Szenteste napja előtti éjszaka jelent meg a legújabb Magyar Közlöny, amelyben többek között azok a szabályok is szerepelnek, amelyek 2026. január 1-jétől lépnek érvénybe. A közlönyben lefektették – többek között – a 11%-os minimálbér-emelkedést, valamint a szociális pótlék emelkedését a gyermekvédelmi dolgozóknál, emellett pedig azt is, hogy miben
A metszőolló megfelelő téli karbantartása – beleértve az élezést, tisztítást és fertőtlenítést – kulcsfontosságú a növényeid egészségének megőrzéséhez és a tavaszi betegségek megelőzéséhez. Ismerd meg a legjobb gyakorlatokat, hogy eszközeid mindig készen álljanak a munkára!
A sminkelésben nincsenek kőbe vésett szabályok, de az biztos, hogy némi odafigyeléssel látványosabb eredményt érhetünk el. Ez igaz a szemsminkekre is, hiszen minden szemformának megvannak azok az apró trükkjei, amelyeket követve meglepő összhatást tapasztalhatunk.
Az ünnepi készülődés és étkezés ahogy régen, úgy most is azt a célt szolgálja, hogy összehozza a családot, a szeretteinket és a barátainkat, hiszen bár elcsépelten hangzik, de az együtt töltött boldog pillanatok tényleg a legdrágábbak.
A katolikus egyházfő nyilatkozatban kritizálta Oroszországot, mert elutasította a karácsonyi tűzszünetet. A pápa azt kérte, legalább egy napra hallgassanak el a fegyverek Ukrajnában.
A 2025 egyik jelentős színházi eseménye volt, hogy Cserhalmi György sok évnyi kihagyás után ismét színpadra lépett. A Nemzet Színésze, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész, érdemes művész: Székfoglaló című önálló estjét november 13-án mutatta be az Örkény Színházban. Ő is jelölt Az Év Embere címre 2025-ben. Erről készített riportot az Rtl.
A Szlovákia Pénzügyi Igazgatósága (FS) tovább folytatja a vámellenőrzések modernizálását Szlovákia egész területén. Az Európai Unió alapjaiból társfinanszírozott, 920 000 euró értékű új technikai felszerelés a vámhivatalokhoz, repülőterekre, határátkelőhelyekre és a mobil egységekhez kerül, ahol jelentősen növeli a vámtisztek képességét az illegáli
A média nem ritkán jelentős szerepet tulajdonít a karácsonyi balesetek és vészhelyzetek reflektorfénybe állítására, azonban a hazai statisztikák szerencsére ezt nem támasztják alá. Mindemellett nem árt, ha legalább kicsit ilyenkor átismételjük vagy éppen megalapozzuk elsősegélytudásunkat.
Károly király videós üzenetben közölte a jó hírt, miszerint az elmúlt hónapok rákkezelései eredményesek voltak. A jövő évtől így mérsékelhetik gyógyító eljárásainak intenzitását.
Ma egy különleges napra ébredtünk, tele lehetőségekkel és bőséggel ???? A csillagok ma olyan erőket sugároznak felénk, amelyek segítenek megvalósítani álmainkat és elérni a vágyainkat Érdemes nyitott szívvel és elmével...
Az influenzaszezon alatt sokan követnek el olyan hibákat, amelyek súlyosbíthatják a betegséget vagy annak következményeit. Íme néhány gyakori tévedés, és tanácsok, hogyan kerülheted el őket.
Ukrajna továbbra is folyamatos kapcsolatban áll az Egyesült Államokkal, és a békemegállapodásra irányuló további munkára számít – közölte Volodimir Zelenszkij.
Tisztelt győri polgárok! A 2025-ös évet sem a könnyű, problémáktól mentes esztendőként tartjuk majd számon. De úgy érzem, városunkban minden nehézség ellenére egyre több helyen szűnik meg a sötétség, oszlik el a félhomály. Hosszú idő után ez volt az első év, amikor városunkban semmi sem történhetett a győriek kizárásával, a győriek háta mögött. Sz
Még az általános iskolában találkoztam ezzel a süteménnyel, azóta szerettem volna elkészíteni. Nagyon sokáig keresgéltem, mire találtam egy receptet, ami jónak tűnt. Mikor elkészült, kicsit kevésnek találtam a kakaót, kicsit lágyabb volt, a rum aromát nem szeretem, így kihagytam, kakaóból, kekszből kicsit többet használtam. Nekem így az igazi.:):)
Lehet, hogy a gyümölcsturmixok inkább nyáron népszerűek, de karácsonykor sem kell lemondani róluk, még akkor sem, ha ilyenkor az ember azért inkább tartalmasabb ételeket és sok-sok sütit kíván.
Sok férfi számára a karácsony nem meghittség, hanem feszültség és menekülési vágy forrása; az ünnep elutasítása gyakran tudattalan önvédelmi stratégia.
Egy évre leállítja a Jim Beam a termelést fő gyárában, Kentuckyban. De nyugalom, olvasd végig a cikket, mielőtt fejvesztve rohansz, hogy pótold a készleteket. Nem, nem lesz belőle hiánycikk. Egyelőre.
Az ünnepi hétre is összegyűjtöttünk néhány olyan alkotást, amely most kerül be valamelyik streamingszolgáltató kínálatába, és amellyel érdemes lesz tenni egy próbát.
December immár a 10. hónap 2025-ben, amely átlag alatti csapadékot hozott, hoz. Bár téli hónap, mégis őszi, borongós, enyhe időt hozott, se hó, de még fagy is csak mutatóban volt. Pedig a földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre is. Az időjárási helyzet átlakul térségünkben a következő napokban: északira forduló áramlással több hullámban is
Spanyolország határozott lépéseket tesz annak érdekében, hogy Európa egyik legátláthatóbb és leginkább intézménybarát kriptopiacává váljon. Az ország felgyorsítja két kulcsfontosságú uniós szabályozás, a MiCA és a DAC8 bevezetését, ezzel világos jogi és adózási keretet adva a digitális eszközöknek 2026-ig. Miközben az Egyesült Államokban továbbra i
Egy ukrán civil szervezet nyilvános vizsgálata szerint Rusztem Umerov, Zelenszkij közvetlen munkatársa, valamint családtagjai nyolc luxusingatlannal rendelkeznek az Egyesült Államokban, főképp Floridában és New Yorkban.
2025-ben is számos olyan film volt, mely a hatalmas várakozás és az óriási gyártási kötlségek vagy a neves színészgárda ellenére nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az év vége felé járva öt olyan filmet személzünk, melyek a legnagyobb bukást produkálták a jegypénztáraknál ebben az évben. További friss hírekért és ajánlókért csak görgess
A karácsony száz évvel ezelőtt a legtöbb ember számára teljesen más ünnep volt, mint amilyennek ma ismerjük. Nem a bőségről, az ajándékokról és a zsúfolt üzletekről szólt, hanem egy csendes, vallási és szimbolikus jelentőséggel bíró időszakról, amelynek szigorúan meghatározott szabályai voltak. Sok szokás, amelyet ma "hagyományosnak" tartunk, valój
NATO-tagság nélkül, de nemzetközi kollektív védelmi garanciát kapna, ám sem ez, sem a területi kérdések nincsenek még pontosan kidolgozva. Vita lehet a fronton fölényben lévő oroszokkal a megszállt zaporizzsjai atomerőmű megosztásáról is.
Hétfőn este az Újvidéki Színházban a Színes Szilánkok Diákszínpad bemutatta Álom a hóban című karácsonyi előadását, amelynek teljes bevételét jótékony célra ajánlották fel – a befolyt 70.000 dinárt a Lurkóháznak adományozták.