"Csúnya szavakon" elitizmusból, egyfajta nyelvi igényességre hivatkozva kiakadni merő álszentség. Sőt, pszichológiai kutatások szerint az egészségügyben bőven volna helye a káromkodásnak, de nem azon a szégyenletes módon, ahogyan Takács Péter államtitkár tette.
Létezik egy hely Európában, ahol bizonyos nők csak úgy élhettek szabadon, ha cserébe teljesen lemondtak a női létről, szüzességet fogadtak és férfikká váltak. De mi köze a történetüknek egy magyar kémhez? Kire és miért fogtak fegyvert a burrneshák? És mit meséltek az életükről?
Az idei nyeremények összeállításakor arra törekedtünk, hogy mindenki találjon benne valami olyat, ami támogatja az egészségmegőrzést vagy a regenerációt.
Egyetlen kocka félbetörve bőven elég ahhoz, hogy felejthetetlen éjszakád legyen. Legalábbis a TikTok és Reddit közönségének egy része így gondolja. Kipróbáltuk, elmeséljük.
Az egészséges étkezéshez való viszonyt kisgyermekkorban lehet megalapozni, így meghatározó ebből a szempontból, hogy hogyan táplálnak bennünket a szüleink.
A spenótból készült tea után visszamaradó levelek igazi konyhai kincsek: tápanyagdúsak, puhák és sokoldalúan felhasználhatók. Érdemes őket második életre kelteni, mert könnyedén gazdagíthatják ételeit, italait és még a bőrszépítésben is segít.
Két nő, különböző életúttal, de hasonló megélésekkel. Az egyikük színpadon állva, másikuk üzletasszonyként fürdött a sikerben, de egyik napról a másikra mindkettejük a padlón találta magát. El kellett dönteniük: belesüppednek, vagy újra felállnak: az utóbbit választották. Hosszú és rögös út vezetett vissza az Aréna színpadára és az üzleti világba,
Aki decemberben érkezik Ausztriába vagy Bajorországba, könnyen belecsöppenhet egy zajos és kissé ijesztő népszokásba, ahol krampusznak öltözött férfiak rémisztik a helyieket és a turistákat.
A reménynek sokféle arca van. A reménytelenségnek szintén. Most legalább harmincfélét látok magam körül, néznek vissza rám fiatalon és idősen, ápoltan és ápolatlanul, meggyötörten és bizakodva, riadtan és kíváncsian, élénken vagy üres tekintettel. A pécsi Remény Házában jártunk – legalábbis onnan indultunk.
Órahíradó című műsorunkat a márkáktól tucatjával érkező értesítők, sajtóközlemények tömkelege keltette életre. Annyira sok mindent szeretnének mondani a márkák, amik se a szerdai, se a szombati részeinkbe nem férnének be,
Egy új, csaknem 2500 mitokondriális DNS-mintát elemző kutatás szerint a legelső emberek körülbelül 60 000 éve érkeztek meg a mai Ausztrália területére – méghozzá két külön útvonalon. Az eredmények nemcsak az érkezés időpontját tolják vissza a korábbi becslésekhez képest, hanem azt is bizonyítják, hogy a benépesülés nem egyetlen hullámban történt.
A laboratóriumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok alapján a calicivírus okozta csaknem 600 ember megbetegedését, a konyhák üzemeltetőjével szemben eljárást indítottak
Egy légiutas-kísérő elárulta, hogyan lehet extra táskát felvinni a repülőre anélkül, hogy többet kellene fizetni. Ez a praktika óriási segítség lehet bárkinek, aki télen sok csomaggal utazik, hiszen így elkerülhetők a magas pótdíjak, és minden fontos holmi kéznél marad a repülés alatt.
Egy kis tengerparti városkában, a Villekulla-villában él egy különleges lakó. A copfos-szeplős, vörös hajú kislányt nyolcvan évvel ezelőtt alkotta meg nekünk Astrid Lindgren svéd írónő, történetei generációknak jelentettek és jelentenek ma is világszerte szórakozást. Hogyan született Harisnyás Pippi? És mit jelent ma a gyerekeknek?
A GLP-1 agonista gyógyszerek, más néven glutidok, cukorbetegek számára lettek kifejlesztve. Miután kiderült, hogy testsúlycsökkentő hatásuk is van, széles körben sikeres készítményekké váltak. Fontos azonban megérteni: nem "divatfogyasztószerek", hanem gyógyszerek, melyek alkalmazása komoly odafigyelést igényel.
A 2025-ös szezon legizgalmasabb alapdarabja minden öltözéknek új értelmet ad. Akár elegáns, akár sportos, akár bohém stílust választasz, ez a ruhadarab pillanatok alatt formálja a sziluettet, és a legegyszerűbb kombinációkat is kifinomult, modern megjelenéssé varázsolja.
A biscotti sokkal több egy egyszerű keksznél: Olaszország évszázados cukrászhagyománya sűrűsödik benne. Neve a latin bis coctus ("kétszer sütött") kifejezésből ered, ami pontosan leírja a technikát: a tésztát először egészben sütik meg, majd szeletelve újra a sütőbe kerül, így kapja jellegzetes állagát. Most a klasszikus narancsos-csokis változat r
A gyerekek általában nyolcéves kor körül kezdenek kételkedni a Mikulás létezésében, amikor fejlődő kritikai gondolkodásuk miatt megjelennek az első kérdések és bizonytalanságok. De hogyan élik meg mindezt a kicsik? És miben segíthetik a szülők őket ebben az érzelmekkel teli, finom odafigyelést igénylő időszakban?
Súlyos állatkínzással vádolnak egy szentesi férfit, aki patkányméreggel átitatott ételt dobhatott be a szomszédja udvarára. Nem tudta, hogy tettét a szomszéd biztonsági kamerája rögzítette. Az ügyben a Szentesi Járásbíróság dönt majd. Megelégelte egy szentesi férfi, hogy a szomszédjában élő kutyák sokat ugatnak, megoldásként pedig azt választotta,
A körömdivat szezonról szezonra változik, de egy dolog biztos: 2025 telén a hosszú körmöké a főszerep. A hosszabb forma nemcsak elegáns, hanem kreatívabb tervezést is enged – ha mi is kacérkodunk vele, most tökéletes az időzítés. Mutatjuk, mely trendek kerülnek előtérbe, és melyeket cseréljük le modernebb, kifinomultabb változatokra.
Hihetetlen, de volt idő, amikor a gyereknevelés nem a szeretetteljes szándékokról, a tanító módszerekről és a fejlesztő hozzáállásról szólt. Akkoriban a fegyelem, a szigor és a "rendcsinálás" volt a mindennapok része – még akkor is, ha mindez ma már egészen sokkolóan hangzik. Egyes régi nevelési módszerekre ma már csak értetlenül kapjuk fel a fejün
A hétvége első napja is számos izgalmat tartogat az egyes csillagjegyek számára, azt azonban, hogy neked mit üzennek a csillagok, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a szombati horoszkópot!
Ezt hozza 2025. december 6. a numerológia szerint – a mai a lezárások, a gyógyulás és a nagylelkűség napja. Engedd, hogy a nap üzenetei a szívedhez szóljanak!
Sok papagáj képes hangokat utánozni, de csak néhány faj rendelkezik igazán lenyűgöző „beszédkészséggel”. Ezek a madarak nemcsak szórakoztató társak, hanem meglepően intelligensek is.