Az automatizáció már nemcsak a gyártósorokon, hanem a hétköznapi irodai munkakörökben is egyre több feladatot képes ellátni, a mesterséges intelligencia pedig egyre összetettebb folyamatok elvégzésére képes. De valós félelem lehet az, hogy az új megoldások elveszik a munkahelyeinket? A szakértő szerint a válasz egyszerre igen és nem.
Jelentős lépés, ha az Országgyűlés elfogadja az Igazságügyi Minisztérium törvénymódosítását, azonban bőven van még munka, ha a valódi áldozatvédelem a cél.
Május első vasárnapja a legkedvesebb, a legvirágosabb nap az egész évben! Erre a csodálatos ünnepnapra válogattunk klasszikus és modern anyák napi verseket, amelyek bearanyozzák az ünnepet. Gyerekvers-gyűjteményünkbe kifejezetten könnyen megtanulható versek kerültek, amit a legkisebbek is könnyen és szívesen megtanulnak.
A napszemüveg viselése elsősorban persze a szem védelméről szól, de legalább ugyanennyire divatkiegészítő is. 2025-ben a napszemüveg-trendek bátran játszanak a formákkal, színekkel és retró hangulatokkal. Ha valaha is érezted, hogy a napszemüveged a személyiséged meghosszabbítása, akkor az idei kínálat neked szól!
Eljött az utolsó tavaszi hónap, ami egyben az egyik legaktívabb a kerttulajdonosok számára. Lássuk, milyen feladatokat érdemes elvégezni a kertben májusban, hogy aztán a nyári időszakban már nagyrészt csak élvezni kelljen a munkánk gyümölcsét – szó szerint és átvitt értelemben is.
Az otthoni wellness még sosem volt olyan könnyen elérhető, mint manapság. A prémium masszázsmedencék mellett számtalan olyan eszközt, bútort és kiegészítőt találsz, amelyek minőségi pihenésre csábítanak a saját kertedben. A Spatrend Expo idén májusban is megnyitja kapuit a kültéri kikapcsolódás legkiválóbb termékeivel és a wellness ipar legújabb fe
Sör és virsli, úttörők és kisdobosok, a párt, és a lelket melengető szocializmus. Időutazunk, és végignézzük a huszadik századi május elsejéket. Úttörőcsapat, vigyázz!
Hazánkban 150 beteg él együtt porfíriával. Már, akikről tudunk. A betegség ritka és nem egyszerű diagnosztizálni. Mikor gyanakodjunk rá, hová fordulhatunk és milyen lesz az életminőségünk, ha érintettek vagyunk? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Dr. Pusztai Ágnessel, az Észak-pesti Centrumkórház – Honvédkórházban működő Országos Porphyria Központ
A Coca-Cola nemcsak nyáron jön jól a hűtőből, hanem hosszú távon a portfólióban is. Ezt Warren Buffett már több mint 35 éve felismerte – és jól is járt vele. Válság ide vagy oda, a Coca-Cola szinte mindig nyerő.
Az életünk minden szegletében jelenlévő színek mély hatással vannak a hangulatunkra, érzéseinkre és akár döntéseinkre is. Tudtad-e például, hogy az egyes színek pszichológiai hatást gyakorolhatnak rád, alakítva mindennapjaid alaphangulatát? Lássuk, mely színek hogyan segíthetnek ezt elérni.
A kaliforniai vitorláslegenda, Paul Cayard, az ausztrál születésű versenyző, Jimmy Spithill és Susan Henn, az America’s Cup első női indulója – ők az idei újoncok. Mindhárom vitorlázót személyes eredményeinek és a sportágra, valamint az America’s Cup versenyekre gyakorolt pozitív hatásának köszönhetően emelte tagjává a Herreshoff Marine Museum álta
A mai felgyorsult életvitel mellett egyre nagyobb jelentősége van annak, hogy megőrizzük a munka és a magánélet közötti egyensúlyt – ennek pedig szerves része, hogy a szabadságainkat rendszeresen ki is használjuk.
Sokan úgy gondolják, hogy a repülőgépeken a hátsó sorban találjuk a legrosszabb üléseket – egy utazási szakértő szerint viszont valójában ezek a legnyugodtabb és legkényelmesebb helyek.
Egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a bélrendszer egészsége kulcsfontosságú az általános jóllétünk szempontjából. Mégis nap mint nap olyan élelmiszereket eszünk, amelyek észrevétlenül rongálják azt.
A pályamódosítás nem azt jelenti, hogy mindent a nulláról kell kezdened, sőt az eddigi tapasztalataid, bármennyire különbözőek is, rengeteget adhatnak az új karrieredhez. Nagyon fontos, hogy átnézd és átértékeld az összes tapasztalatodat. De hogyan is állj neki? Kövesd végig a 7 pontból álló folyamatot! Minden tapasztalat számít Semmilyen munkatap
Nem vagyok az a típus, aki a tükör előtt állva, hangosan filozofálgat magában. Belső monológjaim viszont annál aktívabbak – különösen egy fárasztó nap után, amikor a gondolataim csak úgy cikáznak és "rá kell szólnom magamra", hogy végre álljak le.
Nem tudod, milyen diétát kövess, ha fogyni szeretnél? Nos, a U.S. News & World Report idén már 15. alkalommal állította össze a Best Diets listáját, ahol az év legnépszerűbb diétáit rangsorolják orvosok, dietetikusok, táplálkozástudományi szakemberek. Nézzük, is melyek jelenleg a legnépszerűbbek!
A dengue-láz vírusát terjesztő állatok már jelen vannak, a populációszámtól függ, mikortól lesznek itthoni eredetű fertőzések. A dalos szúnyog viszont már most terjeszti a nyugat-nílusi lázat. Mindezek miatt elkezdték a szúnyogok újabb, szisztematikus vírustesztelését, de egyelőre csak az ország kis részén.
A női kapuzárási pánik jelensége nemcsak izgalmas pszichológiai téma, de számos nő életét is jelentős mértékben befolyásolhatja. Ahogy a középkorúság felé közeledünk, sokan szembesülnek életük értelmének és céljainak újradefiniálásával. Ez az életszakasz ugyanakkor olyan belső feszültségeket és vágyakat hozhat felszínre, amelyek nem mindig könnyűek
Budapest gasztronómiai palettája hétköznap ebédidőben is rendkívül sokszínű: számos étterem kínál napi menüt, gyors, mégis minőségi megoldást nyújtva a rohanó városlakóknak.
Hátfájás, kiemrültség, hobbihiány és az állandó stressz, hogy ha nem tartunk mindent kézben, megáll a világ – vagy legalábbis az otthonunk nem üzemel tovább.
Körömtrendekből sosincs hiány – a legújabbért pedig biztos oda leszünk.Úgy tűnik, manapság mindenki csak egy magas fényű manikűrre vágyik. Láttunk már fémes krómporokat, bársonyos üvegkörmöket, de 2025 legújabb és legtrendibb manikűrje jelenleg az úgynevzett szirupos körmök. Ez a tavaszra és nyárra tökéletes körömtrend a zselés körmök félig áttetsz
Sebeket mindannyian hordozunk magunkban – csalódások, árulások, fájdalmas tapasztalatok –, amelyeket igyekszünk magunk mögött hagyni. Azonban ezek a régi sérülések sokszor észrevétlenül kísértenek minket, különösen a párkapcsolatainkban. Én egy korábbi, toxikus kapcsolat sérüléseit hordoztam magamban, és egy új, mély és őszinte szerelem is kis híjá
A fiatal felnőttek körében tapasztalható vastagbélrák ijesztő növekedését vizsgáló tudósok egy új, lehetséges tényezőt azonosítottak. A kolibaktin nevű bakteriális toxin a kutatások szerint a gyermekkorban történő kitettség révén növelheti a későbbi rákos megbetegedés kockázatát.Korábban már összefüggésbe hozták a kolibaktint a vastagbélrákkal, de
A hónap első napja is számos izgalmat tartogat, melyek csak rád várnak, azt azonban, hogy mit üzennek a csillagok, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a csütörtöki horoszkópot!
A kert megjelenése és hangulata nagyban függ attól, milyen növényeket választunk. A virágzó bokrok egyik különleges tulajdonsága, hogy nemcsak szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak, hanem változatos illatukkal is hozzájárulnak a természetes harmóniához. Ráadásul, ha ezeket a színes növényeket sövényként ülteted, még az otthonod körüli intimitást
Jason Isaacs, akit legutóbb A Fehér Lótusz új évadában láthatott a közönség, nemrég arról beszélt, hogy miként viszonyul az HBO készülő Harry Potter-sorozatához – írja az Entertainment Weekly. Az új adaptáció teljesen friss szereplőgárdával meséli majd újra J. K. Rowling könyveinek történetét, így Isaacs egykori karakterét, Lucius Malfoyt is új szí
Vannak olyan helyzetek az életben, amikor a saját szemünknek sem akarunk hinni. Tipikusan ilyen az, ha valahol véletlenszerűen belebotlunk valakibe, akire egyáltalán nem számítottunk, és nem is igazán értjük, hogyan kerülhetett pont oda és pont akkor, mint mi. Az ilyen sztorik egyből azt éreztethetik velünk, hogy kicsi a világ, és valójában sokkal
Te is azok közé tartozol, akik titokban (vagy éppen büszkén) falták A szürke ötven árnyalatát? Tudjuk, hogy sokan ezt tettétek! És azt is tudjuk, hogy legalább ennyien keresitek azokat a könyveket, amelyek hasonlóan magával ragadóak és emlékezetesek. Most olyan könyveket mutatunk be, amelyekben megtaláljátok a szenvedélyt, az izgalmat és azokat a b
A szobanövények gondozása sokszor okoz kihívást a növénykedvelők számára, különösen akkor, amikor a melegebb hónapok beköszöntével a lakás falai közül a szabad ég alá kívánjuk költöztetni kedvenceinket. Azonban, mint minden változás, ez is hordozhat magában veszélyeket, melyekre időben fel kell készülnünk, hogy zöld társaink egészségesen fejlődhess
Teljes tévedés a munka ünnepét sörös-kolbászos majálisozással vagy terméketlen semmittevéssel ünnepelni. Úgyhogy mi inkább egy videóval és egy dalművel tisztelgünk a fogalommá vált magyar melósok előtt.