Ha karácsonyfa-díszítés, mindenkinek megvan a kedvenc praktikája. Van, ahol csillag kerül a fa tetejére, máshol angyalka, míg egyes helyeken egyik sem. Arról is megoszlanak a vélemények, hogy a színvilág keveredhet-e egymással, ahogy sokaknak az sem mindegy, pontosan mely díszek kerülnek fel a karácsonyfára. Lássuk, a te szokásaid miről árulkodnak!
Bár sokan úgy vélik, a hideg idő beköszöntével nehezebbé válik a divatos öltözködés, néhány kiegészítő óriási segítségünkre lehet, ha szeretnénk feldobni kissé téli szettjeinket.
Vannak mondatok, amelyek egy életre velünk maradnak. Főleg akkor, ha egy olyan embertől kaptuk őket, aki bölcsességével, humorával és csendes szeretetével egész gyerekkorunkat meghatározta.
Szentestére időzítve a Netflix előrukkolt a Birmingham bandája: A halhatatlan férfi első kedvcsinálójával, melyben visszatér Tommy Shelby az immár Oscar-díjas Cillian Murphy alakításában.
Svájci is, amerikai is. Különösen gazdag történelmű márka, ami nem csak a technológia, az óraipar, hanem marketing terén is nagyot alkotott. A történet 1851-ig, Bohámiáig nyúlik vissza, ekkor született a
Kevesen tudják, hogy a párizsi Louvre-ban őrzött Mona Lisának létezik egy másik, szinte teljesen azonos változata is, amelyet Madridban, a Pradóban állítanak ki. Sokáig egyszerű másolatként tekintettek rá, az elmúlt évek kutatásai azonban arra utalnak, hogy ez a festmény nem utólag készült, hanem Leonardo da Vinci eredetijével párhuzamosan, feltehe
Karácsony napján a nyugalom, a család és a tiszta kommunikáció viszi a prímet. Lesz, ahol egy rövid séta oldja a feszültséget, máshol egy váratlan üzenet hoz jó hírt. Nézd meg, téged mi támogat ma: a pihenés, a szerelem, vagy egy új, praktikus ötlet.
Az ünnepek idején a családi és baráti asztalok elmaradhatatlan fogásai a hagyományos sütemények, melyek ugyan ízlésesek, de magas finomított cukor- és zsírtartalmukkal komoly kihívást jelentenek az egészségtudatos táplálkozásban.
Az ezotéria szerint a baba fogantatásának hónapja megjósolhatja milyen személyiség lesz vagy mennyire bizonyul sikeresnek. Ám a tudományt sem hagyja hidegen az, mit árulhat el a kicsi fogantatásának hónapja, és egy friss kutatás meglepő eredményt tárt fel.
Egy Szudánban feltárt több mint 4000 éves sír egészen megdöbbentő rituálé nyomaira bukkant. A kutatók szerint könnyen lehet, hogy a felfedezés a korai civilizációinkról eddig alkotott képünket is átírhatja.
Ma van december 25., karácsony napja – de a névnaposokról sem feledkezünk meg! Ma Magyarországon elsősorban az Eugénia név ünnepel, és több kalendárium ezen a napon említi az Anasztáziát és az Anasztázt is. Ha van Eugénia, Anasztázia vagy Anasztáz a családban, ma külön ölelés és koccintás jár nekik.
A 2026-os év körömtrendjeit az elegancia és az önkifejezés határozza meg. A finom ékszereket idéző részletek, a futurisztikus formák és a vibráló színek új szintre emelik a manikűr fogalmát – ezek a minták garantáltan mindenhol ott lesznek jövőre.
Az év vége az újévi fogadalmak időszaka: új év, új szokások – legalábbis a hagyomány és a naptár szerint. A valóság persze ennél kicsit árnyaltabb, egy friss kutatás ugyanis azt mutatja, a fogadalmak műfaját leginkább a fiatal felnőttek veszik komolyan, és azok is ők, akik a drasztikus változások helyett sokkal inkább az ártalomcsökkentésre fókuszá
Minden gyerek imádja, ha mesélnek neki – de tudtad, hogy a közös meseolvasás sokkal többet ad, mint egy kis esti varázslat? Akár napközben, akár elalvás előtt veszitek elő a legszebb mesekönyveket, és együtt merültök el egy csodás, távoli világban, az nemcsak megnyugtató élmény, hanem számos területen fejleszti a gyerekeket. A fantázia szárnyalása
Choco hihetetlen, több ezer kilométeres útja és hazatalálása igazi karácsonyi csoda. Az összefogás, a szeretet és a remény ereje ebben a kiskutyában öltött testet – és végül hazavezette.
A megfelelő takarítószerek kiválasztása nemcsak azt garantálja, hogy hatékonyan ki tudod tisztítani az otthonodat, és mindent megszabadítasz a baktériumoktól és szennyeződésektől, hanem azt is, hogy közben nem teszel kárt a tisztítandó felületekben. Egyes tisztítószerekkel ugyanis csak árthatsz a gépeknek, bútoroknak, és minden másnak otthon.
Mérföldkőhöz érkezett Somogy vármegye és a Balaton-régió nemzetközi kapcsolatrendszere, megalakult a Balaton–Kína Egészségturizmus, Turizmus, Oktatási és Technológiai Szövetség. A Magyar–Európai Technológiai Ipari Parkban megrendezett nagyszabású konferencián somogyi döntéshozók és polgármesterek tárgyaltak a kínai delegációkkal. A találkozó fókusz
Clara Barton családjában a szabadság és az egyenjogúság nem üres jelszavak voltak. Ez az alap tette lehetővé, hogy a saját útját járja – akkor is, amikor ez nyíltan szembement a társadalmi elvárásokkal.
A BPA férfi termékenységre gyakorolt hatásairól sokat hallhatunk, ellenben a DEHP-ről kevesebb szó esik, holott úgy tűnik, generációkon átívelve rombolják a férfiak termékenységét!
A karácsony a meghittség és a hagyományos ízek ünnepe, de sokan a "kajakóma" kellemetlen érzésével szembesülnek. Pirlea Alessandra dietetikus tanácsai segítenek, hogy élvezhesd az ünnepi fogásokat anélkül, hogy lemondanál kedvenceidről.
Nem lehet elképzelni az ünnepi szezont mézeskalács nélkül. Az illata megadja a karácsony hangulatát, sőt még a legmorcosabb szomszédokat is jó kedvre derítheti. Most megmutatjuk, hogyan készítsd el ezt a finomságot. Mindenkinek megvan a kedvenc mézeskalács receptje. Ezeket általában az édesanyánktól vagy a nagymamánktól kapjuk. Örököljük, mint a kó
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.
A friss kenyér és péksütemény illatának nehéz ellenállni, ennek ellenére nem minden pékségben érdemes vásárolni. Mutatjuk a legárulkodóbb jelet, amit észlelve ki kell fordulni az üzletből. A pékségek a reggelek
Ha a következő évben szeretnénk többet utazni, jó hírünk van: 2026-ban világszerte indulnak új járatok, amelyek lehetővé teszik, hogy még könnyebben fedezzünk fel városokat, tengerparti paradicsomokat és távoli kontinenseket.
Nem jött el a vendég, túl sokat főztél az ünnepekre, vagy nem volt éhes a család? Pár tipp és ötlet, hogy mit is készíthetsz a megmaradt ünnepi finomságokból, alapanyagokból.
A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.
Sokkal jobb, ha nem üres gyomorba kerül az első reggeli kávé. A magyarok többsége kávéval indítja a napot, a gasztroenterológusok viszont egészen máshogy. A bélrendszerre specializálódott orvosok meleg vízzel vagy gyógyteával kezdik a
Karácsonykor sok nőnek, anyukának nincs túl sok ideje arra, hogy önmagát topformába hozza, de éppen ezért vannak a legkülönfélébb praktikák, amik segítségével villámgyorsan csodát tehetünk a külsőnkkel. Ilyen ez az egyszerű, mégis nagyszerű konty is.
A Bak jegyűek stabilitást és megbízhatóságot sugároznak, ami miatt könnyű rájuk felnézni. Ők azok, akik hosszú távú céljaikat kitartással és fegyelemmel érik el.
A szibériai Jakutszk városát nem véletlenül nevezik a világon a leghidegebbnek. A héten mínusz 45 Celsius-fokra esett vissza a hőmérséklet, ám a helyiek életét szinte egyáltalán nem befolyásolta az extrém hideg. De vajon hogyan néznek ki a mindennapok ilyen szélsőséges körülmények között?
Svájc igazi arcát nem a nagyvárosokban, hanem a kisvárosokban és falvakban ismerhetjük meg, ahol a táj, a történelem és a mindennapok ritmusa szorosan összefonódik.
Szakítás után néha nehéz elengedni a sérelmeket, és egyesek különös módon állnak bosszút. Ezek a történetek a bosszú kisstílű, de annál édesebb formáiról szólnak.