Mindig fájdalmas a tudat, hogy kedvenced ereje fogytán. Ugyanakkor ha időben észreveszed a figyelmeztető jeleket, sokat tehetsz azért, hogy utolsó napjai minél méltóságteljesebbek legyenek.
Őszinte, de nem kis hiányérzetet hagy a Netflix Alias, Charlie Sheen című kétrészes dokumentumfilmje. A történet a világhírű színészről, aki már gyerekkorában kapcsolatba került a drogokkal, akit még Clint Eastwood is felhívott, hogy ideje észhez térni, és aki minden idők legdrágább tévés gázsiját kapta, érzékletesen mutatja be a függőséget. De a s
A csillagászok olyan kozmikus eseményt rögzítettek, amely alapjaiban rengeti meg az univerzum leghevesebb robbanásairól alkotott elképzeléseinket. A GRB 250702B jelű gamma-kitörés nem egy egyszeri felvillanás volt, ugyanis egy napon belül többször is kitört – ilyenre pedig az elmúlt öt évtized megfigyelései során soha nem volt példa.
A Miami Beachen székelő, nemzetközi gyökerekkel büszkélkedő Manari Yachts újraértelmezi a jacht mint privát menedék és felejthetetlen élmények helyszíne fogalmát. Elsőként a Manari 52-est mutatják be, a mediterrán hangulatú hajó egy hamarosan bővülő kínálat kezdő fejezete. A Manari Yachts filozófiája szerint egy jacht nem csupán közlekedési eszköz,
John Malkovich ritkán beszél a magánéletéről, most azonban mégis kivételt tett: a Fashion Neurosis podcastban nyíltan mesélt a Michelle Pfeifferrel való egykori kapcsolatáról.
A könnyed sziluettek, a romantikus részletek és a természetes anyagok nemcsak nyáron hódítanak, hanem az őszi ruhatárban is helyet követelnek maguknak. A boho szoknyák – legyen szó velúrról, maxiról, fodros vagy fehér darabról – tökéletes alapot kínálnak ahhoz, hogy egyszerre kényelmes, nőies és különleges szetteket állítsunk össze. Mutatjuk, hogya
Dőlj hátra a kanapén, és streameld a Borzalmak városának új feldolgozását az HBO Max kínálatában, mely Stephen King klasszikus rémregényét hozza el a képernyőre. Ha pedig kedvet kaptál a rettegéshez, fedezd fel velünk az író legjobb horror-és thriller köteteit is!
Gyerekkorunk kapcsolatai, főleg ahogy a legközelebb állókhoz viszonyulunk, alapjaiban formálják, hogyan látjuk a világot, és hogyan kapcsolódunk majd másokhoz felnőttként.
Az emberi test egyik legcsodálatosabb szerve a tüdő, és vigyáznunk kell rá az egészséges élethez. Viszont ez a szerv már elég hamar elkezd gyengébben teljesíteni.
"Volt egy macskánk, Bélának hívták. Anyu kiállt a kapuba, hívta kiabálva, »Bélaaaa, gyere haza!«, szemben a kocsmából átszóltak neki: »Béla má' hazament!«" Újraolvasó.
Ó, azok a régi szép idők, amikor még betárcsázós volt az internet és meglepően magas telefonszámlát tudtál produkálni, ha túl sokáig böngésztél az Internet Explorerben. Ha a 2000-es években voltál tini, akkor a következő dolgok biztosan előcsalogatnak néhány emléket.
Már terveznénk a 2026-os utazásunkat, de nem tudjuk merre vegyük az irányt? A döntést megkönnyítheti az asztrológia. Egy ismert asztrológus most elárulta, hová érdemes elindulni a csillagjegyünk alapján.
Julia Roberts szettje akkora szenzáció lett, hogy Amanda Seyfried rögtön le is másolta – a végeredmény pedig mindkettejük esetében valami egészen elképesztőre sikerült.
A Budapest Borfesztivál és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat huszonöt éve gyűjt közösen a rászoruló emberek támogatására. A 25. Jótékonysági Borárverés mozgásfejlesztő központ felújítását támogatja. A Jótékonysági Borárverésen idén a kalapács
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint az érkező kettősfrontot kísérő légköri változások miatt igen sokféle meteogyógyászati panaszra számíthatunk.
A naptej eltávolítása ruhából nem mindig egyszerű feladat, mert a zsíros textúra makacs foltot hagy. De ne aggódj: házitündér barátnőm megosztotta velem a bevált trükkjeit, amelyekkel újra a régiek lehetnek ruháid.
Az Anker saját állítása szerint bemutatta az első robotporszívót, amely lépcsőt is tud mászni. A készülék minden elképzelhető lépcsőformával megbirkózik.
Diana hercegné öltözködés mindig is elvarázsolt minket, ám életének utolsó hónapjaiban kezdett kibontakozni igazi stílusa. Most pedig mutatjuk a legemlékezetesebb darabot, amit utoljára viselt!
Megrázó jelentés készült az Oroszországba deportált és onnan kimenekített gyerekek beszámolóiból, amik között kínzás, szexuális erőszak és egyéb kegyetlenkedések is olvashatóak. A tanulmány készítői szerint délszláv háború óta ez a legszervezettebb támadás a gyerekjogok ellen.
Kevés sci-fi film volt akkora hatással a mozi történetére, mint A nyolcadik utas: a Halál. Ridley Scott 1979-es klasszikusában a közönség egy újfajta rémálommal találkozott, és megszületett egy ikonikus hősnő is: Sigourney Weaver alakítása Ellen Ripley szerepében a sebezhetőség és a könyörtelen erő ritka kombinációját hozta el a vászonra. Nem vélet
A szeptemberi fény a részleteket emeli ki: a Szűz időszaka csendes türelemmel segít rendszert vinni a mindennapokba. Bár a nap nem sürget, mégis érezni, hogy minden mozdulatnak helye és ideje van. Letisztulnak a gondolatok, könnyebb döntéseket hozni, jobban illeszkednek egymáshoz a napi teendők. Most nem a lendület visz előre, hanem a figyelem és a
Katalin hercegné ma már a királyi család egyik legnépszerűbb és legmegbecsültebb tagja, de kevesen tudják, hogy ebben mekkora szerepe volt Fülöp hercegnek. A néhai edinburgh-i herceg ugyanis egy olyan aranyszabállyal látta el Katalint, amellyel szeretett volna neki irányt mutatni a királyi udvarban betöltött szerepéhez.
40 milliméteres tokot és elegáns számlapokat kapott az egyik legolcsóbb svájci öröknaptáras óra. A Frederique Constant két fronton nagyon erős: elérhető árú, elegáns órák és elérhető árú komplikációk terén. Power
Ma, 2025. szeptember 13-án Magyarországon változó időjárásra számíthatsz. Nyugat felől vastagabb fátyolfelhők érkeznek, keleten pedig gomolyfelhők is megjelennek. Az Északi-középhegység és az Észak-Alföld térségében helyenként záporok és zivatarok is kialakulhatnak. A légmozgás zivataroktól eltekintve gyenge vagy mérsékelt marad, de a viharos széll
Az érzékeny bőr nem önálló bőrtípus a klasszikus (zsíros, száraz, kombinált, normál) felosztásban, inkább egy állapot, amely bármely bőrtípus mellett fennállhat. Aki érzékeny bőrrel él, gyakran tapasztal kellemetlen tüneteket olyan helyzetekben, amelyek mások számára teljesen panaszmentesek maradnak.
Itt a várva várt kora őszi szezon, és még mielőtt a melegebb darabokat vennénk nagyító alá, először mutatjuk az átmeneti hetek nadrágtrendjeit - mert tényleg elég szemrevalók.
Tele van vitaminnal, jótékony élettani hatásait szinte felsorolni is nehéz, sajnos mégis kevés fogy belőle hazánkban. A körte, egész évben elérhető, mégis kevés fogy belőle hazánkban. Statisztikák szerint egy személyre
Neil Druckmann, a világhírű fejlesztőcég, a Naughty Dog kreatív részlegének vezetője tavasszal elárulta, hogy csapatával már négy éve dolgoznak következő videójátékukon, az Intergalactic: The Heretic Prophet címűn