A legtöbb ember egyszer vagy kétszer ébred fel az éjszaka folyamán. Ennek oka lehet például a késői koffein- vagy alkoholfogyasztás, a rossz alvási környezet, az alvászavar vagy más egészségügyi állapot.Általánosságban elmondható, hogy egy felnőtt embernek körülbelül 7-9 óra alvásra van szüksége éjszakánként a legjobb egészséghez és jólléthez. Ez k
Carnivore diéta: a húsevő diéta olyan korlátozó étrend, amely csak húsok, halak, tenger gyümölcsei és más állati eredetű élelmiszerek, például tojás és bizonyos tejtermékek fogyasztását engedélyezi.
Magyarországon a szív- és érrendszeri betegségek, mint például a magas vérnyomás, a stroke-hoz vagy infarktushoz vezető érelmeszesedés, érszűkület a vezető halálokok közé tartoznak.
Az anyaság igazi hullámvasút: miközben néha alig várjuk, hogy túlessünk egy hasfájós időszakon vagy a fogzáson, minden időszak elmúlását meg is gyászoljuk. És ez alól nem kivétel a szoptatás sem. Mielőtt a lányom megszületett, a lehetőségeinket végiggondolva úgy ítéltem meg, hogy számunkra a szoptatás lesz a legmegfelelőbb út, és igény szerinti szo
Bizony, egy-egy régi papír kétszázasért akár egymillió forintot is kaphat az ember, de nem ez az egyetlen címlet, melyért irdatlan összegeket hajlandók fizetni a gyűjtők.
A Mellékhatás egy dráma, amit december 6-án mutat be a Centrál Színház. A rendező, Horgas Ádám szerint a történet egy felkavaró vitaindító arról, hogy az egészségügy mennyire veszítette el a legősibb segítségnyújtás gesztusát.
A húgyutat vagy a húgyhólyagot megfertőző kórokozók olykor a vesékbe is eljuthatnak, és igen kellemetlen, fájdalmas tüneteket, vesefertőzést okozhatnak.
Néhány csillagjegy most különösen nagy érzelmi hullámvasútra száll, aminek akár szakítás is lehet a vége. Hiszen a december hónap a változás hónapja és ez kihatással van a párkapcsolatokra is. Minden párkapcsolatban vannak hullámvölgyek, nincs ez másként egyes csillagjegyek esetében sem. De ebben a hónapban ezek a feszültségek végzetesnek bizonyulh
A MÁV-nak a hétvégén nem sikerült befejeznie a váltókarbantartást, ezért a Nyugati pályaudvar a megszokottnál kevesebb vonatot tud fogadni. Az elővárosi szerelvények egy része már Kőbánya-Kispesten megáll, ezért a MÁV egy szakaszon azt kéri, az utasok inkább metrózzanak.
Az internetet már berobbantotta a recept, egy próbát mindenképpen érdemes tenni vele. A hűvös idő beköszöntével előtérbe kerülnek a forró italok. Ezeket legszívesebben az otthon melegében, bekuckózva kortyolgatjuk. A forró
Most már tényleg csak hetek választanak el minket attól, hogy újra itt legyen a karácsony. Bár arra még bőven van idő, hogy mindennel elkészülj, és az ünnepeket nyugodtan élvezhesd, nem árt, ha már most elkezdesz gondolkozni azon, milyen teendők várnak rád az elkövetkezendő hetekben. A vendégek fogadása miatt egy nagytakarítás beütemezése például m
A mai világban egyre nagyobb figyelmet kap a kiberbiztonság, hiszen szinte minden érzékeny adatunkat valamilyen digitális felületen tároljuk. Ennek az első védelmi vonala a megfelelően kiválasztott, erős jelszó, ami megvédhet bennünket attól, hogy mások feltörjék a fiókjainkat és hozzáférjenek a mindennapi életünkhöz szükséges információkhoz. A Nor
A macskák a világ legnépszerűbb társállatai közé tartoznak. Az állatok által kiváltott allergiák közül azonban a macskaallergia a leggyakoribb, és az allergiás asztmás esetek harmada is kedvenc doromboló négylábúinkhoz köthető.
November 15-től látogatható a négyszer is Európa legjobbjának választott budapesti adventi vásár. November 15-én látványos ünnepi díszbe öltözve megnyílt a látogatók előtt Budapest két ikonikus karácsonyi vására. A Szent István téren
Gondolkodtál már azon, hogy miért vonzódsz bizonyos dolgokhoz, miért vannak kiemelkedő képességeid, vagy miért érzed úgy, hogy vannak elrejtett erőforrásaid? A válasz sokkal közelebb van, mint gondolnád: ott rejlik a születési dátumodban. Képzeld el úgy a születési dátumodat, mint egy titkos térképet. Ha jól olvasod, feltárja előtted azokat a belső
Az adventi időszak Budapesten nem csupán a karácsony előtti rohanásról szól – ez az idő, amikor a város megmutatja legszebb, legünnepibb oldalát. A város legszebb terei – mint a Vörösmarty tér vagy a Bazilika előtti tér – megtelnek vásári standokkal, ahol forralt bor, kézműves ajándékok és karácsonyi édességek csábítják az arra járókat. Az Andrássy
Az eszpresszóbarna szín idén számos téren hatalmas népszerűségnek örvend - például a ruhadarabok közt is hódít -, most pedig elérkezett az a pillanat, hogy 2024 telének nagy hajszín trendje is lett. Nem is csoda, hiszen nagyszerű lehetőséget kínál a megjelenésünk felfrissítésére, és kellő odafigyeléssel mondhatjuk, hogy elképesztően sokaknak csodás
Ha az ember mérsékelni szeretné az energiafogyasztását, elsőként célszerű felderíteni, hogy melyik háztartási eszköz mennyi áramot fogyaszt. Nélkülözhetetlen listával rukkolt elő a hovege.hu.
Világszerte 1,3 millió, Európában 450 000, Magyarországon pedig 4000 férfit diagnosztizálnak prosztatarákkal évente, amelyből közel 1500-an vesztik életüket a betegség következtében hazánkban.
A hurutos megbetegedések szinte elkerülhetetlen kísérői az őszi és a téli időszaknak, ráadásul a kórokozók időnként meglehetősen ragaszkodónak bizonyulnak. Ugyan senkinek sem tanácsos kizárólag az otthoni diagnosztikára támaszkodnia, a hurutos köhögéssel járó váladék színe rengeteget elárul az aktuális problémáról.
Kína elküldte első női űrrepülési mérnökét a Tienkungra. A misszió során holdtéglákat tesztelnek, készülve a Holdon zajló hosszú távú emberes missziókra, amelyek a tervek szerint egy évtized múlva kezdődhetnek.
Mesterséges intelligenciával létrehozott videó terjed a közösségi médiában, amely az elejétől a végéig meghamisítja az országszerte hatalmas követőtáborral rendelkező belgyógyász, gasztroenterológus, a Mind Klinika társalapítója Dr. Schwab Richárd egészségügyi témájú beszélgetését.
Egy friss reprezentatív felmérés szerint a magyarok átlagosan 102 ezer forintot szánnak a karácsonyi kiadásokra, ebből 46 ezer forintot költenek ajándékokra. Háromból két ember állít karácsonyfát, amelyre közel 14 ezer forintot fordítanak.
Amikor lányom úgy másfél éves kora körül megfogott egy lapátot a játszótéren, és elég fejlett volt már a gondolkodása ahhoz, hogy megértse, mit jelent birtokolni valamit, a szemembe nézett, és kijelentette: enyéd! Nem a tiéd, válaszoltam, ez egy közös játék. De, ez a tiém!, vágta rá, és még toppantott is egyet. Töredelmesen bevallom, hogy hazavittü
Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő, sőt, sokszor pont ő az agytröszt, csak a férfi elhappolja előle a dicsőséget. Talán emiatt van, hogy a történelemkönyvekben szinte csak férfiakról tanulunk. Az alábbi tíz nő korszakalkotót alkotott, zsenialitása mégis háttérbe szorult.
Sussex hercege és hercegnéje 2020-ban lépett vissza a királyi élettől, és költözött a kaliforniai Montecitóba, azóta pedig több címlapra kerültek fel, mint valaha.Az európai nyaralóvásárlástól kezdve a Mountbatten-Windsor család többi tagjával való békülés felé tett lépéseikig Harry herceg és Meghan Markle mindig a középpontban vannak. És mivel a h
A férfi és a felesége az utóbbi időben rengeteg időt töltöttek az asszony régi barátnője, Sarah társaságában, s kapcsolatuk szépen, fokozatosan lépte át a hagyományos barátság kereteit.
Akkor, abban a pár napban szinte minden sötét volt. Pedig a Perinatális Intenzív Centrum (PIC) helyiségeiben sokszor élesen világítottak a lámpák, mégis sötéten láttam a jelent, a jövőt. Aztán szép lassan, ahogyan a gyermekem kezdett jobban lenni, egyre világosabb lett minden…
Te hogyan dolgozod fel a megszerzett tudást, és mi alapján sajátítod el az egyes ismereteket? Nézd meg, milyen tanulási típusok léteznek a vizuálison kívül!