Nyáron kevés jobb családi program van egy közös biciklitúránál: tekerés közben új tájakat fedezhettek fel, megállhattok a legszebb kilátópontoknál, miközben kastélyok, tanösvények és interaktív kiállítások is várnak rátok.
A népi hagyomány és az asztrológia is megőrizte annak emlékét, hogy bizonyos családokban generációkon át öröklődött egyfajta különleges érzékenység, amit régen boszorkányos tudásnak neveztek.
A kamasz megfejthetetlen rejtély a szülőnek. Pedig ő maga is átment ezen az életkori szakaszon, mégsem olyan egyszerű empatizálnia cuki kisgyerekből irracionálisan viselkedő és gondolkodó tinédzserré vált gyermekével. Miért alakul ki a serdülőkorban ez a törésvonal, és hogyan hozható közelebb egymáshoz a tanácstalan szülő és a lázadó kamasz? Úgy hi
Hogyan lett a versenytáncosból elismert színésznő, majd ékszerkészítő? Schell Judit elárulja, miért költözött Spanyolországba, és miért hiszi, hogy a színházon kívül van csak igazán élet.
A lelki béke megőrzése nem azt jelenti, hogy minden konfliktust elkerülünk, hanem azt, hogy felismerjük: mely helyzetek és emberek merítik le tartósan az energiánkat. Íme nyolc viselkedésforma, amelyet azok, akik tudatosan óvják a mentális egészségüket, idővel már nem hajlandók elfogadni.
A szakítás általánosságban mindkét felet nagyon megterheli mentálisan, hiszen egy olyan embertől távolodunk el ilyenkor, akihez kötődtünk és szerettük. Így már önmagában a folyamat is módfelett frusztráló és nehézkes lehet, melyet megélni sokszor emberpróbáló. Az alábbiakban egy terapeuta tanácsait gyűjtöttük össze annak érdekében, hogy valamivel k
Sokan azért válaszolnak olyan kérdésekre is, amelyek kellemetlenek számukra, mert félnek attól, hogy gorombának tűnnek. Pedig az udvariasság nem jelenti azt, hogy mások korlátlan hozzáférést kapnak a magánéletünkhöz.
Sokan úgy gondolják, hogy a mosatlan edények egy éjszakán át a mosogatóban még nem jelentenek gondot, pedig a szakértők szerint ez gyorsan vonzza a kártevőket és kedvez a baktériumok elszaporodásának. Mutatjuk, miért érdemes még lefekvés előtt elpakolni, és hogyan tartható tisztán a konyha egyszerű rutinokkal.
Mosolyog, véletlenül hozzád ér, élénken tartja a szemkontaktust – ez flört vagy csak barátkozás? Vannak olyan jelek, amiket jobb, ha nem értesz félre, és megelőzheted a kínos pillanatokat.
Sokan annyira rettegünk a darazsaktól, hogy az összes annak látszó rovart messziről elkerüljük. Azonban sok közülük teljesen ártalmatlan, és bármennyire is rémisztő a küllemük, nem bántanak. Az alábbiakban ezeket a barátságos rovarokat szedtük össze annak érdekében, hogy legközelebb már ne ijedj meg tőlük.
Még augusztus végén is nagyon kibabrálhat a nyár a turistákkal, ha nem figyelnek a jelentésekre: hol van erdőtűz? Ezekben a napokban ismét Horvátországra terelődik a figyelem, ahová nagyon sok hazánkfia jár. Mit tanácsolhatunk?