Hogyan lehet eligazodni a rengeteg álhír és információ között? Mit tekinthetünk hiteles forrásnak? Egyáltalán mit nevezünk ténynek? Változnak-e a tények? Hogyan működik a tudomány? Miért a tudomány a legbiztosabb módszer a világ megismeréséhez? Útikalauz a tényekhez egy tények utáni világban címmel rövid videókat tett közzé a Magyar Tudományos Akad
A világ legjobb egészséges italának is megválasztott activé FiberShake gyors és egyszerű segítséget jelent a napi rostbevitelben, mindemellett még finom is. A két alapítóval, Vadász Fannival és Bálinttal egy családias budai irodában beszélgettünk rost és edukáció fontosságáról, a megtett út nehézségeiről és a terveikről.
Állatokon már több sikeres kísérletet is végrehajtottak a szakemberek, tehát itt az ideje, hogy végre kiderüljön, az emberi szervezet is hasonlóan pozitívan reagál-e a gyógykészítményre.
Az angiotenzin-II-receptor-blokkoló típusú vérnyomáscsökkentők az ún. renin-angiotenzin-rendszer befolyásolásával fejtik ki vérnyomscsökkentő hatásukat. Milyen előnyei és hátrányai vannak ezeknek a gyógyszereknek?
A világhírű énekesnő nemrégiben a Dish című podcast vendégeként árulta el a nagyközönségnek, hogy milyen diétát követ, s mely ételekből nyer energiát a mindennapok során.
Az érdeklődők több mint 50 magyar, horvát, szlovák és szerb pincészet olaszrizling borát kóstolhatják meg egyetlen jegy áráért. A Grow du Monde egy nemzetközi borverseny, amely az olaszrizling borokat gyűjti össze egész Közép-Európából. A világ minden tájáról érkezett borbírák (köztük több Master of Wine
Az Olimpiakosz első görög klubcsapatként nyert nemzetközi trófeát, miután szerdán a harmadik alkalommal kiírt labdarúgó Konferencia-liga athéni döntőjében hosszabbítás után 1-0-ra legyőzte a tavaly is finalista olasz Fiorentinát.
Az eperszezon első néhány hete nálam azzal telik, hogy ahogy van, magában befalom az összes epret, amit hazahozok a zöldségestől. Amikor aztán az eperből már jut valami másba is, rendszerint ezeket a recepteket készítem kedvenc gyümölcsömből.
Új szolgálati lakások kialakítására kerül sor a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet (BKÜ) területén, melynek elsődleges célja, hogy ideális lakhatási körülményeket biztosítsanak a régióban dolgozó állami, önkormányzati és közösségi szolgáltatásokat nyújtó munkavállalók számára - adta hírül a Pénzcentrum.
A mentálisan erős vezetők határozottak, mérlegelik egy rossz döntés költségeit a határozatlansággal szemben, határidőket szabnak a döntésekhez, elfogadják az elkerülhetetlen választásokat, és hajlandóak nehéz, népszerűtlen döntéseket hozni, amikor szükséges. Ha most még nem is tudsz minden kérdésre igennel felelni, nem jelenti azt, hogy soha nem fo
Mintegy 280 ezer vendég közel 530 ezer vendégéjszakát töltött el a hazai szálláshelyeken a pünkösdi hosszú hétvégén a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján. A vendégéjszakák száma ezzel 6%-kal,…
Nincs is jobb egy jó éjszakai alvásnál – de a jó alvás nem mindannyiunknak jelenti ugyanazt. A tudomány szerint nekünk, nőknek több alvásra van szükségük, mint a férfiaknak. Talán Dakota Johnson nem is tévedett olyan nagyot, amikor azt állította, hogy 10 órára van szüksége éjszakánként ahhoz, hogy "működjön".Amikor alváshigiéniáról van szó, a legtö
Nagymamám mindig meséli, hogy vendégvárás előtt csak ott takarít, ahol a papok táncolnak, vagyis a jól látható helyeken. Legalább egyszer ez mindenkivel előfordul, hiszen bármikor borulhat a terv és hirtelen te lehetsz a házigazda, még akkor is, ha eredetileg csak a sütit vitted volna. Ilyenkor sem kell pánikolni, ugyanis pillanatok alatt rendezett
Az elmúlt években nem egyszer fordult elő, hogy gyilkos bálnák vitorlás hajókat rongáltak meg a nyílt vizen – a fedélzeten lévőket is életveszélybe sodorva ezzel. A kutatók most arra próbáltak magyarázatot adni, hogy vajon miért történik ez.
Mind mások vagyunk, de kevés kivétellel mindannyian szeretjük a kertet. Gyermekkorunk mindennapjaiban a természet mindenütt körülvett bennünket, felnőtt, városi emberként azonban egyre inkább érezzük a hiányát. A kerti pihenés feltölt, a növények, a természet közelsége, a szabad tér megsokszorozza a pihenésre szánt idő élményét, elemel a hétköznapo
Megszorító intézkedésekkel korlátoznák a tömegturizmust Mallorca fővárosában, Palmában – írja az MTI az önkormányzat szerdán ismertetett tervezetére hivatkozva. Mallorca fővárosában korlátoznák az éjszakai szórakozóhelyek számát Jaime Martínez polgármester tájékoztatása szerint…
Edzője, a legendás Bob Bowman kérésére vállal kifejezetten sok számot a júniusi, belgrádi úszó Európa-bajnokságon Kós Hubert, aki ugyanakkor fő számát, a 200 méter hátat kihagyja a kontinensviadalon.
Egyáltalán létezik olyan cápa, amely képes sós vízen kívül élni? A válasz a kérdésre az, hogy nem csak létezik, de ez az egyik legnagyobb és legagresszívabb cápafaj.
Talán nem is gondolnád, de az apró lencseszemek sokkal többet is nyújtanak annál, minthogy javítják az emésztést – egy gyakori problémára is gyógyír lehet, ha naponta legalább egy csészényi mennyiséget elfogyasztasz belőle.
A világ legrövidebbnek számító repülőútja Guinness-rekordot is elért, és a tényleges repülési idő volt, hogy az 53 másodpercet is elérte.A skót Orkney-szigetek két szigete között közlekedik a világ legrövidebb repülőútja, amely Guinness-rekordot ért el. Míg a világ leghosszabb járata a New York-i JFK repülőtér és a szingapúri Changi repülőtér közöt
A francia főváros leghíresebb sugárútja, a Champs-Élysées vasárnap hatalmas pikniktakaróvá változott, és mintegy 4000 ember gyűlt össze, hogy a szabadban étkezzen. A szerencsés piknikezőket sorsolás útján választották ki, és ingyenes kosarakat kaptak, amelyekben Párizs legjobb szakácsainak finomságai, többek között leveles sütemények és kü
Batiz András mindent nagyon fiatalon kezdett. Alig volt húszéves, amikor az ország egyik legismertebb tévés arca lett, harmincéves kora előtt pedig kormányszóvivői pozíciót vállalt. És bár van, amit ma már másképp csinálna, nem bánja a korábbi döntéseit – mint mondja, ezek kellettek ugyanis ahhoz, hogy eljusson oda, ahol ma tart. Az Elviszlek magam
Idén nem szabad lejátszani a L'amour toujours című dalt a müncheni Oktoberfest sörfesztiválon, miután az elmúlt hetekben több botrány is volt Németországban abból, hogy a tömeg rasszista rigmusokkal tarkítva énekelte az évtizedes popslágert – írja az MTI.
Nem csak takarítás során, főzőcskézés közben, vagy a fürdőszobában lehet nagy segítségünkre a szódabikarbóna, hanem bizony a kertben is! Természetes gombaölő Keverj össze 4 teáskanál szódabikarbónát 3,5 liter vízzel, majd töltsd szórófejes flakonba. A rózsa- vagy szőlő, feketedő tövét permetezd vele rendszeresen, míg el nem múlik a gombásodás – il
Csuda egy hely lehetett az a 19. század végén, a nagy millenniumi ünnepségsorozat idején Lágymányoson felépített szórakozónegyed, mely Konstantinápoly névvel nyitotta meg kapuit 1896. május 23-án! A Gerster Károly által tervezett épületegyüttes mindössze féléves volt, mikor a szúnyogok miatt csődbe ment – finanszírozójával, Somossy Károly vállalkoz
Koszorúér-betegségen a koszorúerek érelmeszesedését, illetve az ennek kapcsán kialakult kórképeket – többek közt szívritmuszavart, szívelégtelenséget, szívinfarktust - értik a szakemberek. Az orvosi kezelés csak a megfelelő életmóddal együtt érhet el tartós eredményt.
A legtöbb ember számára a nyers fokhagyma könnyfakasztó, csípős íze nyersen nehezen tolerálható, pedig baktérium- és vírusölő tulajdonsága ekkor érvényesül a legjobban. A nyers fokhagyma íze valóban különleges, gyógyító erejét akkor tudjuk igazán kihasználni, ha nem megfőzve, párolva vagy dinsztelve fogyasztjuk, hanem nyersen, ahogyan a természet
A barátok indítottak kampányt Tompos Kátya színésznőnek és olyan sok pénz összegyűlt, hogy akár még egy drágább kezelést is el tud majd a színésznő kezdeni.
A sci-fi-kben a mesterséges intelligencia már régóta téma. A Blade Runnertől a Csillagközi rombolóig a műfaj újra és újra figyelmeztetett minket az Istent játszó ember veszélyeire; de már a több mint 200 éves Frankenstein is erre hívta fel a figyelmet. Az Atlas, a Netflix jelenleg népszerű filmje szintén a mesterséges intelligenciát állítja célkere
Végre itt a jó idő, lehet izzítani a grillt! A hamburger az egyik legnépszerűbb grillfogás, ami nem véletlen, hiszen egyszerűen és gyorsan elkészíthető, ráadásul sokféleképpen variálható. A klasszikus paradicsom-bacon-saláta triumvirátus mellett érdemes olyan extra feltételekkel megbolondítani, mint a hagymalekvár vagy a céklaketchup.