A legtöbben nem is gondolnák, milyen gyorsan válik az ágy a kórokozók melegágyává. A szakértők elárulták, pontosan milyen időközönként és hány fokon célszerű kimosni az ágyneműhuzatot.
Milyen evolúciós szerepe van az együtt ivásnak? Miért érdemes néha sérülékenynek mutatkoznunk? Miként válunk egyre magányosabbá? Szilágyi Tamás pszichológussal, a Nyíltosztály nevű népszerű Instagram-oldal tartalomkészítőjével beszélgettünk "kémiai kézfogásról", transzhumanista gondolkodásmódról és arról, hogy minden éremnek két oldala van.
Van egy furcsa pillanat, amikor a fizetésed már régen meghaladja azt, amiről a nagyszüleid valaha csak álmodtak, és mégis ott ül a gyomrodban a szorongás, amikor megnyitod a bankszámládat.
Van egy kellemetlen igazság, amivel az évek során kénytelen voltam szembenézni: néha olyan emberektől tanulunk a legtöbbet, akiket egyáltalán nem szeretünk.
A tarte Tatin a sütőből még tésztával felfelé érkezik, a leglátványosabb pillanat ezért csak ezután következik. Egy tányér, egy határozott mozdulat, majd előbukkan a fényes karamellbe burkolózó alma. Ha azonban a gyümölcs túl sok nedvességet ereszt sütés közben, a szép felszín alatt könnyen elázott tészta rejtőzhet.
300 év kávétörténetébe kóstolhatunk bele a Kazinczy utcai Elektrotechnikai Gyűjteményben. A Fő a kávé című, 2026 márciusa óta megtekinthető kiállítás a kávézás kultúr-, technikatörténeti és gasztronómiai különlegességeit tárja elénk a
Egy jó találós kérdés olyan, mint egy apró agytorna: pár másodpercre megállítja a társalgást, aztán mindenki egymásra néz, hogy ugyan, ki jön rá elsőnek.
Fogadkozások, amik mögött nincs semmi. Az örök ígérgető férjtípus az egyik legkimerítőbb, amivel egy nő találkozhat – és sok minden csak évek múlva válik világossá.
A nyugati asztrológia egyik legrégebbi, mégis leginkább elfeledett rétege a dekanátus, ami pontosan megmagyarázza, miért lehet két Oroszlán vagy két Halak között földrésznyi különbség.
Holnap a kozmikus energiák nem engedik, hogy megbújjunk a szürkeségben. Az Oroszlán-Hold hatására a péntek megtelik drámai bájjal, melegséggel és a nyári életöröm iránti vágyódással. Ez a nap a tökéletes alkalom arra, hogy felöltsd a legstílusosabb nyári szettedet, elmenj egy elegáns teraszos vacsorára a barátnőiddel, vagy átadd magad a flörtnek és
A "mommy brain" jelenséget sok anya ismeri: feledékenység, szétszórtság és állandó mentális köd – de a kutatások szerint nem arról van szó, hogy az anyaság butábbá tenne.
Minden édesanya ismeri azt a furcsa, semmivel sem összehasonlítható kimerültséget, amikor a nap végén nem a fizikai fáradtság dönti le a lábáról, hanem a fejében pörgő, soha meg nem álló gondolathullám. Az észben tartandó feladatok, az előre kiszámított döntések és a háttérben futó szervezési munkák láthatatlanul hálózzák be a mindennapokat. Bár a
A sütő tisztítása sokak számára az egyik legkellemetlenebb házimunka, különösen akkor, amikor a makacs, ráégett zsír az erős súrolás hatására sem akar eltűnni. Szerencsére létezik egy filléres szer, amit a tapasztalt takarítók is gyakran bevetnek, és ami jóval hatékonyabb, mint azt elsőre gondolnánk.
A nyári hőségben néha a legjobb kikapcsolódás egy légkondicionált szoba, egy tál popcorn és egy olyan film, amely végig izgalomban tart. Elhoztuk a legjobb thrillereket a Netflix kínálatából!
A kiegyensúlyozott étrendből származó magnézium szinte soha nem jelent veszélyt, ám a nagy dózisú étrend-kiegészítők indokolatlanul alkalmazva kellemetlen, ritka esetben akár súlyos következményekkel is járhatnak.
Nem ír egész nap, nem tervezi meg veled előre a következő három hónapot, és az első néhány találkozás után sem akarja meghatározni, mi van köztetek. Lehet, hogy csak lassabban, kisebb nyomás mellett szeretne megismerni. De az is lehet, hogy a „soft dating” nevében pontosan ugyanabban a bizonytalanságban tart, amelyből már egyszer eleged lett.
Sokan úgy gondolják, hogy a fogyás kulcsa kizárólag a megfelelő étrend és a rendszeres testmozgás. A szakemberek szerint azonban a megfelelő alvás legalább ilyen fontos szerepet játszik a sikeres életmódváltásban.
Egy egyszerű citrommal nemcsak friss illatot varázsolhatsz a hűtőbe, hanem a kellemetlen szagokat is természetes módon csökkentheted – mutatjuk a trükköt, amit érdemes kipróbálni.
A nyugdíjrendszer a modern társadalmak egyik sarkalatos intézménye, amely lehetővé teszi a munkaévek során felhalmozott anyagi biztonság megtartását a munkavállalók számára az aktív munkavégzés befejezése után. A nyugdíjrendszerek története több évszázadra nyúlik vissza, és az elmúlt idők során számos változáson és fejlesztésen mentek keresztül. Eb
Brooklyn Beckham romantikus poszttal ünnepelte a Nicola Peltzcel tett fogadalommegújításuk első évfordulóját. A feleségének tett egyik ígérete azonban a Beckham családdal fennálló nyilvános konfliktus miatt egészen más jelentést is kapott.
A fehér pólók egyik legmakacsabb ellensége a hónaljnál megjelenő sárga folt, de nem kell kidobnod kedvenc ruháidat: néhány egyszerű házi módszerrel újra tisztává varázsolhatod őket.
A nyáron születettekhez sokan különleges energiát társítanak: nézd meg, milyen spirituális ajándékot kapcsol az asztrológia az Ikrek, Rák, Oroszlán és Szűz jegyének időszakában születettekhez.
A hőség furcsa módon nem mindenkit fáraszt: néhány csillagjegynél a forróság szó szerint felolvasztja azt a láthatatlan páncélt, amit egész évben magukon hordanak.
Van, amikor egy szerelmi történet azért marad velünk, mert boldogan végződik – és van, amikor éppen azért, mert nem kapjuk meg azt a lezárást, amire vágytunk.
A lefekvés előtti harapnivaló sokaknál segít csillapítani az esti éhséget, de nem mindegy, mit és mikor eszünk. A fehérjedús falatok bizonyos helyzetekben támogatják az éjszakai regenerációt, máskor viszont épp az alvás minőségét ronthatják.
A Beckham család idén is a Földközi-tengeren tölti a nyarat, méghozzá nem akármilyen körülmények között. A sztárfocista tulajdonában lévő Seven nevű jacht inkább emlékeztet úszó luxusvillára, mint hajóra. A Beckham családot Saint-Tropez-ban látták hajókázni, gyerekeikkel, Romeóval, Cruzzal és Harperrel töltik az idejüket. Legnagyobb fiuk, Brooklyn
Az A24 új filmje a kétezres évek egyik legsikeresebb és legvitatottabb tévéműsorának kulisszái mögé enged bepillantást, Robert Pattinson pedig a Primetime első teljes előzetese alapján lubickolni fog a gátlástalan tévés producer szerepében.
A Sziget Fesztivál Magyarország egyik legerősebb turisztikai márkája, amelyet Ausztriától Ausztráliáig ismernek és tökéletes magyarsággal ejtenek ki. Kiwi.com legfrissebb foglalási adatai szerint idén már 82 különböző országból érkeznek repülővel a…
Két Xiaomi-modell előre telepített böngészőjéből érkező push-üzenetek egy ismert német híroldalt, a Tagesschaut utánzó, hamis weboldalra irányították a felhasználókat.
Kevés elegánsabb program képzelhető el a minőségi koktélozásnál, a tökéletes élményhez pedig elengedhetetlenek a megfelelő eszközök. Íme 5 különleges kiegészítő, amivel profi szintre emelhetjük az otthoni bártenderkedést.
Gyermekkorában kellemetlen boros élmények érték, végül mégis az újkori magyar borászat egyik legnagyobb alakjává vált. Garamvári Vencel nélkül a magyar pezsgő biztosan nem ott tartana, ahol éppen tart. 2026. augusztus