A Közép-Kelet-európai régió egyik legnagyobb utazásszervezője, az ITAKA a magyar piacon alig 2 év alatt meghatározó szereplővé vált, most pedig megnyitott első budapesti irodáját a leányvállalata révén. Az ITAKA Hungary…
Noha viszonylag kevés pénzből is ki lehet hozni egy kanári-szigeteki nyaralást, jobban tesszük, ha betartunk egy fontos helyi szabályt – ellenkező esetben több ezer eurós bírságot fizethetünk.
Vilmos herceg és Katalin hercegné mindent megtesznek, hogy véget vessenek a Harry herceggel és Meghan Markle-lel folytatott viszályuknak − állítja egy királyi szakértő.A sussexi hercegi párnak feszült a viszonya a királyi családdal, és teljesen elhidegültek a walesi hercegi pártól. Tom Quinn királyi író azonban azt állítja, Vilmos és Katalin ezt mo
Egy bizarr legenda szerint Jézus sírja Aomori prefektúrában található, Singó faluban, 1935-ben fedezték fel, s mindez persze úgy lehetséges, hogy Krisztus nem halt meg a kereszten, mert megmentette őt japán öccse, Iszukiri. A Megváltó ezek után Japánban telepedett le, 106 éves koráig élt, feleségül vett egy helyi nőt, és három lányuk született.
Számos oka lehet annak, hogy a fürdőben kellemetlen szagok uralkodnak, ám mindenkinek az a célja, hogy ezeket megszüntesse, vagy legalábbis elnyomja. Az interneten nagy népszerűségnek örvendő WC-papír trükk ebben lehet a segítségünkre.
A húsvéti sonka levét vétek volna kiönteni. Jó alapja lehet a bablevesnek, a savanyú káposztás ételeknek. Készület felhasználásával krumpligombóc- vagy sonkagaluska-leves. Nálunk a tormaleves örvend jó ideje nagy népszerűségnek, ami a legfinomabb, ami a sonkaléből elképzelhető!
A Knox-Johnston Cup nemcsak a dobogós helyezések megszerzéséről szól, hanem olyan extra taktikai pontok gyűjtéséről is, amelyek befolyásolhatják a végső helyezéseket. Horváth Csaba szervező összefoglalója az előző eseményről és a mostani tervekről: 2022 őszén remek tréninget tartottunk Angliában a Clipper Round the World Race tréning hajójával. Err
A sonka mindenkinél sztárvendég volt húsvétkor, de ilyenkor eléggé ráunhat az ember. Kezdődjék hát Fördős Zével, és sok elismert gasztrobloggerrel a maradékmentő akció!
Az asztalnál ülő négy színész közül ketten szemrebbenés nélkül kirabolnának egy bankot, ha tudnák, hogy sosem buknak le – de vajon kik ők? Többek között ez is kiderül a Nyílt lapokkal legújabb epizódjából.
A napokban jelent meg a Miss World Hungary hivatalos podcastjének, a QueensTalknak második része, amelyben a tavalyi szépségkirálynő és az udvarhölgyek mesélnek a felkészítő tábor és a szépségverseny legemlékezetesebb pillanatairól.
A színésznő állítása szerint pályafutása kezdetén azért csúnyította el magát, mert így volt meg a legnagyobb esélye arra, hogy komikus szerepeket kapjon. Rebel Wilson a Sunday Timesnak elmondta, hogy a Tökéletes hang című filmtrilógiában nyújtott áttörő alakítása miatt szerződési záradékot kapott arra, hogy 2012 és 2017 között nem fogyhat. A filmek
Egy másik emberrel vitázni sosem könnyű: gyakran olyan kellemetlen érzéseket hoz felszínre, mint a stressz, a düh vagy a szomorúság. És bár a viták szinte senkivel sem kellemesek, a nárcisztikusokkal különösen nehéz elbírni.Ők jól manipulálnak, és irányítani akarnak másokat, ami nagyon, nagyon frusztrálóvá teszi a nézeteltéréseket. De fontos megkül
Nem újdonság, hogy valaki túleszi magát a húsvéti ünnepek alatt. A túlevés és a zsíros ételek fogyasztása gyomorpanaszokat okozhat, amik nem is biztos, hogy azonnal jelentkeznek.
Ismered a bizalom játékot? Csukott szemmel dőlsz hátrafelé, tudod, hogy a társad ott van és elkap. Egy jóga elvonulás pont ilyen. Elhagyjuk a számunkra ismertet, teret teremtve az újnak. Ha már érzed a hívást, de még vannak kérdéseid, most igyekszünk tisztázni azokat: elmondjuk, hogy zajlik nálunk és mit kaphatsz tőlünk egy több napos elvonulás ala
Nincs jobb egy egyszerű és elegáns tésztaételnél. Bár a tésztákat gyakran gyors és kényelmes fogásoknak tartják, amelyeket akár egy zsúfolt hétköznapon is könnyen össze lehet dobni, ez azonban nem vesz el az értékükből. Ha pedig unjuk a hagyományos bolognait és carbonárát, érdemes kipróbálni ezt a karamellizált hagymás verziót!
Három pár mesélt nekünk közös életükről. Mindannyian valamilyen akadályozottsággal élnek; ritka betegséggel, látássérüléssel; van, aki kerekesszékhez van kötve, míg más a háború elől menekült.
A tavasz az újjászületés évszaka, mégis sokan küzdenek ilyenkor levertséggel. De mi okozza a hírhedt tavaszi fáradtságot, és mit tehetünk ellene? Cikkünkben összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
A húsvéti nyuszi a kutyákra is gondol, ám jól tudja, hogy a csoki és a süti nem kutyagyomornak való finomság. Készítsünk inkább egészséges, marhamájas süteményt húsvétra kedvencünknek!
A Meta CEO-ja személyesen kínált álláslehetőséget a Google DeepMind laborjában dolgozó, a mesterséges intelligencia kutatására specializálódott szakembereknek.
A legtöbb ember el sem tudná képzelni az életét kávé nélkül, azonban nem árt tisztában lenni azzal, hogyha túlzásokba esünk, szervezetünk különféle kellemetlen tünetekkel adhatja tudomásunkra: vegyünk vissza kicsit!
A Huawei Technologies Co. kínai konszern tavalyi adózott eredménye jelentősen, 144,5 százalékkal 87 milliárd jüanra nőtt az egy évvel korábbi 35,6 milliárd jüanról.
A párizsi olimpiai eseményeire a város leglegendásabb helyszínein kerül sor. Összegyűjtöttük, hol követheted a játékokat Párizs néhány világhírű műemléke közelében, ráadásul ingyen.A figyelemre méltó sportteljesítmények mellett az idei nyári párizsi olimpia számos történelmi nevezetességre is fényt vet. Négy héten át (július 26. - augusztus 11., pa
A brit uralkodó, akinél januárban rákot diagnosztizáltak, húsvétvasárnap Kamilla királynével együtt vett részt a windsori kastély Szent György-kápolnájában tartott ünnepi istentiszteleten. A diagnózisa óta először mutatkozó Károly a résztvevők szerint kifejezetten jól nézett ki, és még feleségével is viccelődött egy sort, írja a Mirror.
Április elsején, bolondok napján mi is lehoztuk a magyar Duna óra hírét – amiről mi tudtuk, hogy tréfa, de nem vertük nagy dobra -, hogy vegán lipicai lóbőr, és szürkemarha…
Az autizmus világnapja alkalmából kék színbe borult az ország több ikonikus épülete. Ha nem volt alkalmad megtekinteni a kékre "festett" csodálatos Lánchidunkat, akkor mi most megmutatjuk neked fotókon.
Április másodika az autizmus világnapja, amikor számos érintett – autisták, orvosok, családtagok – hívják fel a figyelmet az autisták mindennapi nehézségeire, az autizmus jeleire és a minél koraibb felismerés fontosságára. Ismerd meg a jellemző tüneteit és hogy miért fontos egyéb, immunrendszert érintő fertőzések kizárása a pácienseknél! Mi is az
Szakemberek lesújtó véleménye a magyar gyerekvédelemről, amiről mostanra bátran kijelenthető: nem létezik. És ezen még az sem változtathatott, hogy százezrek vonultak az utcára a bicskei ügy miatt.
A TikTokot böngészve valószínűleg te is millió influenszer bőrápolási runtinról szóló videójával találkozol. Ezzel alapvetően nem lenne probléma, kérdéses viszont, hogy vajon ez milyen hatással lehet a TikTok igazán fiatal felhasználóira.
Ez a ritka betegség a vízzel való érintkezést gyötrelmes tortúrává teszi.A víz okozta csalánkiütés, más nevén vízallergia a feltételezések szerint a víz és a bőr kölcsönhatása által kiváltott rendellenes immunválasz. Az immunrendszer egyfajta éber őrző, amely mindig készenlétben áll a lehetséges betolakodókkal szemben. Vízallergia esetén a víz val
A Voice Engine közel tökéletesen utánozza bárki hangját egy rövid hangminta alapján, de a cég óvatosan teszteli az alkalmazást az amerikai választások előtt.