Fucsovics Márton a bukaresti tornagyőzelmével 29 helyet javított, ezzel 53. a férfi teniszezők világranglistáján, melyen legjobb magyarként Marozsán Fábián a 38.
Az ukrán elnök szerint Ukrajnának esélye nyílhat a győzelemre, miután az Egyesült Államok törvényhozásának alsóháza elfogadta a csaknem 61 milliárd dolláros támogatási csomagot – írja az MTI.
Három látás- és egy mozgássérült fiatal kapott lehetőséget tehetsége kibontakoztatására a Varázsceruza zenei mentorprogram keretében, egy minialbumot is elkészítettek. A közös munkáról készített videófelvételeket már több mint félmillióan látták.
A királyi szakértők általában mind annak tulajdonították Diána hercegné és Károly herceg tizenöt éves házasságának végét, hogy a leendő királynak viszonya volt mostani feleségével, Kamilla Parker Bowles-szal. Pedig állítólag nem ez a fő oka annak, hogy az egykori walesi hercegné úgy döntött, véget vet a kapcsolatnak, és beadja a válókeresetet.A hón
Időben be kell adatni a rotavírus elleni oltást a kisgyerekeknek, hogy biztonsággal megelőzhető legyen a súlyos szövődményekkel járó fertőzés. A szúrás nélkül, szájon át adható oltás már 6 hetes kortól alkalmazható, választható a két- vagy háromadagos vakcina.
Sokukat már csak nagyszüleink meséiből ismerhetjük, és ha modern világunk terjeszkedése továbbra is így halad, még több olyan szín lesz emlékeinkben, amelyeket mi is már csak szavakkal mesélhetünk el gyermekeinknek. A biológia sokféleség csökkenése folyamatos, és egyre gyorsabb, amihez növényeink eltérő ütemben és módokon tudnak alkalmazkodni. Ha t
A 18-26 év közötti fiatalok hetente átlagosan 26 alkalommal élnek át úgynevezett mikrostresszt – derül ki egy friss kutatásból, amely a mindennapi életet befolyásoló, apró, mikrostressz pillanatokat vizsgálta a Z generáció körében.
És szégyelljük magunkat, ha reflexből kezet nyújtunk valakinek, akinek nincs alkarja? A kerekesszéket használó Ricsi szerint sokakat az is zavarba hozhat, hogy nem tudják, milyen kifejezéseket használhatnak egy mozgássérült ember közelében. Négy érintettet kérdeztünk meg arról, szerintük az emberek miért agyalják túl ezeket a helyzeteket.
Bizony, ilyen is volt.Taylor Swift pénteken jelenteti meg The Tortured Poets Department című dupla albumát, melyen 31 vadonatúj dal található. A rajongók hetek, ha nem hónapok óta, lázban égnek, a lemez kapcsán pedig rengeteg anekdota látott napvilágot az énekesnővel kapcsolatban. Az egyik, Vilmos herceggel kapcsolatos történet különösen nagy hírv
A lengyel hegyimentők már nem tudták megmenteni annak a 34 éves lengyelországi férfinek az életét, akit magányos túrája során lavina sodort el a tátrai Swinica-katlan térségében – írja az MTI a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízióra hivatkozva.
Az Európai Unió a Brexit előtti mobilitás visszaállítását javasolja: az Európai Bizottság tárgyalásokat kezdeményez az Egyesült Királysággal, hogy a 18-30 évesek milliói élvezhessék ismét a brexit előtti mobilitást.
Idén áprilisban új szín tűnt fel a magyar főváros gasztronómiai palettáján: a japán izakayatradíciók és szakébárkultúra előtt tisztelgő Yuru a Zrínyi utcában – a kíváncsi szemek elől elrejtve – kínál maradandó íz- és egy egész estés élményt a minőségi kikapcsolódást keresőknek. Mindezt csütörtöktől-szombatig, a sushik és a ramenek teljes mellőzésév
Rihanna frufru evolúciója körbeért. A sztár az évek során sok ikonikus frizurát felmutatott, a cuki függönyfrufrutól kezdve a pixie-korszakában a szorosra vágott aszimmetrikus, sőt oldalra nyírt stílusokig.Legutóbbi megjelenése azonban azt bizonyítja, hogy mostani választása egy ultra-finom, szellős frufru, amely a szempilláit súrolja.A Fenty x PUM
Nem csak a zöld szín utalhat az élet jelenlétére. A tudósok szerint érdemesebb lila színű baktériumok nyoma után kutatni a Tejútrendszer távoli bolygóin.
Magyarországon rendkívül népszerű a csirkehús, de fontos, hogy azonnal ki tudjuk szúrni, ha selejtes áruról van szó. Ezt a szupermarketben sem szokták az orrunkra kötni.
A legtöbb lánynak már kisiskolás korban elveszik a kedvét a természettudományoktól (elhitetik, hogy nem jók benne), ami összességében hozzájárul a nemek közötti bérszakadékhoz. Mit lehet tenni ez ellen?
A kialakult csontritkulás gyógyszeres kezelése egyszerre több támadásponton is történhet, és függ a csontritkulásban szenvedő betegek korától, továbbá az aktuális egészségügyi állapottól. Csonttöréssel szövődött esetekben műtét, gipszelés, fektetés, fájdalomcsillapítás lehet az elsődleges. Panaszt alig okozó esetekben az aktív mozgásterápián van a
A FlixBus közvetlen járataival kényelmesen és kedvező áron eljuthatunk Budapestről Olaszország északi, középső vagy déli részére is. Firenze lenyűgöző reneszánsz műemlékeivel, Bologna legendás tornyaival, Palermo pedig ínycsiklandozó ételeivel várja az utazókat.
A szentinelézekről vajmi keveset tudunk, de a világ legveszélyesebb törzseként tartják őket nyilván. Aki a szigetükre téved, az valószínűleg nem éli túl a találkozást.
Világméretű járvány kitörésére hívták fel a minap a figyelmet a szakértők, akiknek 57%-a úgy gondolja, hogy egy influenza-törzs okozza majd a halállal is végződhető, fertőző betegségek következő globális kitörését.
A vitaminok létfontosságú tápanyagok, amelyek számos biológiai folyamatban játszanak szerepet a szervezetben. Viszont ha étrend-kiegészítők mellett teszed le a voksod, nem mindegy, hogyan szeded őket.
A párja nélkül eltöltött három hosszú év után úgy tűnik, hogy a világ legidősebb vadon élő madara újra társat keres, írja az Iflscience. A tudósok a Midway-atollon figyelték meg, ahogy Wisdom ismét részt vesz a násztáncban.
Az Elan Yachts Impression sorozatát mindig is úgy tervezték meg, hogy mindig maximális kényelmet biztosítson utasai számára. Most sincs másképp. Az Elan I43 fedélzetén a kikapcsolódás nem csak horgonyon állva, de menet közben is garantált, lévén abszolút prioritást élvez: óriási terek, több napozófelület, külső grill és hűtőszekrény a kokpitban. Az
A Nobel-békedíjas orvos-lelkész Albert Schweitzerről és a ma is működő, legendás lambaréné-i kórházról, ahol többek közt leprás és maláriás betegeket gyógyítottak, sokan hallottak már. A magyar Cserepka házaspárról azonban kevés szó esik, pedig életük, helytállásuk Schweitzeréhez hasonló.
A Grace klinika most lépett be a második évtizedébe a televízióban, és egyelőre nem mutatja a hanyatlás jeleit.2005-ös debütálása óta A Grace klinika az ABC történetének leghosszabb ideje futó főműsoridős sorozatává vált. Az orvosi dráma mindent túlélt, az elvágott LVAD-kábeltől kezdve a repülőgép-szerencsétlenségen át a világjárványig. Ez magában
Ha a rohanós hétköznapokon nincs túl sok időnk a konyhában állni, akkor sem kell lemondanunk a finom ebédről. Hiszen számtalan olyan egyszerű és gyorsan elkészíthető fogás van, amit pillanatok alatt elkészíthetünk. Ilyen például ez a tésztasaláta is, amit pár perc alatt összedobhatunk.
Az egészséges és gyönyörű haj megőrzése szempontjából nagyon fontos, hogy megfelelő hajbalzsamot használjunk, emellett viszont az sem mindegy, hogyan is használod az adott terméket.
A menstruációs ciklust irányító hormonok állandó hullámzása az agyat is átformálja.Az Elizabeth Rizor és Viktoriya Babenko, a Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetem neurológusai által vezetett kutatócsoport 30 menstruáló nő ciklusát követte nyomon, részletesen dokumentálva azokat a szerkezeti változásokat, amelyek az agyban a hormonális profilok ingad
Biztosan te is hallottál már a francia nők legendás stílusérzékéről, melyből néhány esszenciális trükköt mi is elleshetünk, ha olyan elegáns és kifinomult megjelenést szeretnénk elérni, mint ők.
A kínai GAC Motor elképzelte, hogyan közlekedhetünk hamarosan urbánus környezetben, bár a modellek valójában részben régi járművek újragondolt verziói.