Az egészségpénztári számlán lévő egyenleg nem csak akkor jöhet jól, ha patikába, vagy orvosi konzultációra megyünk, hanem akkor is, ha hosszabb, vagy nagyobb lélegzetű magánorvosi kezelésen veszünk részt.
Én, Tamara címmel jelent meg az art deco királynőjének, botrányhősnőnek, úttörő brandépítőnek is titulált Łempicka életéről szóló könyv. Ennek apropóján beszélgettünk a szerzővel, Grzegorz Musiałlal a festőművészetéről, kétségeiről és magányáról, de szóba került az is, milyen tragikus kudarccal kellett szembenéznie élete alkonyán annak az alkotónak
Az alkohol hosszú távú, nagy mennyiségű fogyasztása nemcsak a májat károsíthatja, hanem a szívizomra is komoly hatással van. Az alkoholos eredetű kardiomiopátia a szívizom kóros elváltozása, amely a tartós alkoholfogyasztás következtében alakul ki, és kezeletlen esetben szívelégtelenséghez, ritmuszavarokhoz, akár hirtelen szívhalálhoz is vezethet.
Amanda Seyfried tinédzserként tűnt fel Hollywoodban, de azóta bebizonyította, hogy sokkal több egy szőke, bájos mellékszereplőnél. A modellkedésből indult, majd a filmvásznon és a musicalekben is megtalálta a saját hangját, mára pedig Golden Globe- és Oscar-jelölt színésznő, aki ugyan nem keresi mindenáron a reflektorfényt, mégis újra és újra marad
A farokcsonti fájdalom legjobb esetben is kényelmetlenné, legrosszabb esetben pedig elviselhetetlenné teheti az életet. A farokcsont, egy kis háromszög alakú csont a gerincoszlop alján, viszonylag könnyen fájdalmassá válhat, akár a hosszantartó kényelmetlen üléstől, a szülés kapcsán, bizonyos betegségek következtében és igen gyakran a fenékre esést
Az európai futball őszi szakasza izgalmasan alakult: a tabellák nyitottak, meglepetések és domináns csapatok egyaránt felbukkantak, a téli folytatás azonban még kiszámíthatatlan.
Több alapvető élelmiszer is eltűnhet a polcokról rövid időn belül. A vince.hu megkérdezte a mesterséges intelligenciát, 2026-ban mely élelmiszerek utánpótlása kerülhet veszélybe. Az A.I. által összeállított tízes listából a talán
December eleji hangulat, év végi hajrá és sok apró felismerés. Ma a mindennapi helyzetekben jöhetnek a legjobb pillanatok: egy őszinte beszélgetés, egy jól időzített üzenet, vagy egy ügyes pénzügyi megoldás.
Egy utazási lap idén összeállította a világ legjobb karácsonyi úti céljainak listáját. Az élmezőnybe Budapest is bekerült, elsősorban a hagyományos karácsonyi hangulata, az itt található gazdag kulturális programok és a fényárban úszó vásárok miatt.
A számfejtős játék pont azt az agyterületet dolgoztatja meg, ami a német férfinél megsérült oxigénhiány miatt. A keresztrejtvényről és a Scrabble-ről is le kellett mondania.
A Botoxot a legtöbben a ráncok vagy izzadás ellen használatos hatóanyagként ismerik, amelyet az esztétikai kezelésekben alkalmaznak. A Botoxnak azonban számos orvosi területen is ismert a hatása, elsősorban a neuromuszkuláris rendszert érintő állapotok, például krónikus migrén, arcidegzsába és fogcsikorgatás kezelésére is alkalmazható.
Takács Péter egészségügyi államtitkár bazmegolva reagált az őt számonkérő apukának, majd kijelentette: 15 év is kevés lenne, hogy rendbe tegyék az egészségügyet.
Pontosan 190 éve kezdődött a világhírű élelmiszer kalandos története. A TastingTable összeállítása szerint az egész 1835-ben kezdődött, két angol gyógyszerész, John Wheely Lea és William Perrins laboratóriumában. A két férfi állítólag olyan szószt
Fitnesz- vagy uszodabérlet, sportpálya- és sporteszközbérlés – a legismertebb lehetőségek, mindenki ezeket emeli ki, amikor arról van szó, hogy az Aktív Magyarok zseb mire használható. Egyik sem neked való? Ne csüggedj, segítünk hasznosan elkölteni a pénzt! Az Aktív Magyarok alszámla keretösszege évi 120.000 forint, melyet a munkáltató több részlet
Mikulás közeledtével megélénkül az ajándékok iránti kereslet, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-nek küldött keddi közleményében felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy az ünnepi készülődés során is tartsák szem előtt a tudatos és felelős döntéseket.
A karácsonyi vásárok bőséges kínálata minden évben lázba hoz minket: elég egy kör a faházikók között, és máris elvarázsol a forralt bor, a sült gesztenye és a frissen készült ételek illata. Pontosan ez történt egy amerikai gasztroinfluenszerrel is, aki magyarországi látogatása alatt sorra végigkóstolta a legjellegzetesebb hazai fogásokat – és közbe
A magas vérnyomás (hipertónia) hazánk egyik leggyakoribb krónikus betegsége, amelyben a felnőtt lakosság csaknem fele érintett, és sokan nem is tudnak róla, mert a betegség gyakran hosszú ideig tünetmentes marad. A korai felismerés és az életmódbeli beavatkozás kiemelten fontos.
Ma, 2025. december 3-án a magyar naptár szerint a Ferenc és az Olívia névnapot ünnepeljük. Több naptár ezen a napon a Xavér nevűeket is köszönti, Xavéri Szent Ferenc ünnepéhez kapcsolódva. Kellemes névnapi köszöntést és sok szeretetet kívánunk minden érintettnek!
Több ezer forintot és számos betegséget megspórolhatunk, ha nem a fűnyíróban vagy a komposztban végzik ezek a növények. Amit gyomnak nevezünk, gyakran csak „rossz helyen nőtt” növény, és sokuk értékesebb,
Javul az ivóvíz minősége Tiszabőn, ahol a kedden induló, svájci támogatással és hazai társfinanszírozással megvalósuló projekt mintegy kétezer-háromszáz ember számára biztosít majd egészséges ivóvizet az uniós és hazai határértékeknél jóval kedvezőbb mangán- és arzén szintekkel
A rostbevitel fontos a jó emésztéshez és a bélrendszer egészségéhez, de az interneten terjedő fibremaxxing trend könnyen átcsúszhat túlzásba. A szakértők szerint a túl sok rost nemcsak puffadást okozhat, de ásványianyag-hiányt és étvágytalanságot is. Mutatjuk, milyen jelekre érdemes figyelni.
Felsorolni is nehéz, mennyi jótékony hatása van már korán reggel. Bár sokak szerint a reggeli a nap legfontosabb étkezése, a legtöbben mégis gyorsan elkészíthető, kevésbé tápláló fogásokat választanak. Pedig egyetlen
Ha valaha úgy érezted, hogy egy 20 év alatti társaságban mindenki más nyelvet beszél, nem tévedsz. A Z generáció és az Alfa generáció ugyanis újraírta a hétköznapi kommunikáció szabályait – és nemcsak az online térben, hanem a való életben is.
Egy hosszú, három győzelmet is hozó szezon végén Sam Goodchild három éven belül másodszor lett az Imoca Globe Series bajnoka. A 36 éves brit azzal kezdte, hogy megnyerte a szezonnyitó, teljes legénységgel futott Course des Caps-t. Utána navigátorként segítette a Biotherm győzelmét a The Ocean Race Europe versenyen, majd Loïs Berreharral párban diad
Az állatvilág tele van különös rekorderekkel – és mindig akad valami, ami felülírja a korábbi elképzeléseinket. Bár jéghideg vizekben portyázó grönlandi cápa akár 400 évig is elélhet, mindez semmi a sarkkör közelében élő szivacshoz képest, amely a becslések szerint akár 11 ezer évig is életben maradhat.
Mit jelent valójában válaszkész szülőnek lenni, és hol húzódnak ennek az érzékeny, sokszor félreértett megközelítésnek a határai? Sándorfi Réka gyermekpszichológus segít tisztázni, miért nem túlzott "engedékenység" a válaszkészség, hogyan függ össze a biztonságos kötődéssel, és mit tehet a szülő akkor, amikor a gyerek érzelmileg már nem hozzáférhet
A téli hónapokban sokunk számára kihívás, hogy egyszerre melegen és stílusosan öltözzünk fel. A megoldás a rétegezésben, a jól megválasztott alapdarabokban és a különböző textúrák kombinálásában rejlik. Most mutatunk 10 olyan téli szettet, amelyek nemcsak praktikusak, de annyira vonzóak, hogy a hideg hónapok során újra és újra örömmel mondunk rájuk
Többszörösen is sporttörténelmi volt az első szaúd-arábiai rali–vb-futam: Ogier beállította az örök rekordot, a mezőny átkozta a perzselő hőséget és az éles sziklákat. Ilyen volt az idényzáró futam testközelből.
December 5-én jön az Ikrek telihold, amely jócskán megkavarja körülöttünk az állóvizet, próbára téve emberi kapcsolatainkat. Vágyjuk a találkozásokat, rengeteg teendőnk miatt azonban figyelmünk szétszóródhat, elveszíthetjük a fókuszt. Az adventi forgatag egyszerre ragad el kívül és belül, a csillagállások pedig segítenek megtalálni a stabilitást. K
Zajlik az Európa-bajnokság, amelyen a magyar női kézilabda-válogatott eddig hibátlan. Jó alkalom a mostani arra, hogy egy kvízben teszteld, mennyire ismered a magyar kézilabdát.