A hazai animációs filmesek egyik legnagyobb formátumú alkotója volt Richly Zsolt, mégis kevesen ismerik a nevét, mert ha tehette, mindig a háttérben maradt. A kockásfülű nyúl és a Kíváncsi Fáncsi "atyja" épp ma öt éve költözött át az "örökrajzolók" birodalmába.
Katalin rákos időszaka egy forrás szerint sokkal "nehezebb" volt a vártnál, mind a hercegné, mind a családja számára.A walesi hercegnénél 2024 elején diagnosztizáltak rákot, és nyáron kemoterápián esett át, mielőtt ősszel hivatalosan is megosztotta, hogy befejezte a kezelést. Vilmos azonban hangsúlyozta, hogy Katalin előtt még "hosszú út áll", és K
Vannak szakmák, amik azonnal beindítják a többség fantáziáját (és ezúttal nem a kánkánt járó táncosnőkre gondolok). A házmester- és urambátyámországunk öröksége jól látszik azon, hogyan reagálunk egy-egy foglalkozás hallatán, milyen járulékos hasznokat, vagy mindenhatóságot képzelünk bizonyos munkák mögé. De az is árulkodó, hogy mik azok a mestersé
A vörös húst korábban összefüggésbe hozták a rákos megbetegedések magasabb arányával, az előállítási módszerek révén az éghajlatváltozáshoz hozzájáruló tényezőként azonosították, most pedig egy hosszú távú tanulmány a demencia megnövekedett kockázatával hozta összefüggésbe.Az eredmények a bostoni Harvard TH Chan School of Public Health kutatócsopor
A brutalista című filmnek már most hangos sikert jósolnak, de bizony eddig is készültek már olyan világhírű filmek, melynek a főszereplője magyar származású.
A mítosz szerint a teremtő elsőként Lilith-et teremtette meg Ádám mellé, még jóval Éva érkezése előtt. Sokan első feministaként jellemzik, mivel a túlzott önállósága és akaratossága miatt elhagyta Ádámot, aki mellett úgy érezte, keretek közé van szorítva. Nem törődött bele abba, hogy egy férfi irányítsa őt. Egyes írások szerint, szexuális téren sem
A láthatatlan munka terhe döntő többségében a nők vállát nyomja, ráadásul a munkahelyeken sincs hiány belőle, és ott is hasonló a felállás, mint otthon. Ezzel pedig muszáj kezdeni valamit.
A 2025-ös Oscar-jelölések megérkezésével megkezdődött az igazi díjátadó szezon. Január 23-án hozták nyilvánosságra a 2025-ös esélyeseket, benne sok kellemes meglepetéssel és lesújtó mellőzéssel, ahogy az lenni szokott.Az Emilia Pérez 13 jelöléssel vezeti a mezőnyt, többek között a legjobb színésznőnek járó jelöléssel Karla Sofía Gascón, az első nyí
A világ legfurcsább versenyei között számos olyan érdekes esemény található, amelyek valószínűleg sokak számára hihetetlennek tűnnek. Vannak olyanok, amelyeket senkinek sem javasolnánk, és olyanok is, amelyeket talán még te is fontolóra veszel majd, annak ellenére, hogy elsőre teljes őrültségnek tűnnek. Készen állsz, hogy megismerd a legelképesztőb
Visszatérni a helyre, ami annyi mindent adott. Az országba, aminek békétlensége és fájdalma bennünk is nyílt sebként sajog. Steiner Kristóf és Nimi közel két éve jártak utoljára Izraelben és Palesztinában. Most pedig félelemmel és fájdalommal vegyes várakozással hazatértek.
A ruházat színe alapvetően meghatározhatja a megjelenésünket, és nagyban befolyásolhatja, hogy mennyire érezzük magunkat magabiztosnak. A megfelelő árnyalatok kiválasztásával hangsúlyozhatjuk az arcunk természetes szépségét, és kiemelhetjük személyiségünket. De hogyan igazíthatjuk a színeket a saját szépségtípusunkhoz? Ez az útmutató segít eligazod
Nincs bajod az otthon töltött hétvégékkel, és a hosszú túrázás sosem volt az erősséged? Akkor ezt fontos figyelembe venned akkor is, amikor kutyát fogadsz örökbe! Számodra a legjobb társ egy olyan fajta lenne, amelyik nem túl energikus, jobb szeret pihenni, és nincs baja azzal, ha nem mentek kirándulni minden hétvégén. Lássuk, melyek ezek a fajták!
Farkasordító január volt 1943-ban, az ukrajnai Jevdokovóban, ahol a munkaszolgálatos Rejtő Jenő halálra fagyott. Talán ez volt a kalandos életű, tizenkilencre rendre lapot húzó, korszakos zseni életében az egyetlen helyzet, amit nem sikerült a szokásosan flegma, hányaveti humorral megugrania. A legendárium szerint még lezáró akkordként, vérbő ciniz
Ahhoz, hogy a pázsit olyan gyönyörűen mutasson, mint a legtöbb angliai kertben, a rendszeres nyíráson kívül több munkára van szükség. Van, amikor pedig egyszerűen az ízlésednek vagy az életmódodnak nem felel meg a befüvesített udvar. Mit tudsz ilyenkor tenni? Íme néhány szuper ötlet, amivel csodaszép lehet a kerted!
Nagyszerű hír az Emily Párizsban rajongóknak, hogy a Netflix sikersorozatának ötödik évadát hivatalosan is megerősítették. Sőt, úgy néz ki, az eredeti szereplőgárda nagy része is visszatér.Úgy tűnik azonban, hogy a gyönyörű párizsi környezettől el kell búcsúznunk − legalábbis egyelőre. A megújítás bejelentése a Netflixen keresztül érkezett egy rövi
A januárt gyakran "válási hónapnak" is nevezik, mivel sokan az ünnepekig várnak, hogy meghozzák a válókereset benyújtására vonatkozó döntést. Sokakban merül fel ilyenkor a kérdés: mit tehetnek, hogy a különválás a gyerekeket a lehető legkevésbé viselje meg?
Sokan segítettünk gyermekkorunkban a családunknak különféle ételek elkészítésében, az ilyen alkalmak pedig jól tudjuk, hogy olykor életre szóló emlékekké is képesek válni, és megszerettetni velünk a sütés-főzést. Így történt ez Horváth-Boros Klára, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, **Kálci** esetében is, aki azonban nemcsak számos finomságot tanult
A közösségi oldalt csak kevesen használják arra, amire való. Lassan nagyobb szerep jut a "kémkedésnek", a nyomozásnak, a rosszkedv villámgyors előállításának, mint az örömteli perceknek. Te mivel kínzod magadat a közösségi oldalon?
Nem jövünk ki mindenkivel egyformán jól és ennek nem csak a személyiségünk, a hozzáállásunk az oka, hanem a zodiákusunk is. Teszteld, neked milyen elemmel lehetnek leggyakrabban nézeteltéréseid!
Larry Fink, a BlackRock vagyonkezelő vezérigazgatója hangot adott Donald Trump amerikai elnök gazdaságpolitikájával kapcsolatos aggályainak. A cégvezető szerint a visszájára is elsülhet, ha jelentős tőke szabadul fel a magánszektorban.
Az elmúlt időszakban szinte egymást érik a vendéglátóhelyek bezárásáról szóló hírek, és sajnos most újabb népszerű helynek kell búcsút mondanunk. Ezúttal Balatonfüred egyik közkedvelt, fiatalos étterme, a Vasüzlet jelentette be, végleg bezárja kapuit.
Több mint 1,2 millió Teslát hívnak vissza Kínában biztonsági aggályok miatt. Az autóknál két probléma is előfordulhat: egyes modellek esetében a tolatókamera hibásodhat meg, míg más autóknál a kormányzással lehetnek problémák.
Sokat kellett várni rá, de végre itt van a Vacheron Constantin Historiques 222 acél változata. Eredetileg a márka 222. évfordulójára adták ki a 222-t, válaszul az Audemars Piguet Royal Oak…
Ez az otthon elkészíthető természetes csodaszer megszünteti a köhögést és a rekedtséget, és mindezek mellett az immunrendszert is erősíti. A téli hónapok egyik legolcsóbb, legegészségesebb zöldsége a fekete retek. Kitűnő vitaminpótló, gyógyhatásait pedig ősidők óta ismeri az emberiség. A fekete reteknek most van a szezonja, megszünteti a köhögést,
Mindenkinek érdemes legalább egyszer kipróbálnia. A Hamu és Gyémánt találta meg a The Kitchn cikkét, amiben a gasztrooldal bemutatja, hogyan lehet a leggyorsabban elkészíteni egy finom meleg reggelit. Mint írják, a trükk
A XX. és a XXI. század legizgalmasabb évtizedeiről kapunk soha nem látott képet egy nemrég megjelent könyvben, amely bepillantást enged a politika berkeibe, egyúttal pedig olyan sztorikkal szolgál, amelyek címlapon kaphattak volna helyet a legnépszerűbb hazai bulvárlapokban.
A repülőgépek késéséhez már hozzászokhattunk, de a Qantas egy meglehetősen újszerű magyarázattal állt elő ennek kapcsán. Az ausztrál légitársaság azt állítja, hogy a Sydney és Johannesburg közötti járatai a lezuhanó űrszemét miatt késnek.
A szakértők szerint a demencia korai jeleinek történő felismerése létfontosságú a további kezelésben. Az állapot gyors felismerése ugyanis lehetővé teszi az egészségügyi emberek számára, hogy gyorsan cselekedjenek, és ezáltal a súlyosabb tünetek egy részét visszaszorítsák, javítva ezzel az érintettek életminőségét."A demencia jelenleg nem gyógyítha
Sokszor bújsz be vacogva az ágyba, vagy ébredsz arra éjjel, hogy hideg van a hálóban? Ha rossz a fűtés vagy a szigetelés, vagy csak már eleve meleg takaró alá bújnál, próbáld ki ezeket a tippeket, és aludj úgy, mint a tej! 1. Használj fűtőpárnákat és melegvizes palackokat Kevés kellemesebb érzés van, mint egy hűvös téli…
Az illegális orvvadászat továbbra is nagymértékben fenyegeti az orrszarvú-populációkat világszerte. Egy kutató szerint a faj védelme érdekében legalizálni kéne a rinocéroszszarv-kereskedelmet, hogy ezzel ellehetetlenítsék a vadorzókat. A szarvkereskedelem viszont sok állatvédő szerint nem jelent megoldást a problémára, és növelheti is az állatokra