A kedvező időjárásnak köszönhetően idén sok strand korábban nyit, mint az előző években. Május elsején már egészen sok strand látogatható lesz, a hétvégén pedig még több helyen csobbanhatunk.
Május 20-ig meghosszabbították a 31. Virágos Magyarország verseny pályázati határidejét. Magyarország legrégebbi környezetszépítő verseny idén is 5 kategóriában várja a nevezéseket. A versenyre határon túli magyarlakta települések is jelentkezhetnek zöld…
Kíváncsi vagy, hogyan manifesztálhatod a jövődet még sikeresebben? Talán érdemes kicsit változtatnod a körömlakkjaid színén.A színmágia szerint minden egyes árnyalatnak más-más spirituális jelentése van, és ezért segíthet abban, hogy az ujjbegyeidről vizualizáld és manifesztáld a jövődet. Cikkünk végén külön-külön is bemutatjuk az egyes színek hatá
A radiocafé Kávézó a világ végén című műsorának vendége Dr. Varga Máté egyetemi docens, az ELTE TTK Biológiai intézetének, Genetikai tanszékének az oktatója volt.
Apró harangjaiból olyan erős illat árad, hogy méltán érezhetjük: a harangvirág amilyen pici, éppen annyira dominálja a környezetét, amikor nyílik. Május elsejét nem véletlenül szentelik a franciák a gyöngyvirág ünnepének. Ezen a napon kis gyöngyvirágcsokrokat adnak szeretteiknek, hogy szerencsések, egészségesek és boldogok legyenek egész évben. Aki
Ötödik alkalommal lehetett szavazni az év kerékpárútjára, idén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Beregi körre érkezett a legtöbb voks. Az útvonal ötven kilométer hosszú és nagyrészt sík vidékeken halad, így a kevésbé gyakorlott kerékpárosok is bátran kipróbálhatják.
A munka ünnepén egy olyan játékot hoztunk nektek, amivel tesztelhetitek, tudjátok-e, hogy e régi szakmák képviselői mégis mi a csudával foglalkozhattak anno.
Ha a leggingsekre gondolunk, általában az edzés jut először eszünkbe, valójában viszont néhány tanácsot megfogadva rengetegféle szettet összeállíthatunk a segítségükkel.
"Olyan dolgokról beszélni, amelyek valósak, fárasztó. Mert sebezhető vagyok, néhány rész pedig még mindig fáj, és néhány rész még mindig kínosnak és rendetlennek tűnik" – vallja a Szarvasbébi rendező-főszereplője, aki a saját történetét mesélte el a színpadon, majd a Netflixen is.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Neuroregenerációs Laboratóriumában azt vizsgálják a kutatók Nógrádi Antal professzor vezetésével, miként tehető hatékonyabbá a gerincvelő-sérülés gyógyítása az mRNS-technológia alkalmazásával.
Az Alma patika akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Alma patika akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Benu akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Benu akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Gyöngy Patika akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Gyöngy Patika akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Kulcs patikák akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Kulcs patika akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A PatikaPlus akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a PatikaPlus akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Sokáig az egyszerű, klasszikus vidéki konyha étele volt a pacal, aztán bekúszott a kávéházakba, a kisvendéglőkbe, de teret nyert főúri és fejedelmi asztalokon is. A szocialista időkben olykor csak pult alól, a kiváltságosoknak volt szerencséjük az alapanyaghoz, a marhagyomorhoz, amit aztán órákon át kellett mosni, tisztítani, előfőzni, konyhakésszé
Ünnepélyes díjkiosztó ünnepséget tartottak kedden Révfülöpön, ahol kihirdették az „Év Balatoni Háza 2023.” építészeti díjpályázat győzteseit lakó-, üdülő-, középület-, és gazdasági-kereskedelmi épület kategóriákban. Mit gondol, melyik balatoni településeken keressük a nyerteseket?
Az OBI akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az OBI akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Family Frost akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Family Frost akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Az Avon akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Avon akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Diego akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Diego akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Öt év alatt lett belőle az egyik legizgalmasabb extrém sport, a szabadtüdős mélymerülés ünnepelt világsztárja. Előtte megjárta a poklok poklát a saját testével és útkeresésével, de – úgy tűnik – megérte. Ritka az olyan ember, aki ennyire a helyén van.
Az Avon akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Avon akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Az Avon akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Avon akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Diána hercegné mindmáig az egyik legkedveltebb uralkodó. De azt tudtad róla, hogy magassága megkülönböztette őt a királyi család többi tagjától?Diána hercegné volt a legmagasabb nő a királyi családban töltött ideje alatt. A néhai uralkodónő 178 centiméteres magasságával magasabb volt, mint a család bármelyik másik női tagja − és ez azóta is fennáll
Egy új kutatás szerint megelőzhető a nyugat-antarktiszi jégtakaró összeomlása a Ross-tenger térségében, ha sikerül betartani a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás korlátozását. A nyugat-antarktiszi jégtakaró olvadása potenciálisan 5 méterrel lenne képes megemelni a globális tengerszintet. Ezért a tudósok szerint rendkívül fontos, hogy megértsük, e
Magyarországon eddig még nem látott nemzetközi előadók, köztük Morris Madrone, Steffen Morrison, Giacomo Turra és Matteo Bocelli is fellép a zalacsányi Örvényesvölgy Fesztiválon június végén.
Azért jó ha tudod, hogy ezek a termékek nem helyettesíthetik a fogorvosok által végzett professzionális kezeléseket, de a felületi foltok kezelésében hatékonyan segíthetnek.
Az Avon akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Avon akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Profigazda akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Profigazda akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A következő listánkban olyan filmek emlékezetes táncjeleneteit mutatjuk be, amelyek nemcsak ikonikusak, de mély nyomot hagytak a popkultúrában, és örökre az emlékezetünkben élnek. Grease – You're the One That I Want Grease is a 1978 American musical romantic comedy film based on the 1971 musical of the same name by Jim Jacobs and ...
Magyarország második legnagyobb fürdővárosa a fürdők számát tekintve egy olyan város, amely méltán népszerű a természetkedvelők, állatbarátok és a fürdőzni vágyók körében is. Nyíregyháza, az attrakciók városa 5 fürdővel büszkélkedhet.…
Még a Szarvasbébit is sikerült letaszítania az első helyről ennek a sorozatnak a Netflix 10 legnézettebb sorozatának top 10-es listáján. Ez egy új, komor bűnügyi dráma, amely 1.) megérdemli, hogy felkerüljön a megnézendő listádra, és 2.) az elejétől a végéig a székedhez fog ragasztani.Az Asunta-ügy egy újonnan bemutatott spanyol nyelvű dráma, amely
Lehet, hogy eddig nem tudtad, de bizony vannak az otthonunkban olyan fontos dolgok, melyeket minden nap érdemes letörölni, letakarítani, ezzel is megakadályozva a baktériumok és kórokozók felhalmozódását.