A tudósok számára hosszú évtizedek óta az egyik legnagyobb rejtélyt a Hold felszínén található kőzetek mágneses ereje jelenti. Egy új kutatás kiderítette, hogy a különös jelenség hátterében egy óriási aszteroida-becsapódás állhat, aminek nyomait a Hold azóta is őrizheti.
A héten került a magyar mozikba a Karate kölyök - Legendák című film, aminek fő vonzerejét a nosztalgia adja, hiszen Jackie Chan mellett az 1984-es első rész főhőse is ott van a szereplők között.
Szabad-e póráz nélkül kutyát sétáltatni? Mit jelezhet a nyakörv színe? A Hegyezd a füled! legújabb részében Bangó Bendegúz kutyatréner és Csepelyi Adrienn a kutyasétáltatás alapszabályait vesézik ki.
Egy trónörökös két út közül választhat magának: vagy beáll a sorba és egyértelműen viszi tovább a brit királyi család hagyományait, vagy megújulást, egészen új irányokat mutat az egész monarchiának. Az uralkodóház jó ismerője, Jennie Bond szerint Diána az utóbbi utat szánta Vilmosnak – és igaza is lett.
Mindegy, hogy mit gondolsz arról, szerinted szép-e a másik, ahogy az is, hogy amúgy ilyen testalkatú emberekre buksz-e. A zaklatás nem a vonzalomról szól.
Új-Guineában nemrég sikerült lencsevégre kapni a rendkívül ritkának számító fajt. A rejtélyes rágcsálóról készült fotó tudományos szempontból is különlegesnek számít, hiszen az elmúlt 30 évben csupán egyszer látták.
Egy új botránykönyv állítása szerint Freddie Mercury az 1970-es években teljes titokban apa lett, az érintett nő pedig most DNS-teszttel igyekszik alátámasztani, hogy valóban ő a Queen legendás frontemberének lánya. A történet szerint a "B" álnevet használó nő 1976-ban született, miután Mercury állítólag viszonyt folytatott egy közeli barátja feles
Nem mindennapi kisfiú Joseph Harris-Birtill, aki azzal írta be magát a történelembe, hogy ő lett a Mensa legfiatalabb tagja. A szülei – akik egyetemi oktatóként dolgoznak – már korán észrevették, hogy gyermekük különleges képességekkel rendelkezik.
A Nike nemrég bejelentette, hogy júniustól emelni fogja a legtöbb terméke árát. Az elemzők többsége egyetért abban, hogy a sportmárka két legnagyobb riválisa, az Adidas és a Puma is hasonló áremeléseket vezet majd be a közeljövőben. Mutatjuk, hogy milyen árakra számíthatunk nyártól.
A nagy sikerű és sok család számára mai napig kedves emlékeket felidéző Caspert éppen 30 éves, 1995. május 26-án mutatták be az Egyesült Államokban – a hazai premierre még négy hónapot, egészen pontosan szeptember 14-ig kellett várni. Ez a klasszikus családi fantasy-vígjáték egy barátságos szellem történetét dolgozta fel, és úttörő módon ötvözte a
Titokzatos építkezésre figyelhettek fel azok, akik Miskolctapolcán felsétáltak az Avalon Park irányába az Iglói utcán, ahol egy jó ideje lakatlan, családi villa nagyszabású felújítási munkálatai zajlanak. Vajon kié lehet, mihez…
Bár Moszkva már meg is nevezte a hétfői törökországi béketárgyalás orosz delegációjának résztvevőit, az ukrán fél még kivár. Kijev nem zárkózik el a részvételtől, de egyetlen dolgot világosan leszögezett: a tárgyalóasztalhoz csak akkor ülnek le, ha előbb kézhez kapják az orosz javaslatokat. Mert addig – mint mondják – nincs miről beszélni.
A korábbi sajtóhíreknek megfelelően Szoboszlai Dominik klubtársa, Trent Alexander-Arnold a Real Madridhoz igazol az angol bajnok Liverpool labdarúgócsapatától.
A csodás macaronjaikról híres desszertszalon most először fagylalttal is jelentkezik, ráadásul nem is akármilyennel: a legnépszerűbb macaron ízekből született hűsítő finomságokkal. És igen, ez pontosan annyira izgalmas, mint amilyennek hangzik.
A nap energiái izgalmas és váratlan fordulatokkal kecsegetnek, amelyeket szívesen fogadnak mindazok, akik nyitottak az új kalandokra és az önismereti utazásokra. Az égbolt különleges együtthatásai most minden csillagjegy számára tartogathatnak meglepő felfedezéseket, legyen szó a karrier ösvényéről vagy az érzelmi világ mélyebb bugyrairól. A tegnap
A Barbár (2022) rendezőjének új horrorjában rejtélyes módon válik kámforrá egy általános iskolai osztály. Zach Gregger alkotását augusztus elején tűzik műsorukra a hazai mozik.
Nyáron minden kicsit könnyedebb, színesebb és felszabadultabb – és valljuk be, vannak olyan apró örömök, amiket minden nő titokban imád átélni, még ha nem is beszél róla minden nap. Ezek a kis rituálék, szokások és élmények teszik igazán különlegessé a nyári hónapokat, és segítenek abban, hogy a mindennapokban is megtaláljuk a boldogságot. Most elá
A tudatos életmód és a kiegyensúlyozott táplálkozás mellett ma már elengedhetetlen a megfelelő vitaminpótlás is – különösen a nők és a gyerekek számára.
Története során először triplázhat a francia bajnok és kupagyőztes Paris Saint-Germain szombat este a labdarúgó Bajnokok Ligája müncheni döntőjében, de ehhez meg kellene vernie az olasz Internazionalét, amelynek ez az utolsó esélye arra, hogy a mostani idényben trófeát nyerjen.
Te is kávéval indítod a napod? Nem vagy egyedül: a kávé világszerte emberek millióinak mindennapi rutinjának része. De vajon gondoltál már arra, hogy ez az ital nemcsak az energiádra, hanem a bélflórádra is hatással lehet?
A körömlakklemosót legtöbben kizárólag manikűrhöz használják. Pedig ez az erős, gyorsan párolgó oldószer - különösen az a változat, amelyik acetont is tartalmaz - sokkal többre képes annál, mint hogy eltávolítsa a körömlakkot. Különféle makacs foltokkal is elbánik, amelyek a háztartásban gyakran előfordulnak, és amelyeket más tisztítószerek sokszor
Clint Eastwood, a neves színész és rendező hosszú és rendkívül sikeres karrierjéről ismert, amely során számos ikonikus westernfilmben is szerepelt. Pályafutása 1955-ben indult, és azóta több mint 60 filmben játszott, valamint több mint 40-et rendezett – ez figyelemre méltó teljesítmény közel hét évtized alatt. A 95. születésnapját ünneplő művész l
Ha évek óta ugyanazzal a személlyel vagyunk kapcsolatban, bár ismerős és kényelmes, de egy kicsit unalmas is lehet olykor. Valószínűleg szívesen visszakapnánk egy kis intimitást és izgalmat a partnerünkkel. Mutatunk pár tippet a párkapcsolat javítására, hogy újra fellángoljon a tűz.Sarah Davies testtudat-tréner és Matt Davies pszichoterapeuta 25 év
2021. decemberében foglalkoztunk az akkoriban frissen megjelent Edox Hydro-Sub típussal részletesen ebben a cikkben. Akkor megnéztük a generációkat, a típusvariánsokat és parádés (khm) makró fotókkal a számlap magával ragadó részleteit. …
Képzelj el egy világot, amelyben a hétköznapok nyugodtan és csendben telnek, ahol a viharfelhők elkerülik a városokat és a szenvedélyes érzelmek csak a múlt emlékfoszlányai. Most képzeld el ennek ellenkezőjét – egy tér, ahol a dráma mindennapos dolog, és ahol a szereplők mindig készen állnak a nagyjátékra. Az asztrológia világában bizonyos csillagj
A malignus hipertermia egy ritka, életveszélyes állapot, amely általában altatás (anesztézia) során lép fel, bizonyos altatószerek vagy izomlazítók hatására. Ez az állapot a test hirtelen és rendellenes túlhevülésével, izommerevséggel és gyorsan romló állapottal járhat.
A lakosság mellett az ott élő állatokat is kimenekítették a svájci Blattenből, ahol gleccser zúdult alá, sarat és sziklákat magával rántva. A szakértők egyelőre vizsgálják a történteket, de valószínűsíthető, hogy a klímaváltozás okozta jégolvadás is a kiváltó okok közé sorolható. Leszakadt egy hatalmas gleccserdarab a svájci Alpokban, és a lezúduló
A világbajnoki pontversenyben éllovas Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Spanyol Nagydíj pénteki második szabadedzésén.
A gyerekek rajonganak azokért a családi kirándulásokért, amelyek felfedeznivalókat, izgalmas "rejtélyeket" kínálnak, mint például a történelmi titkokkal és évszázados legendákkal övezte váraink is. Ezek felkeresése, bejárása egy örök életre élményt hagynak bennünk, amikre évek, évtizedek múltán is szívesen emlékszünk vissza. Kedvcsináló k
A magyar fiatalok számára az utazás már messze nem csupán nyaralást vagy látnivalók kipipálását jelenti. A Kiwi.com reprezentatív felmérése szerint a fiatalok tudatosan azokat az úti célokat és élményformákat keresik, amelyek túlmutatnak a hagyományos nyári pihenésen. A trendek mögött mélyebb szándékok rejlenek: a kikapcsolódás, a valódi jelenlét,
Június 9-én hivatalosan is elkezdődik a nyári grillszezon. Ekkor indul be ugyanis az Országos Grillvásár, amely június 30-ig, különleges csomagajánlatokkal kedveskedik a kezdő grillezőknek. Szerezd be első vagy második grilledet praktikus kiegészítőkkel, ingyenes kiszállítással! Kedvezményes áron!
Olyan növényi alapú receptet hozunk most nektek a rizskoch elkészítésére, amelyben extraként van még pár egészséges, íz szempontjából mégis kompromisszummentes csavar. Sokak számára talán meglepő, de a cékla és a kókusz mesterien egészíti ki egymást, és ezt ezzel a recepttel be is bizonyítjuk. Ha azt gondolod, a rizskoch csak egy unalmas retró dess
Igazi nyári időre számíthatunk a jövő héten, de mi jön a hétvégén? Vasárnap lesz kánikula, vagy tán egészen az. A Brit-szigetek felett örvénylő ciklon előoldalán meleg léghullámok érik el a Kárpát-medencét.
Egyre többen választják a fészekrakó partit, ugyanis ez nem a pelenkatortáról szól, hanem arról, amire tényleg szükséged van kismamaként. Egy praktikus és érzelmileg támogató alternatíva a hagyományos babaváró bulik helyett.
Május utolsó hétvégéjével megnyitja kapuit az Ypsilon Étterem by Rácz Jenő, a Balaton egyik legexkluzívabb kikötőjében, az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Ahogy az idő múlásával öregszünk, egyre inkább keressük azokat a stíluselemeket, amelyek segítenek megőrizni, vagy akár visszanyerni fiatalos megjelenésünket. Miközben számos ruhadarab és kiegészítő választható, van három olyan alapvető elem, amely - bár bizonyítottan fiatalító hatású - mégis kevesek gardróbjában található meg. Nézzük meg, melyek e