A 2026-os STRAND Fesztiválon az eddigieknél is nagyobb szerepet kap a hazai kortárs képzőművészet. Weiler Péter monumentális, Mélyvíz című alkotása, Sibitka Panni helyben készülő műalkotása, Vidák Zsolt balatoni képe, valamint kortárs képzőművészeti és fotókiállítások költöznek augusztus 19. és 22. között a fesztivál területére.
Május óta több százan szálltak vízre a Helyben, vízen, a Mi Balatonunk a Mi sportunk címmel zajló ingyenes sportprogramsorozat állomásain Balatonfüreden a Kékszalag Port kikötőben. A május közepén indított, több vízisport-ágat magában foglaló programsorozaton az eddigi több száz résztvevő, közel négyezer percet töltött a vízen; vitorlás fedélzetén,
Tokióban 1940-ben még több mint 13 ezer gésa dolgozott, mára körülbelül kétszázan maradtak. A több évszázados hagyomány ezért egyre nehezebb kérdéssel szembesül. Hogyan lehet életben tartani egy olyan zárt világot, amelynek éppen az elérhetetlenség volt az egyik legfontosabb része?
A vesék létfontosságú munkát végeznek, mégis sokáig képesek úgy romlani, hogy alig adnak egyértelmű figyelmeztető jelet. Mire feltűnő panaszok jelentkeznek, a veseműködés már jelentősebben csökkenhetett. A szervezet azonban küldhet olyan apró jelzéseket, amelyeket könnyű a fáradtságnak, az életkornak vagy más hétköznapi oknak tulajdonítani.
A magas fehérjetartalmú étrend az utóbbi években szinte egyet jelent az egészséges életmóddal, azonban a longevity szakértők szerint nem csupán a mennyiség számít, hanem a fehérje forrása is. A túlzott állati eredetű fehérjefogyasztás hosszú távon éppen az ellenkező hatást válthatja ki, mint amit sokan remélnek tőle.
Azzal, hogy járunk-e fesztivál(ok)ra, és melyikre, a világnak is üzenünk magunkról valamit. De mit vásárolunk meg valójában az egyre borsosabb árú belépővel? Zabolai Margó arról, mi mindent keresünk, amikor fesztiválozni indulunk – és végül mit kapunk meg belőle.
Miközben Európát háborúk, blokádok és kereskedelmi tilalmak bénították meg, egy 27 éves francia özvegy azon dolgozott, hogyan juttathatná el pezsgőjét az orosz arisztokrácia asztalaira. Barbe-Nicole Clicquot saját vagyonát is kockára tette, új eljárásokkal javította a champagne minőségét, majd olyan üzleti húzásokat vállalt be, amelyekkel a 19. szá
Még el sem indult az HBO új Harry Potter-sorozata, máris újra fellángolt a vita J.K. Rowling körül. Ezúttal Petunia Dursley megformálója, Bel Powley mondta el, mit gondol az írónő nézeteiről.
A ’90-es évek frizurája most újra feltűnt a fodrászszalonok mintakönyveiben, és ami a legjobb hír, hogy ötven felett talán még jobban mutat, mint valaha.
Hollywoodban nincs hiány feltörekvő tehetségekből, de akad néhány harminc alatti színésznő, akikről egyszerűen képtelenek vagyunk levenni a szemünket. Összegyűjtöttünk tíz fiatal sztárt, akik nemcsak a vásznon, hanem a vörös szőnyegen is garantáltan megemelik a bámészkódók pulzusát.
Anna tizenkét éve küzd azért, hogy a bírósági végzésben foglaltakat a gyereke apja is betartsa, ám újra és újra azt tapasztalja: a hatóság csak akkor léphet, amikor a baj már megtörtént. Olvasónk arról ír, hogyan őrli fel az anyát és a gyereket is a folyamatos bizonytalanság, valamint az, ha a segítségkérések rendre falakba ütköznek.
Egészen biztos, hogy neked is volt már olyan film, amelytől rengeteget vártál, végül mégis csalódást okozott. A rajongók szerint ezeknél a legendás filmsorozatoknál a rendezői döntések nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
A szülői kiégés nem ugyanaz, mint egy rosszul átaludt éjszaka, és a kutatók, akik évek óta vizsgálják ezt a jelenséget, egyre határozottabban különítik el a hétköznapi fáradtságtól.
Anne Hathaway dermesztő tekintete, Dakota Johnson idegőrlő bizonytalansága és Josh Hartnett veszélyes vonzereje: a Verity előzetese jóval többet árul el, mint elsőre hinnénk.
A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (Elte Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az eg
Kiveszed a mosógépből a frissen mosott törölközőt, beleszagolsz, és mégsem az a friss, tiszta illat fogad, amit vártál, hanem valami dohos, kicsit savanykás szag.
A legtöbben a rossz időjárást vagy a talajt okolják, pedig a hiba sokszor ott kezdődik, hogy este, amikor végre van idő kimenni a kertbe, jólesően végigpermetezzük a bokrokat a slaggal.
Van valami megnyugtató abban, ahogyan a Föld jegyek szeretnek. Nincs bennük hangzatos ígéret, nincs drámai jelenet a repülőtéren, nincs éjfélkor küldött verses üzenet.
Bármilyen fejletté váljanak is a jövő szuperszámítógépei és meteorológiai modelljei, a fizika alaptörvényei miatt egyetlen előrejelzés sem képes meghaladni egy bizonyos időtartamot.