Az elmúlt egy hétben szinte mindenki Az ördög Pradát visel 2-ről beszél. A New York-ban jelenleg is zajló forgatáson már látni lehetett Anne Hathaway és Meryl Streep egy-egy stílusos szettjét, de most újabb információk derültek ki a filmről.
Azok az emberek, akik hosszan tartó, intenzív gyászt élnek át egy szerettük halála után, nagyobb eséllyel halnak meg a következő tíz évben, mint azok, akik könnyebben békélnek meg a veszteséggel – állítja egy friss tanulmány.
Az emberi természet már csak ilyen: kényelmesebb önsajnálatba burkolódzni, remélve, hogy a világ körülöttünk csendben megváltozik. Azonban különösképpen a randikra készülve fontos odafigyelnünk ezekre az elfeledett jelekre, hiszen olyasmikre is rámutathatnak, amelyek létezését talán még magunknak sem vallottuk be.
Vajon te mennyire voltál eminens diák? Nos, most kiderítheted, ugyanis, ha még mindig képes vagy mindössze egyetlen mondatból felismerni, hogy melyik kötelező olvasmányból származik az adott idézet, akkor egy igazi irodalomzseni vagy. Te hányat ismersz fel?
Ez a különös, de működőképes stílus a 2000-es évek elején rövid ideig volt népszerű, de most – köszönhetően a divat körforgásának – ismét a legmenőbb összeállítások közé tartozik. A bohém életérzést idéző trend új értelmezést ad a nyári öltözködésnek, így nem kell kompromisszumot kötni a kényelem és a stílus között.
Nem is olyan régen a Balatonban még illetlenség volt fürödni, az elnevezése szláv eredetű, sőt erős szélben meg is tud billenni. Az elnevezése szláv eredetűA Balaton szó a szláv „blato” és „boloto” szavakból ered, ami mocsarat, lápot, sarat jelent. A rómaiak idejében „Lacus Pelso”-ként, azaz „sekély tó”-ként emlegették. Sokáig csak közlekedésre vag
Vannak, akik imádják a nyitott befejezésű filmeket, míg másokat egyenesen felbosszant, hogy nem egyértelmű egy-egy alkotás végkifejlete. Te melyik típus vagy?
Szerinted inkább teljesen gyári állapotára kellett volna felújítani ezt az E30-as Bmw M3-at, vagy még jobb lett így, hogy egy újabb M5-ből származó V10-es motor került bele, amit tovább tuningoltak?
A nem mindennapi álmok, mint például amikor azt képzeljük, hogy valamilyen indulat vezérelve ártani akarunk a főnökünknek, gyakran megdöbbenthetnek bennünket. Talán felmerült már benned is a kérdés, mennyire normális az, ha ilyen gondolatok foglalkoztatják álmában. Nos, a válasz kicsit meglepő lehet. Az ilyen álmok nemcsak hétköznapiak, hanem bizon
A fitoösztrogént termelő növények inkább a hölgyek körében népszerűek, míg a prosztata működését javító kisvirágú füzike teáját jórészt a férfiak fogyasztják.
Naomi Watts ismét bebizonyítja, miért tartják korunk egyik legsokoldalúbb színésznőjének: a legendás Jackie Kennedy megformálásához lenyűgözően megváltozott, ennek köszönhetően pedig a hasonlóság kettejük között szinte zavarba ejtő.
A hosszú, fárasztó napok végén nincs is jobb, mint elmerülni a megnyugtató éjszakai pihenésben. Ugyanakkor sokan találkoznak azzal a problémával, hogy amint fejüket a párnára hajtják, a gondolatok sokasága veszi át az irányítást. Mindezek a tervek, aztán az elmúlt nap értékelése szinte lehetetlenné teszi a relaxációt. Ezért most bemutatunk neked né
A Barbie című sikerfilmben Dua Lipa egy kedvelt Mattel-játék, a Sellő Barbie szerepét alakította. A filmben szereplő összes többi rózsaszínű babától eltérően ő kék szettet viselt, élénk hajjal, kagylóból készült csillogó melltartóval és uszonnyal. De a sellő szerepe az énekesnő valódi énjétől sem áll messze – Ryan Gosling Kenjéhez hasonlóan kedvenc
A fürdőszoba gyakran az a helyiség otthonunkban, ahol a rendetlenség gyorsan eluralkodik. Elég csak rápillantanod a reggeli készülődés közben a pultra és láthatod, hogy a sminktermékek és a többi kiegészítő is rendezetlenül hever. Az alábbiakban néhány ötletet hozok, amelyek segítenek abban, hogy fürdőszobád ne csak átláthatóbb, hanem dizájnosabb i
Hogyan formálja a mesterséges intelligencia az utazási döntéseket? Milyen irányba tart a turizmus jövője, és hogyan válhat egy desztináció egyszerre trendivé és fenntarthatóvá? Ezekre a kérdésekre – és még sok…
Ha az életed egy nyitott könyv lenne, melyik fejezetnél állnál? A csillagok most két lenyűgöző jegy kalandos útját tárják elénk. Merülj el a horoszkóp világában, ahol múlt, jelen és jövő egy különleges táncban forr össze. Oroszlán Az Oroszlán, a zodiákus királyi jegye, mindig is a figyelem középpontjában állt. A múltban ezek az emberek erőt és
A Deutsche Bank friss felmérésében 28 európai város albérletárait hasonlította össze. A számok alapján elmondható, hogy lakhatás szempontjából London a leghúzósabb, míg a görög főváros, Athén a legolcsóbb. Sokat drágultak a bérleti díjak Budapesten is az elmúlt öt évben: egy fővárosi egyhálós albérletért ma átlagosan 260 ezer forintot kell fizetni.
Sokan azt gondolják, hogy az öltözködés csak divatról, trendekről és színek egyeztetéséről szól – pedig a ruhatárunk szinte minden lelki folyamatunkról árulkodik.
Hét év csend után új sorozattal debütált az ikonikus Girls megálmodója, Lena Dunham. A tízrészes Too Much, azaz Túl sok ismét a rendező jól ismert, kedvenc témáit helyezi a középpontba – legyen szó a női sors nehézségeiről vagy a szerelmi csalódásokról –, azonban úgy tűnik, másodjára már nem éri el azt a bizonyos lécet, amit az első sorozatával oly
Martin Scorsese neve szinte garancia egy film sikerére, pedig azért ő is tud néha hibázni. Ez talán a leggyengébb alkotása, igaz, nem a rendezői székben ült.
A nyugdíjas nők már az első hét évben felélhetik a megtakarításaikat, míg a férfiak esetében tizenhét év után jöhet el ez a pillanat - állítja egy új elemzés.
A lakossági klímaberendezések piaca dinamikusan fejlődik, a választék szinte átláthatatlan. Ezért érdemes már a vásárlás előtt tisztázni, hogy milyen célra fogjuk használni a klímát, és milyen típusra van valóban szükségünk. Ebben segít szakértőnk, Antal Mihály, a Gree Magyarország műszaki szakértője.
Amal és George Clooney nem egy, hanem több lélegzetelállító otthonnal is rendelkezik szerte a világon. Bár sokszor a Comói-tavi villájuk jut eszünkbe róluk, angliai mesebeli birtokuk is igazi csoda, ahol a magánélet és a családi pillanatok állnak a középpontban. Kukkantsunk be a magánéletükbe, és nézzük meg, hogyan ötvözik a hollywoodi csillogást a
Szappanos Péter, a kétszeres válogatott kapus, aki nemrég szerződést bontott szaúdi klubjával, az al-Fatehhel, komoly erősítés lehet a magyar élvonalban
A nyárvégi napok különleges energiákat hordoznak magukban, amelyek minden csillagjegy számára izgalmas lehetőségeket és új kérdéseket tartogatnak. Egy biztos, ma bármi megtörténhet, ha nyitottan állsz a változások elé.
Az űrutazás a modern kor egyik legizgalmasabb és legveszélyesebb kihívása: technikai csúcsteljesítmény és emberfeletti bátorság találkozása, ahol minden döntésnek végzetes tétje lehet.
Előfordult már veled, hogy egy hosszú nap végén úgy érzed, mintha fájna a hajad? Bár elsőre furcsának tűnhet, valójában a fejbőröd fájdalmáról van szó. A fejbőr rendkívül bonyolult és érzékeny szerkezet, ahol számos idegvégződés és ér fut össze, így különösen hajlamos lehet a fájdalomra. Lássuk, mik lehetnek ennek a kellemetlenségnek a leggyakoribb
Kertes házban élők, figyelem! A helyi vízművek locsolási kedvezményt biztosít a kerttulajdonosok számára, amelyet május 1-től szeptember 30-ig használhatnak ki. Aki még nem tette, az adja be mielőbb a kérelmet, hiszen bő 2 hónap van hátra a locsolási szezonból – miért fizetne többet, ha olcsóbban is megúszhatja? Egy ápolt, zöldellő kertben sok munk