Új szuperkomplikációt mutatott be a Blancpain, ami egy olyan percütős funkcióval egyesít egy tourbillont és egy öröknaptárat, amin mi választhatjuk ki a dallamot. Nehéz meghatározni, hogy melyik óraipari komplikáció, azaz
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a Parkinson-kór nem kizárólag az agyban kezdődik, hanem jóval korábban, a bélrendszerben indul el a folyamat. Egy friss kutatás most olyan baktériumokat azonosított, amelyek szerepet játszhatnak a betegség kialakulásában, és összefüggésbe hozta őket két kulcsfontosságú B-vitamin hiányával. A jelek szerint a rib
Magyarországon európai összehasonlításban is kiemelkedő a HIV-ellátás színvonala, azonban még mindig magas a későn kiszűrt betegek aránya, és alacsony a szűrési hajlandóság
A téli időszakban a meleg sapka elengedhetetlen kiegészítő, mégis sokszor igazi kihívást jelent olyan frizurát választani, amely sapkákkal is jól mutat. Gyakran szembesülünk azzal a problémával, hogy a fejfedő levétele után összeugrik a frizuránk vagy összevissza állnak a tincseink. Szerencsére a megfelelő hajstílus kiválasztásával stílusosan visel
Kedden már érződik az ünnepi időszak ritmusa: egyeseknél pörgő munkahelyi órák, máshol családi egyeztetések és ajándéktervek kerülnek előtérbe. A mai horoszkóp segít abban, mire érdemes figyelni a kapcsolataidban, a pénzügyeidben és a hangulatodban.
Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) új egység létrehozását tűzte ki célul, ahol a gondozás a korai felismeréstől az egyénre szabott komplex kezeléseken át egészen a hospice-palliatív ellátásig átfogó módon valósulhat meg. Ennek elindítása és a szakmai tapasztalatcsere révén javulhat a betegek és hozzátartozók életminősége, miközben az
Azt gondolhatnánk, hogy a vonatokban a biztonsági öv segítene csökkenteni a balesetek során keletkező sérüléseket, de valójában ez egyáltalán nem biztos, sőt akár még rontana is a helyzeten. Ráadásul hatalmas pénzügyi beruházással járna, ha be akarnák vezetni.
A Budapesti Szent Ferenc Kórház csapatának vezetésével Csád fővárosában sikerrel zárult az a tíznapos orvosmisszió, amelynek során a magyar szakemberek a helyi egészségügyi dolgozók továbbképzésében vettek részt, több sikeres műtéti beavatkozást is végeztek, és egy önállóan működő, a világ más pontjain is alkalmazható gyógyító és oktatási modell al
A kedvező árak mellett számos attrakció is várja az érdeklődőket. A startlap.hu állítása szerint Európa legnagyobb karácsonyi vásárát idén a romániai Craiovában kell keresni. A Craiova Christmas Market több mint 280 ezer
Minden szezonra jut egy olyan új farmertrend, ami garantáltan segít felfrissíteni ezen klasszikus darabot. Lássuk mi tartogat számunkra a divat ezen a télen!
Kis felkészüléssel ingyen is finom gyümölcsökhöz juthatunk. A balkongyümölcsfák egyre népszerűbbek a városi lakók körében, hiszen kis helyen is lehetőséget adnak saját gyümölcs termesztésére. Az Agrárszektor szakértő segítségével vette sorba,
Karácsony előtt minden évben megpróbáljuk elhitetni magunkkal, hogy idén majd minden más lesz. Kevesebb feszültség, több nyugalom, kevesebb megfelelés, több valódi együttlét, pihenés, kikapcsolódás. Mégis, ahogy közelednek az ünnepek, rendre ugyanazok a kérdések bukkannak elő: hol a határ a kötelesség és a saját érdekeink, vágyaink között? Miért ne
Történelem, kultúra vagy a természet csodái: számos tényező miatt kerülhet be egy úti cél az Unesco Világörökségébe. Alább Ausztriától Horvátországig öt olyan Unesco-helyszínt gyűjtöttünk össze, amelyek meglepően közel helyezkednek el a magyar határhoz.
Ma, december 2-án a naptár szerint Melinda és Vivien névnapját ünnepeljük Magyarországon. Ha van Melinda vagy Vivien az ismeretségi körödben, ma igazán örülnek egy kedves üzenetnek vagy spontán köszöntésnek. Advent első hete is zajlik, ilyenkor a népi hagyományok szerint a házban már készül a koszorú, és egyre több a fény: a mai nap hangulata is a
1963. november 30-án adták át Budapest első gyalogos aluljáróját az Astoriánál. Bár ma már természetesnek vesszük, hogy a forgalmas csomópontokon a felszín alatt közlekedünk, hat évtizeddel ezelőtt ez a létesítmény igazi szenzációnak, a "nagyvárosiasodás" és a modernizáció jelképének számított.
A Ryanair bejelentette, hogy megszüntet minden járatot az autonóm portugál szigetekre és onnan vissza – vagyis azokra az Azori-szigetekre, amelyeket drámai vulkáni tájuk, Jurassic Parkot idéző vízeséseik és buja zöld vidékeik miatt gyakran csak "Európa Hawaiijaként" emlegetnek. Aki Ryanairrel tervezett oda utazni, annak még maradt némi mozgástér: a
Újra aggodalomra ad okot a higanyszennyezettség. Európában újra aggodalomra ad okot a halak higanyszennyezettsége: a tonhalak és a kardhalak nagy része túllépi a határértéket, különösen a Földközi-tenger térségében. Bár az
Az első fagyokkal együtt előkerül a jól ismert bosszúság is: lefagyott szélvédők, beragadt ajtók, makacs jégréteg a tükrökön. Ilyenkor sokan nyúlnak egy olyan módszerhez, amely villámgyorsnak tűnik, mégis komoly károkat okozhat az autóban. Mutatjuk, mit kerülj el idén télen.
Rengeteg olyan növény van, amely már kis mennyiségben is komoly mérgezést okoz. A baj pedig legtöbbször egy kertben tett pár perces szaglászásból, vagy egy sétán felkapott falatból indul ki.
Ajándékot venni önmagában sem egyszerű feladat, 15 ezer forint alatt ajándékot találni jelenleg pedig még nehezebb. De nyilván nem lehetetlen, sőt. Hozunk hat opciót, ha férfi ismerősödnek vennél ajándékot karácsonyra és 15 ezer forint a rendelkezésre álló összeg.
Lappföld télen egyszerre nyers és lenyűgöző: a sarki fény, a végtelen hómezők és a mély csend mind olyan élmény, amelyet nehéz máshol megtalálni. Ha idén felkeresnénk a Mikulás hazáját, érdemes néhány gyakorlati szempontot előre átgondolnunk – ezek segítenek elkerülni a tipikus buktatókat és jóval gördülékenyebbé teszik az utazás tervezését. A Trav
A Mubadala Abu Dhabi Sail Grand Prix-t a dánok nyerték ugyan, de a döntőbe az ausztrálok, az új-zélandiak és a britek kerültek be. Közülük utóbbiak lettek az elsők. Dylan Fletcherék a Nagydöntőben harmadik helyről küzdötték fel magukat, legyőzve a Bonds Flying Roost és a Black Foilst, ezzel ők lettek a harmadik csapat, amely SailGp címet
Talán észre sem veszed, pedig ott van minden irodában, iskolában és táskában: egy apró lyuk a golyóstoll kupakján. Sokan azt hiszik, gyártási hiba vagy egyszerű dizájn, pedig komoly oka van – és olyan funkciója, amely már emberek életét mentette meg.
Hiába alszol eleget, reggel mégis alig bírsz kikelni az ágyból, és a kávé sem hozza vissza az energiádat a nap folyamán? Lehet, hogy a “tökéletes” laboreredményed csak látszólag megnyugtató. Az alapvizsgálatok ugyanis sok olyan eltérést nem mutatnak ki, amelyek tartós fáradtságot okozhatnak. Összegyűjtöttük, mely laborértékeket érdemes valóban elle
A babaterápia segíthet a demenciában szenvedők hangulatának javításában, nyugtatásában és a szociális interakciók ösztönzésében. A terápia lényege, hogy felébresztheti bennük az anyai ösztönöket és a gondoskodás iránti vágyat. De miért hasznos ez?
Egyre több férfi posztol büszkén arról, hogy besegítenek a háztartásba, mintha ez különleges teljesítmény lenne. A házimunka megosztása azonban nem érdem, hanem a közös élet természetes része.
A közös karácsonyi filmezés az egyik legelérhetőbb, legkézenfekvőbb családi élmény. De mit nézzünk a gyerekekkel, ami tényleg értékes, hangulatos és kortól függően is élvezhető? Összegyűjtöttünk 5 biztonságos, szerethető alkotást, amelyek ünnepi kalendáriumként is működnek. A decemberi időszak sok családban a nyugodt, összebújós estéké. Ilyenkor a
Érdekli, mennyi lesz a nyugdíja? Megmutatjuk, milyen képlet alapján történik a nyugdíjszámítás Magyarországon. A szolgálati idő és a valorizáció a két legfontosabb tényező.