Anglia délnyugati részén, Devon megyében egy különleges fosszíliát fedeztek fel, amely 242 millió évvel repít vissza az időben. A Helsby homokkő-formációból előkerült lelet a lepidoszauruszok, vagyis a gyíkok, a kígyók és a hidasgyíkok közös ősi csoportjának eddig ismert legkorábbi tagját tárta fel. Az új faj az Agriodontosaurus helsbypetrae nevet
Azzal kell kezdenünk, hogy nem létezik olyan, hogy egyértelműen "jobb", mert mindkét csoporttípusnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Ez a kérdés gyakran még a gyakorlott óvodapedagógusokat is megosztja. Sok múlik a körülményeken: a pedagógus képzettségén, a csoport tagjainak képességein, a struktúrán, valamint azon, hogy az óvónők
A listán szerepelnek magától értetődő dolgok és meglepőek egyaránt. Hiába tűnik úgy, hogy a lefolyó és a darálós mosogató mindent elbír, valójában sok hétköznapi dolog komoly gondot okozhat működésükben. Egyes
Ma, 2025. szeptember 13-án Magyarországon kornél névnapját ünnepeljük, valamint több ritkább név is kapcsolódik ehhez a naphoz, mint például Amadil, Amáta, Krizsán, Ludovika, Lujza, Mór, Móric, Polixénia.
Ha valaha ettél már erős paprikát vagy csípős (szószos) ételt, biztosan tapasztaltad, hogy előbb enyhe(?) zsibbadás, majd égető érzés járja át a szádat. Ha elég intenzív a csípősség, orrunk folyni, szemünk könnyezni, a száj és a torok pedig fokozott nyáltermelésbe kezd. Mindez természetesen nem véletlen.
Az aszalás az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy a nyár zamatos gyümölcseit télre is megőrizzük. Az aszalt szilva házilag nemcsak olcsóbb, mint a bolti, hanem ízben és minőségben is felülmúlja azt.
Mindenki hallott már Anne Frankról, de alig ismerik édesapját, Otto Frankot, az egyetlen családtagot, aki túlélte a holokausztot, és később meghozta azt a nehéz döntést, hogy kiadja lánya naplóját.
Az építkezések környezete gyakran kaotikusnak tűnhet, hiszen egyszerre vannak jelen a munkagépek, a munkások és az érdeklődők. A megfelelő elhatárolás azonban nem csupán a rendezettséget szolgálja, hanem a biztonság egyik alapfeltétele is.
Vasas Gábor professzor, a Hun-Ren Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója beszélt a vizet tisztító árvaszúnyogokról, a vízszint játékáról, az invazív fajok jelentette veszélyről. A Balatonon ebben az évben az árvaszúnyog mindent vitt. A pontosabb válaszért ugorjunk egy kicsit az előző évre! Tavalyi nyár végén tapasztaltuk, hogy a Balatonnak a
A gyereknevelés rengeteg kérdést vet fel – legyen szó a megfelelő eszközök kiválasztásáról, a gyerekek helyes ellátásáról, a kicsik étrendjéről vagy épp a gyakori gyermekbetegségekről. Az elérhető információk sokszor nagyon ellentmondásosak, így könnyű elveszni a különböző (olykor korántsem hasznos) tanácsok tengerében. Természetesen egészségügyi t
Vannak helyek, amelyek sosem mennek ki a divatból. Nem véletlenül. Bármelyik évszakban is látogass el ezek valamelyikébe, mindig tartogatnak valami különlegeset, újat és izgalmasat számodra. Ráadásul meglepően gazdaságos választásnak is bizonyulnak, így ha mostanában tervezel kiszakadni a hétköznapokból, ezeket a városokat érdemes a bakancslistád e
Hétfőn egy lövöldözésben életét vesztette Tom Phillips, az új-zélandi férfi, aki éveken át bujkált három gyermekével a természetben anélkül, hogy elfogták volna. A tragikus események után a hatóságok szerint a történet még korántsem zárult le. A nyomozók azt is igyekeznek kideríteni, hogy a férfi kitől kaphatott segítséget a túléléshez, és hogyan j
Ha valaha is gondolkodtál azon, vajon mikor lehet biztosan kijelenteni, hogy "igen, ez a kapcsolat tényleg egy életre szól", akkor hoztam egy jó hírt! Van ugyanis egy mérföldkő, ami után a statisztikák szerint sokkal kisebb az esélye annak, hogy a házasság válással végződjön. Nem, ezúttal nem a híres "7 év után jön a válság" mantráról van szó – a k
Az almás túrós zabmuffin nemcsak könnyen elkészíthető, hanem egészséges választás is. A túró magas fehérjetartalma és a zab rostjai miatt ideális tízórai vagy uzsonna, amit az alma édes-savanyú íze tesz igazán különlegessé. Mutatjuk a receptet lépésről lépésre! Nincs is rosszabb érzés, mint amikor egy hosszú munkanap után délután hazaérve az ember
Olykor veszélyes csodaszernek nevezik a madárberkenyét, sokan pedig nem is ismerik ezt a narancsvörösen ragyogó terméssel örvendeztető fát. Van, ahol az életöröm kifejezője, máshol a mennydörgés istenének szentelik. Hogy mit tud, mit ad nekünk a madárberkenye, ennek nyomába eredtünk egy szép ősz eleji napon.
Az Apple megerősítette, hogy a watchOS 26 a Series 6-tól kezdve minden modellre, az összes Apple Watch Ultra generációra, valamint az Apple Watch SE 2-re is érkezik.
Azok, akik gyakran szállnak meg szállodákban, bizonyára tapasztalják, milyen kellemes érzés egy ízlésesen berendezett és rendezett szobában megpihenni. A szállodai szobák kialakítása nem véletlen, hiszen a céljuk, hogy a vendégek maximálisan kényelmesnek és otthonosnak érezzék az ottlétet. De vajon mik azok a trükkök, amelyeket otthon is alkalmazha
Az angol Bakedin cég négynapos munkahétre állt át, amely egyszerre növeli a dolgozók motivációját, és erős fegyvert jelent a cég számára a toborzásban és a megtartásban.
A Challenger-katasztrófa kevésbé ismert, máig részben megmagyarázatlan epizódjai egyszerre tárják fel a technikai hibák láncolatát és az emberi döntések súlyát.
A pocsolyalátonya (Elatine alsinastrum) egy igen apró növény: akár mindösszesen pár centiméteres méretével befutó a kisnövésűek versenyében. Egyéves faj, melynek élete a vízhez kötődik, ezért nagy elszenvedője lehet a kiszáradásnak, aszálynak, vízgazdálkodási problémáknak. A rá váró nehézségek ráadásul igen hamar fokozódnak- elég csak abba belegond
Az üstökös színének változása egyelőre nem tisztázott. A kutatók azt viszont próbálták feltérképezni, hogy mi "lökhette" az objektumot a Naprendszer irányába.
A hétvége első napján sem fogsz unatkozni, a csillagok üzenetéből ugyanis az derül ki, hogy számos izgalom vár majd, érdemes tehát mindenképp elolvasnod a szombati horoszkópot is!
A gyerekkori hatások formálnak bennünket, és néha nem is sejtjük, milyen mértékben befolyásolják önértékelésünket. Felnőttként is dolgozom olyan félelmeken, amik talán elkerülhetőek lettek volna bizonyos mondatok hallatán.
A tapadásmentes serpenyők konyhai alapdarabnak számítana – nem véletlenül: könnyen tisztíthatók, és tökéletesek a finom, ragadós ételekhez – mint a tojás vagy a palacsinta. Ráadásul általában olcsóbbak, mint más edények, így kezdő házi szakácsok és tapasztalt séfek kedvencei egyaránt. De a tapadásmentes serpenyőknek is vannak korlátai. Egyes bevona
Ma különleges energiák hatnak a csillagjegyekre, és három szerencsés jegy igazán szerencsés napra számíthat! Ha kíváncsi vagy, hogy köztük vagy-e, olvasd el a mai napra vonatkozó horoszkópot. Részletesen bemutatjuk, milyen váratlan örömök érhetnek, és hogyan használhatod ki a nap adta lehetőségeket. Készülj fel a pozitív fordulatra, és tudd meg, mi
Mennyi házasságban tűnik fel az a bizonyos harmadik fél, mint egyfajta rejtett döntéshozó? Az anyósok szerepe gyakran kulcsfontosságúvá válik, és nem feltétlenül pozitív értelemben. A különféle kulturális és társadalmi hagyományok szerint formálódó családi dinamikák olyan komplex helyzeteket teremthetnek, amelyeket csak az érintett házastársak érte
Van valami egészen különleges abban, amikor az ember bakancslistája szinte már csak külföldi célpontokkal van tele, mégis egyszer csak azon kapja magát, hogy újra és újra hazai tájakon barangol – és nem is hiányzik semmi más. Velem pontosan ez történt.