A székletfogók (hétköznapi néven hasfogók) a bélmozgás csökkentésén és a végbélzáró-izomzat befolyásolásán keresztül hatnak. Hasmenést csökkentő hatásuk már egy órán belül megfigyelhető, ugyanakkor a leggyakoribb, fertőzéses eredetű hasmenések esetén általános alkalmazásuk nem javasolt.
A barátságok az életünk elengedhetetlen részét képezik, amelyek révén nemcsak közösséghez tartozunk, hanem támogatást, megértést és közös élményeket is nyerünk. Ennek ellenére a baráti kapcsolatok sem mentesek a problémáktól, amelyek – ha nem kezeljük őket időben – komoly feszültségeket táplálhatnak, sőt, akár véget is vethetnek a kapcsolatoknak. A
A városokat sok különböző szempont alapján lehet rangsorolni: a helyi tömegközlekedés, a biztonság, az egészségügyi ellátások és az ingatlanárak mind meghatározzák, hogy egy-egy településen mennyire jó élni. A Happy City Index legújabb, 2025-ös felmérése alapján idén a világ legboldogabb városa nem más lett, mint Dánia fővárosa, Koppenhága – írja a
A Disney-kiegészítőket piacra dobó Loungefly és a Szívek szállodája kollekciója majdnem olyan jó, mint egy újabb reboot.Azután nem sokkal, hogy a Warner Brothers áruház a rajongók nagy örömére limitált kiadású Szívek szállodája-Monopoly társasjátékot adott ki, újabb kollaborációnak örülhetünk.Az elsősorban imádnivaló Disney-témájú kiegészítőiről is
Immár harmadik alkalommal, világszerte ismert, milliók által követett Instagram és TikTok tartalomgyártók érkeztek május 6-án Budapestre, hogy az azt követő napokban Magyarországot és Budapestet népszerűsítsék a világ szinte minden táján.…
Idén húszéves a magyar Mentőmotoros Szolgálat. A mentőmotoros szakember május és október között minden évben biztosítja a leggyorsabb földi életmentést. 20 éve szolgálnak a leggyorsabb életmentők. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány továbbra is kiemelten támogatja a mentőmotorosokat. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány az elmúlt években kiemelt
A vonzerő misztériuma évszázadok óta foglalkoztatja az embereket, és bár sokszor azt gondolhatnánk, hogy csak a külsőségeken múlik, valójában a belső tulajdonságok sokkal nagyobb hatást gyakorolnak ránk. Az a bizonyos megfoghatatlan kisugárzás, ami valakit igazán vonzóvá tesz, számos belső erényt ötvöz magában, amelyek sokszor a legtöbb ember számá
A svájci óraipari szövetség, az FHS minden hónapra vonatkozóan elkészíti és közzéteszi a svájci óraexport adatait. Az utolsó, 2025. márciusi adatok külön érdekességét az jelenti, hogy a következő hónapban, 2025.…
Az elmúlt években a horrorrajongók igazán nem panaszkodhattak, hiszen olyan ikonikus filmsorozatokhoz érkeztek folytatások, mint a Sikoly vagy a Démonok között, tavaly pedig A szer bizonyította, hogy a zsáner még mindig tele van kreatív lehetőségekkel. A nagyobb figyelem azonban gyakran csak a legismertebb nevekre és a nagy stúdiókra koncentrálódik
A tavaszi, nyári, sőt még az ősz eleji hónapokban is fontos, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk a kullancsok elleni védekezésre. Ennek legfőbb oka, hogy súlyos betegségeket terjeszthetnek, amelyek közül néhány akár maradandó egészségkárosodással is járhat.
Még 2023-ban, Katalin hercegné divatlapokat megszégyenítő eleganciával vonta magára a figyelmet, amikor egy testhez simuló, pöttyös Alessandra Rich ruhában jelent meg a Térdszalagrend ünnepségén. Az összeállítást Diana hercegné legendás Collingwood gyöngyfülbevalójával koronázta megA fekete-fehér színek miatt sokaknak Eliza Doolittle ikonikus átvál
A szerelem bonyolult játékának világában sokan keresik azt a titkot, amely segíthet abban, hogy a kiszemeltjüket elvarázsolják és elnyerjék szeretetüket. Anélkül, hogy a manipuláció eszközévé tennénk a pszichológiát, léteznek apró, mégis hatékony módszerek, amelyekkel fokozhatjuk vonzerőnket és elérjük, hogy a másik fél meglásson bennünk valami kül
Ahogy az emberiségnek egyre több információ áll rendelkezésére a vörös bolygóról, és egyre közelebb kerül a Mars meghódításához, egyre sürgetőbbé válik a kérdés: mégis hogyan fog kinézni ez a folyamat és hogyan fogunk mi, emberek változni az új életben? Hogyan alkalmazkodhatunk egy olyan bolygóhoz, amely ennyire gyökeresen eltér a Földtől?
A párkapcsolatok dinamikája számos kihívással jár, és bármely kapcsolat idővel elérhet olyan mérföldkövekhez, amelyek döntő hatással vannak annak jövőjére. Ezekben a helyzetekben gyakran kerülnek felszínre mélyebb érzelmek, konfliktusok, vagy éppen rejtett vágyak, amelyek mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a felek egy új irányba induljanak el vagy m
Nyolc hónaposan kilép a kölyökkorból, és kezdődik a tinédzserkorszak – pár egyszerű lépéssel újra kézben tarthatod a helyzetet, és élvezheted a közös időt!
Az arc puffadását számos tényező okozhatja, de az egyik leggyakoribb és leggyakrabban figyelmen kívül hagyott ok az étrendünkben keresendő. Előfordulhat, hogy bizonyos ételek, amelyeket napi szinten fogyasztasz, hozzájárulnak az arc duzzadásához és ödémájához. Fedezzük fel a legjellemzőbb bűnösöket és milyen alternatívák állnak rendelkezésünkre, ha
Hogyan dolgozza fel a kutyád agya a hanghordozást és a szavak jelentését? Új fMRI-vizsgálatok mutatják meg, hogyan hallgatnak minket négylábú barátaink.
Bella Ramsey, a The Last of Us című sikersorozat Ellie-jének megformálója elárulta, hogy súlyos mentális egészségi problémával küzd, amely miatt hónapokig nem tudta elhagyni otthonát, a külvilágra ugyanis folyamatos fenyegetésként tekintett.Bella Ramsey a The Louis Theroux Podcast legújabb epizódjában nyíltan mesélt emetofóbiájáról, vagyis a hányás
A modellszakma egyik legragyogóbb csillaga volt, a magánéletében azonban egyik tragédia követte a másikat: erőszak, vetélés, bírósági per, halálos betegség – mindenből kijutott.
A modellszakma egyik legragyogóbb csillaga volt, a magánéletében azonban egyik tragédia követte a másikat: erőszak, vetélés, bírósági per, halálos betegség – mindenből kijutott.
Az Ikrek nem pusztán testi kapcsolatra vágyik – számára a jó szex egy igazi mentális élmény, egyfajta társasjáték, ahol a kíváncsiság, a fantázia és a változatosság alkotják a szabályokat.
A modern élet sodrásában nem meglepő, hogy számos ember érzékeli a munka és magánélet közötti egyensúly elvesztésének súlyát. Az állandósuló munkahelyi nyomás és az egyre növekvő feladatok közepette vannak, akik úgy érzik, nincs elég idejük élvezni az élet örömeit. Az azonban elengedhetetlen, hogy felismerjük: az élet sokkal többről szól, mint a mi
A szakértők szerint néhány egyszerű étrendi változtatással sokat tehetünk a minőségi alvás érdekében, hogy aztán másnap reggel kipihentebben, frissebben ébredhessünk.
A szerelem nyelve mindenkinél másképp nyilvánul meg, és ez alól a férfiak sem kivételek. Sok nő számára rejtélyes, hogy a férfiak miként fejezik ki a szerelmet, hiszen gyakran kevesebb szavakkal, de annál inkább gesztusokkal kommunikálnak. Nem mindig könnyű azonban észrevenni ezeket a finom jeleket, hiszen a férfiak érzelmi világa kultúrálisan soks
A jó idővel lassan megtelnek a kinti teraszok, babakocsik, sétálók és kocogók lepik el az utcákat, csorog a fagylalt és az izzadtság, minden fa-bokor kizöldült, és túl vagyunk az anyák napján is.
Szinte mindenki tudja, hogy csontjaink számára nélkülözhetetlen a D-vitamin és a kalcium. Azonban az, hogy számos egyéb mikrotápanyag is van, ami egészségük megőrzéséhez szükséges, és hogy pontosan melyek ezek, már kevésbé közismert.
A nyár közeledtével sokan tapasztalhatják, hogy a tükör elé állva, a bikiniforma elérésének küszöbén, bizonyos szorongás keríti hatalmába őket. A vágyott forma elérése azonban nem csupán ábránd, hanem egy jól megtervezett stratégia révén elérhető cél. Cikkünkben azokat a biztos és bevált módszereket vesszük sorra, amelyek segítenek abban, hogy gyor
A Parkinson-kór az Alzheimer-kórhoz hasonlóan egy lassan előrehaladó, degeneratív idegrendszeri betegség, melyre az orvostudomány mai állása szerint nem létezik gyógymód. A kór a hírességeket sem kíméli, ezért utánajártunk annak, hogy mely sztárok küzdenek nap mint nap a betegséggel.
Izgalmas időszak jön a buborékos borok szerelmeseinek: exkluzív esteken és kirándulásokon kóstolhatják a legjobb pezsgőket és utazhatják be a fél világot Somlótól egészen Katalóniáig. A késő tavasz és a nyár a frissítő buborékok, vagyis a pezsgők szezonja. Az alábbi cikkben Magyarország első számú boros platformjának, a Vincének 3 olyan programját
A nyári vakáció tervezésekor sokszor gondolunk arra, hogy vajon melyik tengerparti célpont lehetne a legmegfelelőbb választás számunkra. Európa gazdag természeti kincseiben, és a kontinens körüli tengerpartok sokszínűsége valóban lenyűgöző. Az alábbiakban bemutatjuk néhányat a legszebb és legérdekesebb európai tengerpartok közül, amelyek egyszerre
1928-ban indultak útnak, és hét évvel később, épp 90 éve érkeztek meg Londonba, ahol nagy médiafelhajtás várt rájuk. Előtte sokszor voltak életveszélyben, de az amerikai elnök is fogadta őket. Innen még nem volt kedvük hazajönni, folytatták a felfedezésüket, amit 170 ezer kilométer megtétele után fejeztek be. Sulkowsky Zoltán és Bartha Gyula filmbe
Tavasszal a világ filmesei mind a cannes-i visszatérésre készülnek, ahol május 13. és 24. között rendezik meg a 78. filmfesztivált. Ha követjük a programot, megtalálhatjuk benne az idei legígéretesebb alkotásait, amikért mindenképp érdemes lesz majd moziba menni. Mutatjuk a kedvenceinket.Az elmúlt években a vágyott Arany Pálma-díj nyertesei a követ
Az ember által választott nyaralási úti cél többet mond el személyiségéről, mint gondolnánk. A helyszínek, amelyeken kikapcsolódást keresünk, gyakran tükrözik vágyainkat, preferenciáinkat és életmódunkat. A vakáció nem csupán pihenés, hanem egyfajta önkifejezés is, amely megmutatja, kik is vagyunk valójában.