2024. december 19. csütörtök

dec. 19
13:21
Ezt a hét dolgot semmiképp sem ajánlott viselni a repülőn a szakértők szerint (Roadster)
Nem csupán ruhákról van szó.
dec. 19
13:24
Az arc az élet térképe: a kínai fiziognómia szerint ezek a "szerencsés vonások" (Bien)
Ha a szem a lélek tükre, akkor az arc minden bizonnyal életünk térképe, legalábbis a feng shui tanításai szerint. A kínai geomancia, azaz jövendőmondás szerint minden vonásunk jelentéssel bír.
dec. 19
13:39
21 életet mentettek meg eddig a 10 éves Magzatmentő programban (WebBeteg)
10 éves a Magzatmentő program, melyet a méhen belüli halálozások megelőzésére hoztak létre az alapítók.
dec. 19
13:51
Pénz beszél – de beszélhet a művészetről is? (Roadster)
Sokaknak zavarbaejtő a pénz gyarló természetét, földi mivoltát egy lapon említeni a művészet szentségével és szabadságával. Korunkban is vannak olyan modern terek, köztük például a múzeumok ajándékboltjai, ahol még mindig komoly kihívás, elvárás a profit és a közhasznúság között harmóniát teremteni. A Szépművészeti Múzeum MúzeumShopja viszont valam
dec. 19
13:54
Van 4 tea, ami tényleg segít az emésztési gondokon (Bien)
Tinikorom óta gyakran jelentkeznek nálam emésztési panaszok, amelyek ráadásul szinte mindig a legrosszabb időpontokban okoznak tünetet!
dec. 19
14:24
Nem akart a békával ágyba bújni, de muszáj volt. A magyar népmesék miért erősen szexuálisak? (Bien)
Ha ültél már le a tévé elé mesét nézni a gyermekeddel, feltűnhetett, hogy akadnak olyan jelenetek, amelyek kifejezetten a felnőtt közönséget célozzák meg. És ez gyakran valamilyen szexuális utalásban, poénban merül ki!
dec. 19
14:27
Egészen érdekes dolog derült ki a budapesti adventi vásárokról (Roadster)
A magyar főváros maga mögé utasította Stoockholmot, Sydney-t, Prágát és Münchent is.
dec. 19
14:45
Minden vádpontban bűnösnek mondták ki Dominique Pelicot-t (Kronometer)
A legsúlyosabb kiszabható börtönbüntetést kapta.
dec. 19
14:45
Minden vádpontban bűnösnek mondták ki Dominique Pelicot-t (Kölöknet)
A legsúlyosabb kiszabható börtönbüntetést kapta.
dec. 19
14:47
Különleges Bentley keresi új gazdáját (Kronometer)
Csupán 19 darabot gyártott le a Touring Superleggera abból a Bentley Shooting Brake kivitelből, melyből nemsokára egy darabot eladásra kínálnak majd egy aukción. Az értékét 300 és 400 ezer euró közé teszik a szakértők.
dec. 19
14:47
Különleges Bentley keresi új gazdáját (Kölöknet)
Csupán 19 darabot gyártott le a Touring Superleggera abból a Bentley Shooting Brake kivitelből, melyből nemsokára egy darabot eladásra kínálnak majd egy aukción. Az értékét 300 és 400 ezer euró közé teszik a szakértők.
dec. 19
14:49
Hogyan tegyük ünnepivé a kedvenc fogásokat egy kis csavarral? (Kronometer)
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is ünnepivé tud varázsolni egy hétköznapi ételt.
dec. 19
14:49
Hogyan tegyük ünnepivé a kedvenc fogásokat egy kis csavarral? (Kölöknet)
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is ünnepivé tud varázsolni egy hétköznapi ételt.
dec. 19
14:51
Vállalkozásra szabott csarnokok segítik a Kkv-k fejlődését és növekedését (Kronometer)
A RaktárAd belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező logisztikai fejlesztő új fejezetet nyitott a magyar ipari ingatlanpiacon a Kkv-k számára. 2024-ben 12 200 m² logisztikai ingatlan építését indította el Alsónémedi, Vecsés településeken, előzetes megrendelés nélkül.
dec. 19
14:51
Vállalkozásra szabott csarnokok segítik a Kkv-k fejlődését és növekedését (Kölöknet)
A RaktárAd belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező logisztikai fejlesztő új fejezetet nyitott a magyar ipari ingatlanpiacon a Kkv-k számára. 2024-ben 12 200 m² logisztikai ingatlan építését indította el Alsónémedi, Vecsés településeken, előzetes megrendelés nélkül.
dec. 19
14:53
Kvíz: 2024 kedvenc filmjei és sorozatai – felismered őket egy képkockából? (Kronometer)
Csak a legnagyobb film- és sorozatrajongók fogják tudni az összes választ. Íme 10 film és sorozat 2024-ből - láttad őket?
dec. 19
14:53
Kvíz: 2024 kedvenc filmjei és sorozatai – felismered őket egy képkockából? (Kölöknet)
Csak a legnagyobb film- és sorozatrajongók fogják tudni az összes választ. Íme 10 film és sorozat 2024-ből - láttad őket?
dec. 19
14:54
Ezt a kényeztetést add magadnak idén karácsonykor – zodiákusod szerint (Bien)
Minden csillagjegy más-más utat találhat a feltöltődéshez, legyen szó pihenésről, kreativitásról vagy épp egy kis luxusról. Derítsd ki, hogyan hozhatod ki a legtöbbet az idei karácsonyodból csillagjegyed segítségével! 1. Kos Pörgős évet tudhatsz magad mögött, tele kihívásokkal és sikerekkel. A lendületed csodálatra méltó, de most jött el az ideje a
dec. 19
14:55
Mészáros Lőrinc 21 másodpercnyi jövedelméből kifizethette csárdája NAV-büntetését (Kronometer)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2023. szeptember 2-i adóhatósági ellenőrzése után a Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos tulajdonában lévő Mészáros Gasztro Kft. 220 ezer forintos bírságot kapott
dec. 19
14:55
Mészáros Lőrinc 21 másodpercnyi jövedelméből kifizethette csárdája NAV-büntetését (Kölöknet)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2023. szeptember 2-i adóhatósági ellenőrzése után a Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos tulajdonában lévő Mészáros Gasztro Kft. 220 ezer forintos bírságot kapott
dec. 19
14:57
Nem várt fordulat: Rászállt a NAV Mészáros Lőrincre, kínos magyarázkodásba kezdett az oligarcha cége (Kronometer)
Ezért nem fogják megdicsérni őket.
dec. 19
14:57
Nem várt fordulat: Rászállt a NAV Mészáros Lőrincre, kínos magyarázkodásba kezdett az oligarcha cége (Kölöknet)
Ezért nem fogják megdicsérni őket.
dec. 19
14:59
Házasság első látásra: "Itt van vége a történetünknek!" – Judit drasztikus döntést hozott Szabival kapcsolatban (Kronometer)
Az elmélyülés hete nem mindenki számára alakul jól a Házasság első látásra párjai között. Bár Szabi és Judit között megszokhattuk már az apró vitákat, csipkelődéseket, a legutóbbi szócsatájuk bizony eléggé vérre ment. A sminkes feleség ugyanis kijelentette, ennyi volt: válni szeretne az egyébként álomférfijától! Egy aprócska kis részlet miatt tört
dec. 19
14:59
Házasság első látásra: "Itt van vége a történetünknek!" – Judit drasztikus döntést hozott Szabival kapcsolatban (Kölöknet)
Az elmélyülés hete nem mindenki számára alakul jól a Házasság első látásra párjai között. Bár Szabi és Judit között megszokhattuk már az apró vitákat, csipkelődéseket, a legutóbbi szócsatájuk bizony eléggé vérre ment. A sminkes feleség ugyanis kijelentette, ennyi volt: válni szeretne az egyébként álomférfijától! Egy aprócska kis részlet miatt tört
dec. 19
15:01
Megtaláltam a tökéletes vendégvárót, és még finomabb is, mint hittem (Kronometer)
Megtaláltam a tökéletes vendégvárót, és még finomabb is, mint hittem Mikor vendégségbe jön a család, mindig készülök valamivel, viszont mostanában teljesen kifogytam az ötletekből. Végül rátaláltam erre a receptre, kipróbáltam, és egyszerűen zseniális! Ajánlom mindenkinek! Ajánló: Baconbe göngyölt, sült túrós csusza – ez valami fantasztikus Hozzáva
dec. 19
15:01
Megtaláltam a tökéletes vendégvárót, és még finomabb is, mint hittem (Kölöknet)
Megtaláltam a tökéletes vendégvárót, és még finomabb is, mint hittem Mikor vendégségbe jön a család, mindig készülök valamivel, viszont mostanában teljesen kifogytam az ötletekből. Végül rátaláltam erre a receptre, kipróbáltam, és egyszerűen zseniális! Ajánlom mindenkinek! Ajánló: Baconbe göngyölt, sült túrós csusza – ez valami fantasztikus Hozzáva
dec. 19
15:03
Nádas Péter gyűjteménye jótékonysági aukción kelhet el a Jelenkor folyóirat javára (Hamu és Gyémánt)
2024 novemberében a pécsi Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat segítséget kért olvasóitól, hogy a lap fennmaradhasson. Azért, hogy a folyóirat tovább működhessen, Nádas Péter Kossuth-díjas író, esszéista, fényképész saját gyűjteményéből állított össze egy különleges válogatást, melynek alkotásait jótékonysági aukcióra bocsátja, és az így befoly
dec. 19
15:03
Az újvidéki tragédia miatt előzetesben ülők fogságának hosszabbítását kéri az ügyészség (Kronometer)
Az újvidéki felsőügyészség azt javasolta a bíróságnak, hogy hosszabbítsa meg az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlása miatt letartóztatott személyek vizsgálati fogságát. A Tanjug értesülései szerint mind a tíz előzetes letartóztatásban ülő személy esetében az őrizet meghosszabbítását javasolták. A 30 napos vizsgálati fogság szombaton jár le,
dec. 19
15:03
Az újvidéki tragédia miatt előzetesben ülők fogságának hosszabbítását kéri az ügyészség (Kölöknet)
Az újvidéki felsőügyészség azt javasolta a bíróságnak, hogy hosszabbítsa meg az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlása miatt letartóztatott személyek vizsgálati fogságát. A Tanjug értesülései szerint mind a tíz előzetes letartóztatásban ülő személy esetében az őrizet meghosszabbítását javasolták. A 30 napos vizsgálati fogság szombaton jár le,
dec. 19
15:21
Európában található a világ legmeredekebb felvonója, és egészen elképesztő helyre vezet (Roadster)
Az Alpok időtlen szépsége és a modern mérnöki csúcsteljesítmény találkozása páratlan élményt ígér.
dec. 19
15:24
Hogy tűnt el az idő, a nők nagy keserűségére? – A Gergely-naptár története (egy.hu)
1582-ben a naptár megváltoztatására volt szükség, így bevezették a ma is használatos Gergely-naptárt (más néven gregorián naptárt), ám ez nem várt ellenállást okozott. Több nap kitörlésével járt, volt, aki fogságba került érte, máshol fellázadt tömeg követelte vissza az elveszettnek hitt időt. A nők különösen morcosak voltak, hogy pikk-pakk öregedt
dec. 19
15:24
Csomagolópapír nélkül: alternatív ajándékcsomagolási trükkök (Bien)
Ismerős az érzés, ahogyan minden évben tanácstalanul állsz a boltban a csomagolópapírok fölött, és próbálod kitalálni, melyikből mennyit is kellene vásárolnod? Közben persze azon is morfondírozol, hogy maradt-e tavalyról néhány ív, és mivel tudnál idén újítani? Nos, ha szereted a DIY dolgokat és a kreatív megoldásokat, ezeket a tippeket imádni fogo
dec. 19
15:33
Kiderült, melyik a legjobb szaloncukor a boltokban (in.hu)
A kókuszos szaloncukrokat vizsgálta a 10. születésnapját ünneplő Szupermenta szezonális termékteszt nemrég. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei 19 különböző termék laboratóriumi vizsgálatát végezték el.A szaloncukrok összességében jól szerepeltek: az élelmiszerbiztonsági és minőségi paraméterek mind megfeleltek. A teszt során az
dec. 19
15:51
Már nem az olasz konyha a legjobb világon, de az is kiderült, hol áll a magyar (Roadster)
Akadnak egészen meglepő helyezések.
dec. 19
15:54
Nulla forintos karácsony: így lehetnek pénz nélkül is szépek az ünnepek (Bien)
Szomorú dolog, hogy sok családnak nem fér bele anyagilag a karácsony megünneplése. Az viszont örvendetes, hogy egyre többen önszántukból döntenek úgy, hogy nem szeretnék, ha a pénz és a fogyasztás határozná meg a szeretet ünnepét.
dec. 19
16:09
5 egzotikus hely, ahol napsütésben ünneplik a karácsonyt (Hamu és Gyémánt)
Hóesés, zimankó, téli kabát, kesztyű, sapka és bekuckózós esték – Európa közepén a leginkább így gondolunk a karácsonyra, a világ számos pontján azonban jóval kellemesebb környezetben ünneplik meg Jézus születését. Alábbi cikkünkben 5 olyan desztinációt szedtünk össze, ahol napsütés, nyári meleg és koktélok között bonthatjuk ki az ajándékokat.
dec. 19
16:21
A stroke ritka okai (WebBeteg)
A stroke agyi keringési katasztrófát jelent, lehet agyvérzés vagy agyi érelzáródás. Vannak azonban olyan ritka okai is, mint például az agyi erek gyulladása vagy az embólia. Az esetek csupán egy-két százalékában állnak ilyen okok a háttérben, és többnyire – de nem kizárólagosan – fiataloknál fordulnak elő.
dec. 19
16:21
Kiderült, mikor nyit az ország talán legnépszerűbb síparkja (Roadster)
A síbérletek nem drágulnak, az árakat a két évvel ezelőtti szinten befagyasztották.
dec. 19
16:24
Karácsonyi kihívás: 7 nap, 7 lélekkel teli törekvés (Bien)
Hamarosan már "túl leszünk" az ünnepen. Túl leszünk… Milyen csúnyán hangzik, mégis a legtöbb nő, akinek családja van vagy háztartást vezet, így érzi majd. Olyan, mintha elkerülhetetlen lenne az év végi káosz, a folyamatos idegeskedés, az egyre eszkalálódó stressz és a véget nem érő feladatok görcse. Legyen szó munkahelyi évzáró leltárról, iskolai f
dec. 19
16:27
Otthoni barkácsolás? Ezeket a munkavédelmi eszközöket ne hagyd figyelmen kívül (Femcafe)
Az otthoni barkácsolás remek módja annak, hogy egyedi tárgyakat készíts, megspórold a szakember költségeit, és kreatív energiáidat levezesd. Azonban, mielőtt belekezdenél, fontos észben tartani: a biztonság az első! Egy otthoni műhelyben ugyanúgy veszélyek leselkedhetnek rád, mint egy profi munkakörnyezetben. De milyen munkavédelmi eszközökre van s
dec. 19
16:27
Kimenő Radival: Élményt ajándékba! Koncertek, balett és irodalom a fa alatt (WMN)
Válogass a fa alá a Müpa téli programjai közül, és adj életre szóló élményt ajándékba. Segítünk választani.
dec. 19
16:54
5 üzenet, amit az ünnepek alatt mind elküldünk a legjobb barátnőinknek (Bien)
A karácsony a család ünnepe, de legyünk őszinték: mindannyiunk életében van egy groupchat, benne a legőrültebb, legelvadultabb, érzelmileg instabil nőkkel, akikkel valaha találkoztunk. Ők a legjobb barátnőink, és nélkülük nem biztos, hogy ép ésszel túlélnénk a karácsonyt. Indulhat a bingó, hogy az alábbi ötből hány üzenet jelenik meg a ti csetablak
dec. 19
17:21
Ha az alábbiak jellemzők rád szilveszterkor, tudhatod, hogy felnőttél (Éva Magazin)
Akinek nem inge, ne vegye fel - mi csakis magunkból indultunk ki! Haha!
dec. 19
17:24
Az 5 legfinomabb világhírű ünnepi desszert (Bien)
A finom, közösen elköltött ételek az ünnepek lelkét adják. De mit esznek az emberek a világ körül? Cikkünkből megismerheted a hagyományos ünnepi desszerteket, és ha kedved van hozzá, idén a ti menütökbe is bekerülhet néhány finomság!
dec. 19
17:27
Kurucz Adrienn: Nekem a WMN sziget! És Neked? (WMN)
Itt a lehetőség, hogy végre személyesen is találkozzunk, ne csak virtuálisan. Egy teljes napot tölthetünk együtt, és szerezhetünk olyan élményeket, amelyekből még hónapokkal később is táplálkozhatunk. Egy olyan napra készülünk, amely nemcsak az elmúlt 10 évről szól, hanem lendületet ad a következőkre is.
dec. 19
17:51
Nem vicc: ez az alkalmazás anélkül megmondja, hogy fogyasztható-e még a tej, mielőtt kibontanád (Femcafe)
Már tényleg itt a jövő, és közeledik egy olyan applikáció, amivel elkerülhetjük, hogy romlott tejet öntsünk a kávénkba, vagy akár véletlenül megvásároljuk a boltban.
dec. 19
17:54
Töltsd ki ezt a tesztet és kiderül, melyik karácsonyi könyvet kell elolvasnod az ünnepek alatt (Bien)
A karácsonyi forgatagban egyre nehezebb a feladatunk, de még mindig keressük a meghitt, nyugodt pillanatokat. A visszavonulásra kiváló egy jó könyv – mit válassz idén?
dec. 19
18:21
Hogyan ne hízzon karácsonykor? Tanácsok az ünnepi kilók ellen (WebBeteg)
A fogyókúra az év bármely más szakában is nehéz, ám az ünnepekkel járó stressz, valamint a kalóriadús ünnepi ételek különösen megnehezítik azt. A legtöbb ember átlagosan fél-egy kg-ot hízik ez idő alatt.
dec. 19
18:24
5 gyakori olajtípus: így használd őket helyesen (egy.hu)
Hogyan kellene kiigazodni a kínálatok útvesztőjében? Melyik olajfajtáról mit érdemes tudni, hogyan kell használni őket, és miképp hatnak az egészségünkre, környezetünkre? Olaj-kisokosunk.
dec. 19
18:24
Az 5 klasszikus karácsonyi sütemény vegán változata, receptekkel (Bien)
Manapság egyre többen kezdenek egészséges életmódba, ami remek hír! Azonban, emiatt a Karácsonyi megszokásokat is át kell alakítani, és nem feltétlenül csak azoknak, akik az egészséges táplálkozás elhivatott követői. Hiszen Karácsonykor mindenki igyekszik a szerettei kedvében járni, és olyan ételekkel várni őket, amit jóízűen fogyaszthatnak. Éppen

Keresés