Mai napig rengeteg rejtély övezi a vörös bolygót, amely számos különleges felszíni formával és alakzattal rendelkezik. Egy nemrégiben publikált tanulmány pont ezeket az egyedi képződményeket vizsgálta, az eredmények alapján pedig úgy tűnik, a Mars egyik holdja miatt alakulhattak ki. Jelenlegi ismereteink szerint a Marsnak összesen két kise
A hangunk olyan esszenciális eszközünk, hogy fel sem tűnik, mennyi mindenre használhatjuk. Kommunikálunk, kapcsolódunk, kifejezünk vele. De vajon kihasználjuk-e a benne lévő potenciált? Merjük-e igazán megmutatni? És ha nem, akkor miért?
Senki sem érti, de nem baj. Elég, ha ők tudják a levélpapír illatának, a postaládában talált levél örömét, és hogy az egész múltjuk, életük itt van lekötve nagy mappákban fényképekkel együtt.
A cukorbetegségnek rizikófaktora és következménye is lehet a túlsúly, ám a vércukor értékek normalizálásához elengedhetetlen a súlyfelesleg leadása. Ez azonban akadályokba ütközhet, mivel vannak olyan antidiabetikumok, melyek megnövelhetik a testsúlyt.
Hiába foglalkoznak vele kutatók már évszázadok óta, az agy még mindig tartogat magában rejtelmeket. Annyit viszont sikerült megállapítani, hogy ez a szervünk szeret hazudni, és elhitetni velünk olyan dolgokat, amelyek nem feltétlenül valósak. Most utánajártunk, melyek azok a trükkök, amiket az agyad játszik veled!
Az ősz egyik legkedveltebb szezonális gyümölcse a körte, amely szinte bármilyen formában felhasználható. Ha például valamilyen különleges desszertre vágyunk, kipróbálhatjuk a gyümölcs karamellizált változatát, de ne hagyjuk ki a latin-amerikaiak kedvenc desszertkrémjét, a flant sem.
Az 1300 km hosszú Karakorum autópálya a világ legmegdöbbentőbb sziklafalain vág át. Végigvezetni rajta maga az álomutazás, mégis nagyon kevesen hallottak róla.
Az alvás minősége alapvető fontosságú az egészségünk szempontjából. Nemcsak a fizikai regenerálódáshoz, de a kognitív funkciók megfelelő működéséhez is elengedhetetlen. Fontos tudni, hogy az étrendünk jelentős hatással van az alvásunkra, ennek tekintetében léteznek bizonyos ételek, amelyek kifejezetten negatív hatást gyakorolnak az egészségünkre és
Király király csak úgy sugárzott az örömtől, amikor az új-zélandi női rögbicsapat, a Black Ferns egyik játékosa ölelést kért tőle.A szélső Ayesha Leti-I'iga kedvesen kért egy ölelést a királytól, amire Károly így válaszolt: Egy ölelés, miért ne?A játékos csapattársai is csatlakoztak, és a király velük nevetett, amikor szerdán a Buckingham-palotában
Patrick Duffy, a Dallas című legendás tv sorozat Bobby Ewing jófiúját alakító sztárja Miskolcon tűnt fel egy helyi étteremben. A világsztár a 20. Cinefest Miskolc Nemzetközi Filmfesztiválra érkezett, amelyen bemutatják…
Jordan Allen, a Utah Valley Egyetem kommunikációkutatója és dr. Dawn O. Braithwaite közösen szerkesztenek egy blogot, amelyben a kommunikációról és az elidegenedett családi kapcsolatokról szóló kutatásokat ismertetnek. Amikor Jordan elkezdett olvasni az elidegenedésről, megtudta, hogy a családokkal foglalkozó kutatók és szakemberek gyakran gondolna
Antibiotikum kúra vagy hasmenéssel és hányással járó fertőzés után sokan tapasztalhatják, hogy a tejtermékek fogyasztása kellemetlen hasi panaszokat vált ki.
Főztünk egy rament, amiben a gyakorlatba ültettünk mindent, amiről az Ízfokozóban szó volt: egy sok helyen csaló, rövidített tésztaleves recept, ami mégis elég jó.
Mi a kedvenc ételed? Ez elárulja milyen az igazi személyiséged. Meglepő, de még az étkezési szokások is árulkodnak személyiségünkről. Ez a teszt is ezt bizonyítja. Nézd meg a képet alaposan, most nem kell elsőre dönteni! Válaszd ki azt az ételt, amelyet legelőször fognál meg és ennél meg. Ez a döntésed érdekes dolgokat árul el rólad.
A Máltai Turisztikai Hivatal (Malta Tourism Authority, MTA) szeptember 9-én különleges megemlékezéssel ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját Vallettában, a történelmi Auberge d’Italie-ban, az MTA egykori otthonában. Ez a mérföldkő jól példázza…
Ez a súlyos akadály nehezíti az életedet – Lélek-teszt. A lélek mély tesztje megmutatja milyen akadály van az életedben. Nézz rá erre a képre, alaposan nézd meg és azt a részletet emeled ki, ami valamiért fontos számodra, ami a legjobban tetszik neked, ami vonzza a szemedet, lelkedet. A lélek-teszt akkor a legpontosabb, ha őszintén válaszolsz. … Bő
Mikor még nem volt gyerekem, természetesnek vettem - ma már olyan luxusnak tűnő - dolgokat, mint a csajos kávézások, fodrász/kozmetikus, randik és hajnalig tartó bulik. Ugyan van, ami bőven kárpótol, de az alábbi tíz dologról ma már csak álmodom.
A Közel-Keleten és Tibetben is honos szakállas saskeselyű másik furcsasága, hogy előszeretettel fürdik vas-oxidos vizekben, amitől a tollai vöröses színűek lesznek. A mai napig rejtély, hogy miért teszi ezt a csontevő keselyű.
Bár nemrég írtunk bobos megjelenéséről, Kendall Jenner most tényleg váltott. Úgy tűnik, elért ő is a szőke korszakához, és az őszi szezont az "old money" szőke új, elegáns árnyalatával indítja.A Kardashians sztárja drámai átalakulását egy Instagram-posztban kürtölte világgá, amelyet "blonded" felirattal látott el, megjelölve hajfestőjét, Jenna Perr
2022 nagyon szerencsés időszak azok számára, akik odatették magukat az előző években. De vajon pontosan mikor számíthatunk a pozitív élményekre zodiákusunk alapján?
Szeptember 19-én érkezik a Pingvinről szóló Batman-spinoffsorozat első része. A történet a címszereplő gengsztert helyezi a középpontba, akit ismét a szinte felismerhetetlenség maszkírozott Colin Farrell alakít. Egy friss interjúból kiderült: a színésznek a forgatás vége felé hihetetlenül elege lett a jelmezből.
A Zöld Kerekasztal, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusának Főigazgatósága és a Mate Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézete ötletpályázatot írt ki a Budai Arborétum fejlesztésével kapcsolatban, melyre 2024. szeptember 19-ig várják a pályaműveket.
A kőoroszlánok nyelvétől egy Állatkertben elhantolt zsiráfig Budapest számos régi és modern kori legenda helyszíne. Ezek némelyike igaz lehet, némelyike teljesen légből kapott, de mind egyformán szórakoztatóak.
Az izomrángás az izmot alkotó rostok akaratlan összehúzódása, mely nagyon kellemetlen és irritáló lehet, ha jelentkezik. Az alábbi cikkben azt járjuk körül, hogy mi okozhat izomrángást, és hogy az izomrángás utalhat-e valamilyen megbújó, komolyabb betegségre.
Ahogy közelednek a hűvösebb napok, a frissítő limonádékat szépen felváltják a különböző a forró italok. Nincs is jobb érzés, mint hazaérve átmelegedni egy csésze gőzölgő, illatos teától. Sokan csak élénkítő hatásuk miatt fogyasztják őket, szervezetre gyakorolt számos jótékony hatásukat azonban már kevesebben ismerik. Fűben, fában orvosság A zöld te
Selena Gomez határozottan az őszi manikűr korszakában van − legutóbbi néhány körömszettje megmutatta nekünk, hogyan érdemes átváltani a nyári körmökről az őszire.A sztár korán bele is vágott az őszi hangulatba az "almaboros körmeivel", amelyek a meleg téglavörös legszebb árnyalatában tündökölnek, nemrég pedig "dirty martini" körmöket, azaz egy szez
Hamisítatlan őszi falatok, percek alatt készülő receptek – mi kell még egy otthon maradós, melegben ücsörgős estéhez? Esetleg egy pohár bor, na meg persze a jó társaság. Ezeket az ételeket már elkészíteni is élvezet lesz, az ízük pedig olyan, mint egy falat a zamatos szüretből.
A szerelem vak, mindent felemésztő érzés, ami életünk meghatározó része. Szerelemben nincsenek szabályok, nincs jelen az agy, csakis a szívünk hajt minket. Ennek van pozitív és negatív hozadéka is, hiszen jól csak a szívével lát az ember, de tényleg a valóságot látja?
Közel 1000 km-es szakmai körtúrán vezette végig idén a Coop Hungary az idei Coop Rally résztvevőit a kelet-magyarországi régióban, hogy itt működő magyar vállalkozásokat és gyártóüzemeket látogassunk meg. A szakmai program célja felhívni a figyelmet a magyar termékekre, ezek előtérbe helyezésére a fogyasztói döntésekben. Minden minőségi magyar term
A köldök körüli hasi fájdalom számos okra vezethető vissza, az enyhe állapotoktól egészen a potenciálisan komoly betegségekig. Enyhe fájdalom esetén érdemes otthoni praktikákat bevetni, azonban ha a panasz tüneti terápia ellenére is több napon át tartósan jelentkezik, vagy esetleg súlyosbodik a fájdalomérzet, mindenféleképpen orvosi ellátást javaso