikor valamit megbántunk. A hétköznapi dolgoktól kezdve egészen a komolyabb döntésekig, amelyek akár egy életre is kihathatnak.
nov. 5
9:06
Megkezdődött a Magyar Tudomány Ünnepe - ilyen programokkal várják az érdeklődőket (EgészségKalauz)
Az egy hónapon át tartó eseményen több száz tudománynépszerűsítő program várja az érdeklődőket a határon kívül, vidéken és a fővárosban.
nov. 5
9:24
Szeretetcsoki 2024: egy tábla csokival is segíthet a beteg gyermeken (EgészségKalauz)
Ötvenezer tábla csokit gyűjtenek össze a bohócdoktorok.
nov. 5
9:24
A novemberieket elkerülik egyes komoly betegségek! 7 érdekesség a november szülötteiről (Bien)
Az ősz utolsó hónapját tapossuk, lassan fel kell vennünk legmelegebb kabátjainkat és felkészülnünk a télre. De ne rohanjunk előre ennyire, köszöntsük most fel azokat, akik novemberben látták meg a napvilágot! Nézzük, milyen érdekességeket érdemes az ünnepeltekről tudni!
nov. 5
9:42
Gyógyszert szedek, egy pohár bort azért megihatok? A szakgyógyszerész válaszol (EgészségKalauz)
Vannak bizonyos gyógyszerek, amelyek esetében komoly problémát okozhat még egy pohár bor is.
nov. 5
9:54
6 ok, amiért minden nap egyél körtét + 2 isteni körtés recept (Bien)
Szereted a körtét? Édes, zamatos gyümölcs, aminek nehéz ellenállni. Azon kívül azonban, hogy nagyon finom, számtalan olyan tulajdonsága van, amiért minden nap enned kéne. Íme, 6 olyan dolog, amiért a körte az ősz egyik legegészségesebb gyümölcse.
nov. 5
10:06
Úgy okozott balesetet, hogy közben maga is egy balesetet nézett az M1-es autópályán (EgészségKalauz)
Egy halálos balesetet nézett az az autós, aki a bámészkodás közben lelassított, az utána haladó pedig belement hátulról.
nov. 5
10:18
Óceán rejtőzhet az Uránusz holdjának felszíne alatt (Hamu és Gyémánt)
A Jupiter körül keringő Europa és a Szaturnusz körül keringő Mimas jeges kérgük alatt óceánokat rejtenek – most pedig a kutatók azt feltételezik, hogy az Uránusz öt kerek holdja közül a legkisebb, a Miranda is hasonló tulajdonságokkal rendelkezik.
nov. 5
10:21
Diftéria (torokgyík) (WebBeteg)
A diftéria bakteriális eredetű megbetegedés, magyar nevét (torokgyík) a légutakban kialakuló, a légzést akadályozó vastag álhártyáról kapta. A védőoltás bevezetése előtt a torokgyík a rettegett, nagy halálozással járó betegségek közé tartozott.
nov. 5
10:24
Van egy antioxidáns, ami véd a légúti betegségektől (Bien)
Az ősz utolsó hetei és a tél beköszönte minden évben nagyobb kockázatot jelent arra, hogy megfázzunk. Ilyenkor szinte mindannyiunk szervezetébe bekerül néhány kellemetlen baktérium és vírus, ami aztán alaposan próbára teheti mind az immunrendszerünket, mind a türelmünket.
nov. 5
10:42
5 árulkodó jel, hogy szabotálod magad a párkapcsolatodban (in.hu)
Néha az egyetlen dolog, ami megakadályozza az egészséges, boldog kapcsolatot, az... te magad vagy. Ha megismerkedsz valakivel, és beleengeded magad, az csodálatos érzés lehet, de ugyanez az intimitás néhány embert el is ijeszthet, és elmenekülhet előle.Az önszabotázs a kapcsolatokban sokféleképpen jelentkezhet. De a lényege, hogy olyan gondolatokat
nov. 5
10:51
Túl sok panasz érkezett a Foodora és a Wolt miatt, lépni fog a kormány (Femcafe)
A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium rendkívüli fogyasztóvédelmi ellenőrzést indít a legnagyobb ételfutároknál. Nagyító alá kerül a két legnagyobb cég, vagyis a Foodora és a Wolt is.
nov. 5
10:54
Niki pajzsmirigy betegsége után váltott életmódot és meggyógyult: ma hormonproblémás nőknek segít (Bien)
Sokszor hallhatjuk, hogy azok a szokások, amelyeket már gyerekkorunkban elsajátítunk, akár egészen életünk végéig is velünk maradhatnak, ez azonban korántsem jelent mindig jót. Manzera Niki már gyerekkorában hozzászokott a cukros üdítők, chipsek és más egészségtudatosnak egyáltalán nem mondható élelmiszerek fogyasztásához, rövidesen pedig súlyprobl
nov. 5
11:12
30 napos fesztivál a nőknek (Roadster)
Indul a bécsi egészségmegőrzési programsorozat.
nov. 5
11:12
Őszi-téli depresszió ellen ezt tanácsolja a szakpszichológus (EgészségKalauz)
A betegség kialakulásában a genetikai tényezők mellett a negatív életesemények, egyéb testi betegségek vagy az inaktivitás is szerepet játszik.
nov. 5
11:24
Szinte biztos, hogy tápanyaghiányod van, ha ezeket tapasztalod (Bien)
Amikor nem vagy kifejezetten beteg, a tested mégis jelez neked, a háttérben sokféle ok állhat. Lehet, hogy sok a stressz az életedben, vagy valami nincs rendben a munkahelyeden, a párkapcsolatodban. Ám sokszor egyszerűbb dologra kell gondolni, ami könnyen orvosolható – ez pedig az egyes tápanyagok hiánya. Lássuk, mely tüneteknél kell erre is gyanak
nov. 5
11:27
Megcáfolták a Bibliát: tudományos magyarázatot találtak Jézus Krisztus egyik leghíresebb csodájára (Femcafe)
Egy izraeli vezetésű, limnológusokból és környezetkutatókból álló csoport szerint Jézus Krisztus egyik leghíresebb csodája színtisztán tudományos érvekkel is megmagyarázható - írja az IFLScience.
nov. 5
11:48
Új korszakot nyit a budapesti bárkultúrában a Hennessy és az Elysian együttműködése (Hamu és Gyémánt)
A világ vezető konyakmárkája, a Hennessy, valamint a környezetbarát szemléletéről és kreatív koktélvariációiról ismert Elysian Budapest kollaborációja a két márka közös értékeit, a prémium minőség és a zöldebb jövő iránti elkötelezettséget helyezi a középpontba. A projekt részeként a vendégek egy szezonalitásra fókuszáló, különleges, konyak alapú k
nov. 5
11:48
Újabb lenyűgöző portré készült Vilmosról hercegről (in.hu)
Odavannak érte a brit királyi család rajongói.A most bemutatott fekete-fehér fotó Vilmos hercegről a dél-afrikai Fokvárosban nemrég tett látogatásán készült. A közeli felvételen a walesi herceg inget és blézert visel, és a távolba néz.Egy másik, szintén fekete-fehér kép is készült Vilmosról, melyen kicsit elnéz a kamera mellett. Ezek a képek csak n
nov. 5
11:50
Vannak, akik még nem fordítottak hátat Harrynek a királyi családban: ők támogatják (Hamu és Gyémánt)
Vilmos és Harry még mindig nem beszélnek egymással, és Károly király sem találkozott fiával, amikor az visszatért az Egyesült Királyságba. Ám a tágabb család néhány tagja nem áll egyik oldalra sem és mindkét herceget támogatja.
nov. 5
11:54
7 bevált házi módszer penész ellen (EgészségKalauz)
Ezek a módszerek nemcsak könnyen elérhetőek, de kíméletesek a környezethez is.
nov. 5
11:54
A párnahuzatodtól is aludhatsz rosszul. 5 apróság, ami álmatlanságot okoz (Bien)
Íme néhány, elsőre ártalmatlannak tűnő dolog, amely álmatlansághoz vezethet!
nov. 5
11:54
Mekkora a szegénység Magyarországon, ki számít szegénynek? (Hóvége)
Havi 168.279 forint - aki ennél kevesebb pénzből él, az a statisztika alapján szegénynek számít.

Keresés