Márciusban két rendkívül sikeres sorozat is debütált a Netflixen, de vajon áprilisban mivel rukkol elő a streamingszolgáltató? Erős volt a március a Netflixen. A hónap elején bemutatták a Guy Ritchie-féle Úriembereket, amely a rendező 2019-es, azonos című filmje alapján készült. Március második fele pedig elsősorban egy kínai sci-fi-soroza
Az Amazon négy év után felhagy a projekttel, amelynek az volt a célja, hogy a vásárlók egyszerűen kisétálhassanak a boltból a megvásárolt árukkal anélkül, hogy azért a kasszánál fizetniük kéne.
A szuperjachtépítő Baglietto bejelentette, hogy a Siemens Energyvel és a Cgt-vel együttműködve innovatív hibridmeghajtási rendszert fejleszt ki. A stratégiai partnerség mérföldkövet jelent a Baglietto zöldebb technológiák felé vezető útján, és jól szemlélteti elkötelezettségét a környezetbarát megoldások irányába. Az új hajtásláncot – a sikeres tes
1999-ben robbant be a mozikba a Wachowski testvérek kultuszteremtő akciófilmje, a markáns populárfilozófiai üzenettel megspékelt Mátrix. Vajon 25 évvel a premierje után mennyire érvényes mindaz, amit az alkotás a szimulált valóság és a mesterséges intelligencia térnyeréséről állított?
"Hollywood tisztességes embere" – írták Gregory Peckről a nekrológjában, és aki csak ismerte, mind egyetértett: talpig becsületes, egyenes férfi volt, megkérdőjelezhetetlen erkölcsi értékrenddel. Peck gyakran állt ki számára fontos ügyek mellett, vagy dolgozott ingyen azért, hogy ezzel megmentsen 600 ezer családot.
A walesi hercegnének van egy titkos kódneve, amelyet egyszer véletlenül elárult. A brit királyi család tagjai, köztük a néhai királynő, Károly király és Kamilla királyné, közismerten biztonsági okokból álneveket használnak.
Fiatal korában, a műszaki rajzok készítése közben még eszébe sem jutott, hogy valamikor, a távoli jövőben egy teljesen más területen kamatoztathatja kézügyességét és kreativitását. Aztán jött egy ötlet, megépült az első kemence, és ez elindított egy teljesen új életet, aminek középpontjában a mézeskalácsok és a népművészet hagyományainak ápolása ál
Amikor leülsz egy étteremben, sok figyelemelterelő elem vesz körül. A többi vendég nyüzsgése, a barátaiddal és szeretteiddel való beszélgetés az asztalnál, a felszolgálók, akik ott lebegnek körülötted, hogy kiszolgáljanak − és a kulináris választásokról még nem is beszéltünk.Italt, előételt, majd főételt és végül desszertet is kell választanod. Ez
Április 25-től, egyelőre kísérleti jelleggel bevezetik Velencében a napi 5 eurós belépőjegyet - számolt be az új rendszer részleteiről Luigi Brugnaro polgármester.
A Maldív-szigetek csillagtengere részben valós, részben viszont fikció, ez azonban csak tovább növeli az ország egyik legnépszerűbb turisztikai látványosságának misztikumát.
Habár világszerte egyre több embert érint, mégsem fordítunk elegendő figyelmet a kiégés szindrómára. Pedig a jelenség áthatja a mindennapjainkat: már rég beszüremlett a populáris kultúrába, így a filmművészetbe is.
Batmantől az ősz, kövér alelnökig Christian Bale volt már elhízott szélhámos és szuperhős is, színészi palettája nemcsak a karakterek személyisége, de fizikai megjelenése terén is változatos.
Ha te is szeretnéd fillérekből és természetes módon távol tartani a nem kívánatos betolakodókat a kertedtől, akkor csupán egy bizonyos ételmaradékra lesz szükséged.
A kombucha az egyik legnépszerűbb, alacsony alkoholtartalmú ital, amely probiotikumokkal látja el a bélrendszert.Az erjesztett kombucha tea élesztőgombákban és "egészségjavító" bélbaktériumokban, például tejsavmikrobákban úszik, amelyeket a vizsgálatok az egereken végzett zsírfeldolgozás javulásához kapcsoltak.Az azonban máig nem ismert, hogy a kom
Sajnos a mai napig nem találták fel a tudósok az örök fiatalság szérumát. Van azonban egy módszer, amellyel sokat tehetünk az öregedés folyamata ellen: a kutatók szerint a pihentető alvás lehet a kulcs.
A lábakkal ellátott autonóm egykerekűt többek között a Csillagok Háborúja Tsemu-6 járműve ihlette. A jövőbeli felhasználási köre még nem egyértelmű, de néhány plusz kiegészítővel akár házhozszállító robotként is lehet alkalmazni.
A fogamzásgátló tabletták segítenek a nem kívánt terhesség megelőzésén túl az elhúzódó, fájdalmas menstruáción is. Jogos kérdés ugyanakkor, hogy a hormonháztartást befolyásoló hatásuk miatt cukorbetegek is használhatják-e?
A sorozat főszereplőjét, Carrie Bradshaw-t alakító színésznő korábban egészen fura elképzelést osztott meg a nyilvánossággal, amely megváltoztathatja a rajongók véleményét a sorozatról.Április 1-jétől a Netflixen követhetjük Carrie Bradshaw és három barátnője randizásokkal teli mindennapjait. A Candace Bushnell azonos című újságcikkéből adaptált Sz
Miért járnak ki Bécsbe a magyar nők abortuszra és hogy lehetséges, hogy Franciaországban és Svédországban a legmagasabb a születések száma, miközben az abortusztörvényük a legliberálisabb Európában?
Az induló Magyar Női Alap azokat a feminista kezdeményezéseket szeretné segíteni, amik máshonnan nem jutnának forráshoz. Rémisztő adatok a nemek közötti egyenlőségről és a női jogi szervezetek támogatáshoz jutásáról Magyarországon.
Valószínűleg Kínából származik, évszázadok óta fogyasztják és számos egészségügyi előnye van - te sejted már, melyik forró italról van szó? Nem, nem a kávé az!
Velencében április 25-től bevezetik – egyelőre kísérleti jelleggel – a napi 5 eurós (kb. 1800 forintos) belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján – írja az MTI.
A tavasz beköszöntével nem csupán a nap sugarai és a zöldellő táj varázsol mosolyt az arcunkra, hanem a friss, szezonális ízek is megjelennek az ételeinkben. A rebarbarás pite pedig pont egy ilyen finomság, amit egyszerűen elkészíthetünk ezzel a recepttel.
Aggtelek neve hallatán leginkább az osztálykirándulások élményei elevenednek meg sokunk szemei előtt. Emlékszem, gyerekként én is milyen izgatott voltam, hogy igazi cseppkövet fogok látni. Ráadásul még egy barlang belsejében is sétálhatok. Sokáig ez a kép maradt meg bennem, hogy nincs itt más, csak kő. Tévedtem.
Még a köröm minimalisták is kiengedik néha a gőzt − és a rágógumi körmök erre nagyszerű alkalmat biztosítanak. Itt a tuti tavaszi árnyalat, ami egyben ultracuki is.A halvány rózsaszín francia körmök és tejkörmök lehetnek az új kedvenceid, ha valami lágyat és finomat keresel. Ha meg akarod tartani a letisztult megjelenést, de azért egy kicsit több m
Az Egyesült Államokban már megvásárolhatók a Wyn Beauty by Serena Williams termékei.Talán nem meglepő, hogy Serena úgy döntött, hogy a szépségápolás terén a színekkel lép be a piacra, hiszen pályafutása során a tusvonallal megrajzolt macskaszemek és a feltűnő körömdíszítés iránti szeretete jellemző volt rá.A – stílusosan – teniszlabda zöld csomagol
Az avaszkuláris csontelhalás (avascularis osteonecrosis, aszeptikus nekrózis vagy egyszerűen oszteonekrózis) egy olyan betegség, amelyhez a csontok vérellátásának átmeneti vagy tartós hiánya vezet. Ha a vérellátás megszűnik, a csontszövet elhal és a csont törékennyé válik. Az avaszkuláris nekrózis bármelyik csontot érintheti, azonban a leggyakrabba
Április első hétvégéjén zárjuk a húsvéti ünnepkört, fehérvasárnappal. Sok család számára azonban az idei húsvétból már csak némi sonka- és tojásmaradék, esetleg egy falásnyi kalács maradt – az is inkább csak emlékeztetőül, hiszen a tavasz jócskán kínál új lehetőségeket kikapcsolódásra, szórakozásra. A széles hazai választékból néhány programot válo
Minden állatnál azt kell figyelembe venni, hogy az eredeti élőhelyén mit ehetett. A csincsillák az Andokból származnak, így nagyrészt fűféléket esznek, az alaptakarmány a széna.
Alig több mint három hónap van hátra a 2024. évi nyári olimpiai játékokig, és alig négy hónap a paralimpiai játékokig, melyeknek a francia főváros, Párizs ad otthont. A Magyarországot képviselő sportolók a hagyományokhoz híven egységes formaruhában jelennek meg a megnyitó ceremóniákon.
D. Tóth Kriszta autójába Fekete Giorgio énekes és Héra Barnabás dobos ült be, és egy csomó érdekes vagy épp vicces dolgot mondott – ezekből szemezgetünk.
Ahogy korábban már beszámoltunk róla, Velencében április 25-től kísérleti jelleggel bevezetik a napi 5 eurós belépőjegyet. A részleteket április 4-én, egy Rómában tartott sajtótájékoztatón ismertette Velence polgármestere, Luigi Brugnaro. Velencében…
Az alvási apnoét, azaz az alvás közbeni légzéskimaradás súlyos betegségnek tekinthető, amely a mindennapokra és a párkapcsolatra gyakorolt káros hatása mellett számos szövődményt idézhet elő, illetve megnöveli más betegségek kockázatát. Betegséggyanú esetén mindenkinek javasolt a szűrővizsgálatok elvégzése.