Ha már jártál a Balaton partján, bizonyára rácsodálkoztál a kék milliónyi árnyalatára és az eléd táruló csodás panorámára. Ezek a képek örökre bevésődtek az emlékezetedbe, de vajon mennyire emlékszel arra, hogy melyik látnivaló hol található, és milyen érdekességek vannak a magyar riviéra partján? Tedd próbára a tudásodat kvízünkkel, és készülj vel
A zeneírás egy végtelenül kiszámíthatatlan folyamat: sokszor maguk az alkotók sem tudják előre, hogy néhány perccel később mi fog megszólalni. Éppen emiatt történhet meg az, hogy egy-egy kompozíció egyfajta ihletett állapotban, mindössze pár perc alatt összeáll. Most mutatunk 3 olyan számot, ami hihetetlenül rövid idő alatt lett kész – és egy olyat
Amellett, hogy a kutyák felelősségvállalásra, empátiára és gondoskodásra tanítanak, még az életünk meghosszabbításában is segíthetnek. Az öregedéskutatók ugyanis nagy hasznukat veszik a tudományos munkájuk során.
Felsőoktatásban tanuló diákok ötleteire kíváncsi a CheckINN Turisztikai Innovációmenedzsment Kft. és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME), akik idén immár harmadjára hirdetik meg revitalizációs versenyüket. A cél, hogy egy elhagyott épület…
Még egy hétig regisztrálhatnak a környezetért tenni akaró önkéntesek hazánk legnagyobb szemétszedési akciójára, a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért! programsorozatra - hívta fel a figyelmet Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár a minisztérium hétfői közleménye szerint.
A szakember mindenkit arra figyelmeztet, hogy ne húzzuk le a macska- vagy kutyaürüléket a WC-n, ugyanis ennek súlyos egészségügyi problémák kialakulása lehet a következménye.
A parfümök népszerűsége az elmúlt 18 hónapban jelentős megnőtt a szépségiparban. És bár 2024 még csak most kezdődött, máris látunk pár parfümtrendet erre az évre.Néhány brit kiskereskedő osztotta meg a legkelendőbb parfümök listáját, mellyel rávilágítottak az eddigi eladásokban megfigyelhető mintákra. Míg egyes trendek már tavaly megjelentek − mint
Hihetetlen az a teljesítmény, amit Russ Cook hozott össze. 16 országon futott keresztül, és közben 16 ezer kilométert tett meg. A testnevelés órán sokaknál a 12 perces futás is megterhelő, mit szólnának egy ilyen kalandhoz? Russ Cook, akit sokan a "Legkeményebb f.szi" becenéven ismernek, egy év alatt, több mint 16 ezer kilométert futott, Dél-Afriká
Ma is rengeteg képzet társul a daganatokhoz, e képzetek kifejezik, ám egyúttal fokozzák is a szorongásainkat. A rettegés viszont tagadáshoz, a szűrővizsgálatokon való részvétel hiányához, másrészt az érintettek elkerüléséhez, megbélyegzéséhez vezethet. Hogyan lehet a művészet és a tudomány eszközeivel újrarendezni magunkban a rákhoz kapcsolódó jele
Az olasz konyha gazdagságát és sokszínűségét sok minden szimbolizálhatja, a jellegzetes ízeket kínáló desszertek között az olasz mandulás keksz pedig egy egyszerűen elkészíthető finomság, amit az egész család imádni fog.
A 26,9 méter hosszú, Pershing 88 jacht a Dubai Marinában vált a lángok martalékává. A tűz április 2-án, kedden, helyi idő szerint 11.12-kor keletkezett, a kikötői tűzoltók 11.18-kor érkeztek a helyszínre. Négy tűzoltó- és egy mentőautó vonult ki, két hajóról pedig vízágyúval igyekeztek eloltani a tüzet. A lángokat végül csak 12.28-ra sikerült megfé
Ma már rengeteg ajakápolóval találkozhatunk a drogériákban. Választani nem könnyű, de vannak olyan termékek, amiket nem árt, ha inkább nagyon is kerülsz.
Ma már rengeteg gasztronómiai megmérettetés van a világon, és hát pont a pizzának ne lenne világbajnoksága? Egy magyar versenyező is meg fogja mutatni, hogy mit tud.
Az új prosztatarákos esetek száma világszerte több mint kétszeresére fog emelkedni a következő két évtizedben, mivel a szegényebb országok korfája egyre jobban hasonlít majd a gazdagabb nemzetekéhez – derül ki a Lancet orvosi folyóiratban közölt tanulmányból.A frissen közölt tanulmány szerzői szerint a prosztatarákos esetek számának megugrása a vár
Hogy lehet, hogy a közösségi médiában fiatalok tucatjai bújnak elő a névtelenség homályából, hogy arról valljanak, nincsenek barátaik? Terjed valami lassú, és alattomos vírus, amit a lehető legpontosabban magánynak lehetne nevezni? Wilson Luca írása.
A kullancs és az atka a leggyakoribb külső élősködők közé tartoznak, amelyek megtalálhatóak a hüllők bőrén és megfertőzhetik a gyíkokat, kígyókat, valamint a tengeri teknősöket, és a teknősbékákat.
Az évszázad esküvőjének kiáltották ki Károly és Diána menyegzőjét, a hercegné gyönyörű menyasszonyi ruháját pedig mindenki ismeri. Azt azonban kevesen tudják, hogy volt neki egy másik is.
Zendaya ezúttal is csodát alkotott: a megújulás koronázatlan királynője vadonatúj frizurával debütált, s bár megjelenése drasztikusan megváltozott, ő maga még mindig elképesztően jól néz ki – sőt, új hajszíne talán még pompásabbá teszi külsejét, mint amilyen eddig volt.
Bár a barátságok sosem érnek véget, ahogy a Spice Girls Wannabe című számában is megénekelte, az együttes egyik tagja pont ennek az ellenkezőjét tapasztalta meg a bandában.Melanie Brown-t, azaz Mel B-t saját bevallása szerint többször is kirúgták, mert több információt osztott meg a nyilvánossággal a kelleténél. Úgy tűnik, ismét vékony jégre került
Valljuk be őszintén, a fűnyírás nagy-nagyon kevés embernek a hobbija. Persze, vannak akiket kikapcsol, mint a barkácsolás vagy a teniszezés, de az ismeretségi körödben nehezen lehet ilyen férfiakat találni, nem igaz?
Ma már nem csak egyszerű falfestés az amiben gondolkodhatunk, ha a lakás átszínezéséről van szó. Rengeteg festési technika és sok innovatív anyag létezik, amellyel könnyen és egyszerűen új hangulatot kölcsönözhetünk életterünknek. Az alábbi festékekkel izgalmas felületeket hozhatunk létre, akár saját kezűleg is.
Az előttünk álló tizenegy évben évi 3,2 százalékkal emelheti az élelmiszer-inflációt az éghajlatváltozás - állapították meg a Potsdami Éghajlatváltozási Kutatóintézet (PIK) tudósai.
Az Európai Bizottság jelentéséből kiderül, hogy Zürich polgárainak 90 százaléka elégedett az életével. Mindez főként annak tükrében tekinthető lenyűgöző eredménynek, hogy 2019 óta Európa-szerte csökken az emberek boldogságérzete.
Guy Ritchie 2019-es gengszterkomédiája ihlette a Netflix új kultsorozatát, melyet maga "a brit Tarantino" fejlesztett. De vajon van reális esély egy második évadra, vagy nyolc epizód után örökre búcsút inthetünk a Horniman- és a Glass-családnak?
Nagyon különböző tulajdonságokkal rendelkeznek azok az emberek, akik macskát választanak háziállatként, és azok, akik inkább kutyákat részesítenek előnyben – ezt pedig egy kutatás is alátámasztotta.
Egy bizonyos életkor után a bőrünk elkezd veszíteni a tónusából, hidratáltságából. Nem kell azonban azonnal az invazív eljárásokban gondolkodunk, ha fiatalosabb, feszesebb arcbőrt szeretnénk. A gyógynövények és a biokozmetikumok segítségével egy-két hónapos használat után olyan hatást érhetünk el, mellyel akár öt-tíz évet is letagadhatunk az életko
A Nasa három céget választott ki egy új autó kifejlesztésére, amellyel az Artemis-program űrhajósai a 2030-as években a Holdon közlekedhetnek majd, írja a The Sun.
Újabb egység állt csatasorba, hogy a nők segítségére legyen az idő múlásával szemben folytatott, végtelenített ádáz csatában. Mutatjuk, mi mindenre jó a legújabb kozmetikai kezelés!Már néhány évtizede különös pátosszal a hangunkban ejtjük ki az őssejt szót. Lehetőség és megfelelő pénztárca esetén levetetjük éppen csak felsíró gyermekünk köldökzsinó
„A terheléses vércukorvizsgálat (Oral Glucose Tolerance Test, OGTT) segítségével azt vizsgáljuk, hogy a beteg cukor- (szénhidrát) anyagcseréje egészséges értékek között van-e, vagy cukorbetegségre utaló kóros értékeket ér el – azaz megállapítjuk róla, hogy cukorbeteg vagy a szénhidrát anyagcseréje már nem teljesen ép. A vizsgálat célja tehát a cuko
Apró, mégis bosszantó problémát jelenthetnek a mandulakövek, amelyek a felnőttek 5-6 százalékánál alakulhatnak ki. Dr. Augusztinovicz Monika, a Fül-orr-gége Központ allergológus, klinikai immunológus és fül-orr-gégész szakorvosa szerint a mandulakövek otthoni eltávolítása helyett inkább forduljunk szakemberhez.
Bevallom, erre nem számítottam, pedig a mostani órás környezetben a lehetetlent is számba kell venni. Luxus sportórával rukkolt elő az Arnold & Son, amit az idei Watches & Wonders expón…
Olykor mindannyian küzdünk a bőrszárazsággal, különösen a hűvösebb hónapok során. Bár kevesen tudják, bizony néhány élelmiszer elkerülésével is hozzájárulhatunk, hogy bőrünk hidratált maradhasson.
Az MCC tanulásközpont igazgatója, az egykori oktatáskutató Setényi János korábbi nyilatkozatában visszasírja a poroszos és ismeretközpontú oktatást. Ahogy az elmúlt években a kormány illusztris tagjai által elindított vitákban már megtapasztalhattuk, egy olyan narratíva látszik kibontakozni e téma kapcsán is, amely a múlt század húszas-harmincas év
Nyakunkon az érettségi, amit az egész négyéves tanulás készített elő ugyan, mégis mindenkit, szülőt, gyereket egyaránt, kizökkent a nyugalmából. Jocó bácsi igyekszik megnyugtatni a kedélyeket, már csak azért is, mert a nyugalom elengedhetetlen feltétele a sikernek.
Ez a legjobb időpont a D-vitamin szedésére a maximális felszívódás érdekében az egészségügyi szakértők szerint.A D-vitamin a négy zsírban oldódó vitamin egyike, egy hormon, amelyet a szervezetünk a minket ért napfény után hoz létre. Bár alapvető fontosságú az általános egészség szempontjából, a kutatások szerint az amerikaiak mintegy 25%-a D-vitami