Szomorú nap ez a császármorzsa hazai rajongóinak. 2022-ben különleges hellyel bővült a budapesti vendéglátóhelyek listája. A 11. kerületi Bercsényi utcában megnyitott a Császármorzsa, ahol dedikáltan az azonos nevű étel körül
A szív az emberi test egyik legcsodálatosabb és legösszetettebb szerve. A kardiológusok szerint azonban a legtöbb ember nem vigyáz rá eléggé, aminek szívroham lehet a vége.
Van valami szokatlan abban, amikor valaki egy szakítás után jól van. Mintha a társadalom titokban azt várná tőlünk, hogy összetörjünk, hogy hetekig sírjunk a kanapén, kanalazzuk a fagylaltot, és hagyjuk, hogy minden széthulljon körülöttünk.
Ghána egyetlen természetes tava, a Bosumtwi-tó, nem egy átlagos képződmény: több mint egymillió évvel ezelőtt egy űrből érkezett meteor becsapódása hozta létre az esőerdő közepén. A hatalmas ütközés krátert vájt a földbe, amely végül vízzel telt meg.
Valószínűleg mindannyian éreztük már magunkat a mélyponton, olyankor pedig általában nehéz elhinni, hogy elég jók vagyunk vagy, hogy megérdemeljük a szeretet – leginkább saját magunktól. Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, mégis hatékony gyakorlatot, amelyek segítenek nemcsak kapcsolódni a belső énünkkel, hanem erősebbé válni is. Íme, 7 tipp az önsze
Hónapok óta tartó feszült tárgyalások után az Európai Unió és az Egyesült Államok végül megállapodásra jutott a vámok ügyében. Az egyezség értelmében az EU-s exportot érintő vámok egységesen 15%-os szintre kerülnek.
Azok az idők, amikor egy jól sikerült képet nem csupán emlékek gyanánt őriztünk meg, hanem közösségi média profiljaink ékkövévé tettük, immár hozzátartoznak mindennapjainkhoz.
A nyelv felszínén jelentkező fehér színű, letörölhető elváltozás (lepedék) minden esetben valamilyen egészségügyi problémára utal. Egyes esetekben kisebb életmódváltással is megelőzhető a kialakulása, máskor komolyabb veleszületett vagy szerzett betegség áll a háttérben. Ha azonban a folt nem letörölhető és/vagy az adott kezelésre nem tűnik el, akk
Anyaként munkát keresni gyakran olyan, mintha mínuszról indulnánk. De lehet kezünkben az irányítás, még akkor is, ha a rendszer sokszor nem mellettünk dolgozik.
Tíz évvel ezelőtt egy texasi nő élete egy pillanat alatt megváltozott. Jóga közben mellkasi fájdalmat érzett, és hamarosan kiderült: komoly koszorúér-betegsége van. Az orvosi vizsgálatok két fő artériában is elzáródást mutattak, és az orvosok koleszterincsökkentő szedését javasolták neki élete végéig. Ő azonban más utat választott. A texasi, háromg
Cristiano Ronaldo és João Félix mellé újabb világsztárt csábíthat Szaúd-Arábiába az Al Nasszr. A klub a legfrissebb hírek szerint végleges ajánlatot tett a Manchester Unitednek Antonyért, aki jelenleg nem szerepel a vezetőedző, Ruben Amorim tervei között.
A 34 éves labdazsonglőr, László Gyula életét egy tízéves korában látott videó változtatta meg, amelyen egy brazil futballista trükkjei szerepeltek – azóta sem tette le a bőrfocit. Ma többszörös világcsúcstartó, súlyosan beteg gyerekeken segít, és emberfeletti teljesítményeivel bizonyítja: a szegénytelepről indulva is valóra válhatnak a legmerészebb
Talán sokan nem tudják, de a magnézium valóságos szuperhős a szervezetünk számára: amellett, hogy csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát, segít mérsékelni a vérnyomást, nem mellesleg pedig védi az agy és a szív egészségét. Vagyis, az ásványi anyag számtalan módon járul hozzá az egészségünkhöz, éppen ezért érdemes rendszeres
A Kő‑hegyi kilátó Zamárdi napsütötte szőlőhegyének tetején áll, lélegzetelállító panorámával a Balatonra és környékére. Tiszta időben Kenesétől egészen Keszthelyig ellátni, és szerintünk innen élvezhetjük a legromantikusabb balatoni naplementét. A kilátó ingyenesen látogatható egész évben. Gyerekekkel kellemes egy-két órás program.
A nyár utolsó heteiben valami különleges van a levegőben. A hosszú nappalok, a forró esték és a lelassult pillanatok arra hívnak, hogy még egy utolsót sétáljunk mezítláb, rendeljünk egy fagyit vacsora helyett, vagy öltsünk magunkra egy alkalmi ruhát csak úgy, kedvünk szerint. Az augusztus nemcsak az elmúló nyarat ünnepli, hanem a könnyed, ösztönös
Kutyatulajdonosként vagy vendégként sokan tapasztaltuk már, hogy négylábú barátaink különös érdeklődéssel fordulnak az ágyékunk felé. Bár ez a viselkedés sokak számára kellemetlen lehet, de a jelenség mögött nem rossz szándék, hanem a kutyák lenyűgöző szaglásának egyedi működése áll.
Új jakuzzi hódít idén nyáron, amely különleges kialakításával és modern eleganciájával már első pillantásra felhívja magára a figyelmet. A masszázsmedence itthon talán még újnak számít, de Olaszországban már 60 éve hódít, folyamatosanbizonyítva, hogy a Novellini név egyet jelent a prémium minőséggel, a hatékonysággal és a minimalista designnal.
Imádod a kimosott ruhák illatát, de csalódottan tapasztalod, hogy az aroma alig tart néhány óránál tovább? Nos, van egy filléres, mégis zseniális trükk, amellyel akár heteken át élvezheted a frissességet a ruháidon, törölközőiden és ágyneműiden.
Sokan már a terhesség végén eljátszanak a gondolattal, vajon mikor jöjjön a kistesó? Egy-másfél év múlva szülessen meg, vagy inkább jobb még várni pár évet vele? Fontos egyáltalán előre meghatározni, mennyi legyen a korkülönbség a gyerekek között – és ha már itt tartunk: létezik ideális időzítés két testvér születése között? Most ennek jártunk után
Tadej Pogacar neve immár egyértelműen beíródott a kerékpársport legnagyobb legendái közé. A szlovén klasszis vasárnap megvédte címét a Tour de France-on, ezzel pályafutása negyedik összetett győzelmét aratta. A zárószakasz diadalát a belga Wout van Aert szerezte meg, de a sárga trikó ezúttal is Pogacarnál maradt.
Számos férfi tapasztal élete során szexuális jellegű problémát, főként merevedési zavart. Az erekció egy összetett folyamat, amelynek zavarát fizikai és pszichés okok is magyarázhatják.
Biztosan te is észrevetted már, hogy kutyád viselkedése megváltozik, amikor jön a vihar: nyugtalan, ideges, vagy épp kedvetlen lesz. A frontok hatással lehetnek kedvencünk közérzetére, sőt az egészségére is. Nézzük, miért történik ez, és mit tehetsz a könnyebb napokért!
Rúzs nélkül szinte elképzelhetetlen egy női neszesszer, hiszen a megfelelő árnyalatú festék a legfáradtabb napokon is képes újjáéleszteni az arcot. Azonban a színek kiválasztása nem mindig egyszerű, különösen, ha az adott esemény stílusának megfelelően szeretnénk megjelenni. Most öt alapvető rúzs árnyalatot és azok viselési lehetőségeit mutatjuk be
Újabb lépést tesz Barcelona a fenntarthatóbb turizmus irányába: a városvezetés és a kikötői hatóság megállapodása alapján két tengerjáró-terminált is bezárnak, és egy harmadikat a jövőben közösségi célokra hasznosítanak. A döntés célja, hogy csökkentsék a városba érkező tengerjáró hajók forgalmát, amely az elmúlt időszakban újra rekordközeli szinte
Most, hogy már minden korosztálynak megkezdődött a nyári szünet, szülőként meg kell küzdjünk a minden nyáron felmerülő hatalmas problémával: hogyan foglaljuk le a gyereket a szünetben, ha nem ér rá a nagyi vagy éppen nem nyaralunk? Bár a szünet remek lehetőségeket tartogat, olykor komoly kihívás lefoglalni a gyerekeket – legyenek kisebbek vagy nagy
A Parmigiano Reggiano nem véletlenül viseli a "sajtok királya" címet – az olaszok pedig pontosan tudják, hogy ebből a királyi sajtból semmi sem megy kárba. Miután lereszeltük a tésztára vagy az utolsó darabig elcsipegettük a sajttálról, sokan a kérget gondolkodás nélkül kidobják. Pedig éppen ekkor jönne a java – legalábbis az olaszok szerint, akik
Van egy olyan képernyőüzenet, ami önmagában is vészjelzés: ha ilyet látsz a mobilodon, azonnal kapcsold ki, mielőtt bármi visszafordíthatatlan történik.
A lábak vagy karok makacs duzzanata mögött gyakran nem egyszerű vízvisszatartás, hanem a nyirokrendszer működési zavara áll. A nyiroködéma sokáig rejtve marad, miközben fokozatosan rontja az életminőséget.
Van egy mondat, amitől minden alkalommal összerándul a gyomrom: "engem nem érdekel a politika". Ártatlan kijelentésnek hangzik, talán még elegánsnak is – mintha az illető egy magasabb szellemi szférában lebegne, ahol nem mocskolja be a kezét a "világ dolgaival". A gond csak az, hogy ez nem valamiféle erkölcsi fölényt jelez, egyszerűen csak azt, hog
Az alkalmazást ugyanazok fejlesztették ki, akik a lenyomozhatatlan levelezőrendszert is. Annyira biztonságos adatvédelem szempontjából, hogy még maguk a fejlesztők sem férhetnek hozzá a felhasználók adataihoz.
A nyári ruházatnál nemcsak a színek és szabások fontosak, hanem az anyag is. A megfelelő textil kényelmes, hűsít, és segít elkerülni az izzadást, bőrirritációt vagy akár a hőgutát. De melyik anyag a legjobb? Nézzük meg! Lapozd végig galériánkat! Pamut, az örök klasszikus Ha egyetlen anyagot kellene megneveznünk, ami minden nyári ruhatárban alapdara
A mai divatvilág szépségideálját, a homokóra alkatot érdemes kiemelni és hangsúlyozni. Akár rendelkezel természetesen ezekkel a nőies vonalakkal, akár nem, léteznek kipróbált ötletek, melyekkel minden helyzetben a legelőnyösebb formádat mutathatod meg. Fedezzük fel, hogyan varázsolhatsz minden tekintetet vonzó, karcsú derekadra!
Kizárólag növényi alapú fogásokat kínáltak a büfék Billie Eilish londoni koncertjein az O2 arénában. A hat egymást követő estén a látogatók street food ihletésű ételek közül válogathattak. A vegán énekesnő számos alkalommal és platformon buzdította rajongóit már eddig is a tudatos, fenntartható és empatikus döntésekre. Tudatosan használja hírnevét
A magyarok mindenhol ott vannak – szokták mondani, és az állítás biztosan nem az autótörténelemmel cáfolható. De tudod-e, melyik magyar mentette meg ezrek életét, melyikük autóformáját csodálta a világ a harmincas években, vagy hogy kit hívnak dízelpápának?
Már folyamatban van a rendőrségi eljárás a 17 éves fiatal ellen, aki a legmodernebb technológia segítségével készített ruhátlan fotókat a saját osztálytársairól.