Miért hisszük Kleopátráról, hogy valójában kizárólag a szépségének köszönhetően tudta irányítani Róma hadvezéreit? Miért gondoljuk azt Szent Johannáról, hogy vallási őrült volt, vagy éppen Báthory Erzsébetről, hogy fiatal lányok vérében fürdött? Az alábbiakban összegyűjtöttük pár olyan nőalakot, akit saját koruk nem értett meg, és akiről máig torz
A török Alia Yachts által épített San számos megszokást felrúg formabontó elrendezésével és megjelenésével. A tulajdonos konkrét igényekkel kereste meg a török gyártót: egy nagyon letisztult jachtot szeretett volna, ahol a fedélzeten bárhol állva látszik a hajó orra és fara. Szembemenve a hagyományos megközelítéssel egy kecses és funkcionális úszó
Szerencsés vagyok, mert évek alatt sikerült kialakítanom egy olyan életformát, ami alapvetően nem hajt túl. Tudom, mennyi feladat fér bele egy hetembe, és nem vállalok többet annál, mint amennyit biztonsággal el tudok végezni – se munkából, se társaságból, se logisztikából. Legalábbis elméletben…
A modern kutatások és tapasztalatok rávilágítanak, hogy a vizeletszivárgás a nők különböző életszakaszaiban jelentkezhet. Most körbejárjuk, mi áll a jelenség mögött és hogyan lehet kezelni.
Az életünk során számtalanszor találkozunk olyan akadályokkal, amelyek forrását nehezen tudjuk megmagyarázni. Gyakran ezek a problémák nem új keletűek, hanem generációkon átöröklődő sebek, amelyek gyökerét a családi múlt homályába veszve találjuk meg.
Sarolta hercegnő már fiatalon méltó örököse édesanyja, Katalin hercegné, és néhai nagyanyja, Diana hercegné stílusának – erről pedig a minap ő maga tett egyértelmű tanúbizonyságot.
Az HBO szó szerint aranyat lelt Az aranykorral (The Gilded Age). A sorozat harmadik évada még több nézőt vonzott, mint a második, így nem kérdés, hogy az elkövetkező negyedik évad felé is óriási elvárásokat támasztanak a nézők. De mit is tudunk eddig róla?
Gondolkodtál már azon, hogy miért vonzódsz bizonyos emberekhez, vagy miért találnak meg téged speciális kapcsolatok? A vonzás törvénye, amely a hasonló energiák és rezgések kölcsönhatására épít, egyre inkább előtérbe kerül, amikor a párkapcsolatok dinamikáját vizsgáljuk. Egyedülálló módon képes mélységet és irányt adni annak, ahogyan a másokkal val
2025-ben is átadták „Az Év Pincészete Magyarországon” kitüntetést. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége által alapított, „Az Év Pincészete Magyarországon” kitüntető
Még többek érdeklődésére számíthat az Mg újdonsága, hiszen a kedvező alapáron kínált benzines és a sokoldalúbb, de drágább plug-in hibrid után ígéretes paraméterekkel rendelkező hibridként is megérkezik a Hs.
A Ds kompakt autójára mostanáig egy kicsit kevesebb figyelem jutott, de miután magára öltötte a márka megújult fazonját, megkapta a tisztán elektromos hajtást, amit mindig is megérdemelt, még érdekesebb lehet a Ds N°4.
Az ezredforduló óta eltelt negyed évszázad nem csupán egy korszak a filmgyártás történetében, hanem egyenesen egy új fejezet kezdete. Íme ennek a fejezetnek a 25 abszolút kihagyhatatlan alkotása!
Dmitrij Medvegyev korábbi orosz államfő az X-en közzétett bejegyzésében azt írta, hogy az Egyesült Államok első embere "ultimátumjátékot" űz Oroszországgal, ez a megközelítés pedig akár háborúhoz is vezethet a két nagyhatalom között.
A mai nap energiája szinte észrevétlenül kúszik be életünkbe, mint a kora reggeli napfény, ami a redőnyök résein keresztül pasztelles színekkel tölti meg a szobát. A csillagok állása különleges lehetőségeket tartogat számunkra, egyes jegyek számára meglepő felfedezéseket hozhat, míg mások számára a nyugalom szigeteként szolgálhat. Öleljük magunkhoz
A Liverpool közel 300 millió fontot költött a nyári átigazolási szezonban, de a legkritikusabb posztra, a középhátvédre még mindig nem érkezett erősítés. A csapat kerete bővült szélsőhátvédekkel, támadókkal és kapusokkal, de a belső védők terén továbbra is komoly hiányosságok mutatkoznak.
A meleg nyári napsugarak csábítanak minket a szabadba, de időnként mégis szükségünk lehet egy kis menedékre a tűző nap elől. A hagyományos napernyő helyett miért ne álmodhatnánk meg egy saját kis világot, ahol a kreativitás találkozik a funkcionalitással? Egy kerti sátor nemcsak árnyékot nyújt, de különleges hangulatot és stílust is varázsolhat az
Az Otthon Start Program keretében elérhető 35 millió forintos költségkeret teljesen másképp érvényesül a fővárosban és vidéken. Budapesten jellemzően csak egy szűkebb garzonra elég az összeg, míg egyes vármegyeszékhelyeken akár tágas családi otthon is kijöhet belőle.
A beltéri ajtókat sokan pusztán funkcionális elemként kezelik, pedig egy jól megválasztott árnyalat látványosan hozzájárulhat az otthon karakteréhez. Akár frissítésre vágysz, akár új otthont rendezel be, egy szokatlan vagy épp különösen kifinomult ajtószín meglepően sokat tehet az összhatásért. A megfelelő tónus segítségével nemcsak a tér hangulatá
Christopher Nolan neve mára egyet jelent a modern, nagy költségvetésű szerzői filmekkel. Miközben mások kompromisszumokat kötnek a közönségigény és a kísérletezés között, a brit-amerikai rendező rendre olyan alkotásokat tesz le az asztalra, amelyek gondolatébresztőek, de nem feledkeznek el a szórakoztatásról sem.