A nyár sodró lendülete után elérkezett az idő, hogy végre egy kicsit megállj, és fellélegezz. Az előttünk álló időszak az öngondoskodásról, a tudatosságról és a mindennapi rutin finomhangolásáról szól.
Szarajevóban feltekerik, Isztambulban akár negyven hajszálvékony rétegből építik fel, Szófiában pedig a dió használata vált meghatározóvá. A baklava több ország konyhájának alapdesszertje lett, miközben mindenhol kissé más szabályok, alapanyagok és technikák alakították a helyi változatot.
A perlit az utóbbi évek egyik legnépszerűbb talajjavító anyaga lett, és ma már szinte minden növénykedvelő találkozik vele. Nem véletlenül: segít lazábbá tenni a földet, javítja a vízelvezetést, és kedvezőbb körülményeket teremt a gyökerek számára. De pontosan mire való, mely növényeknél érdemes használni, és miért esküsznek rá a kertészek?
Az 1950-es években magyar orvosok és ápolók százai érkeztek Észak-Koreába, ahol a koreai háború alatt és az azt követő években dolgoztak. A misszió története ma már alig ismert, pedig több magyar helyszínhez, fontos szereplőhöz és egy ma is álló emlékhez kapcsolódik Szarivonban.
A kisfiúkat teljesen másképp neveljük, mint a lányokat – és ez nem jó értelemben értendő. Fiús anyaként pontosan látom, hol csúszik el valami, és miért issza meg mindenki ennek a levét később.
Hiába választasz gondosan illatot, könnyen előfordulhat, hogy néhány óra alatt szinte nyoma sem marad a bőrödön. Ám egy apró változtatással sokkal tovább élvezheted a kedvenc parfümöd illatát.
A Jeruzsálemi Dizájnhét idén a sport és az identitás összefonódását ünnepelte, ahol 100 tehetséges alkotó mutatta be elképzeléseit a versengésről, kiválóságról és közösségről.
A nyár pörgése, a rengeteg élmény és a folyamatos készenlét nyomot hagy az energiarendszerünkben, és ilyenkor, ősz elején különösen jót tesz, ha időt szánunk arra, hogy visszataláljunk önmagunkhoz.
Ha kalciumról van szó, a legtöbb embernek szinte automatikusan a tej jut eszébe. Pedig egyáltalán nem csak a tejtermékekkel lehet fedezni a szervezet szükségletét, ráadásul akad olyan meglepő, olcsó élelmiszer is, amelyből egy adaggal jelentős mennyiséget lehet bevinni.
Egy édesanya csak kislánya első Disneyland-élményét szerette volna megörökíteni, ám amikor visszanézte a felvételt, egészen váratlan szereplőt fedezett fel a háttérben: Matt Damont.
Viccnek indult, mára egyre többeket ejt rabul a dopaminvásárlás: ami úgy adja vissza a fogyasztás élményét, hogy megkíméli a bankszámlánkat. A speciális dopaminoldalak virtuális felületein éjfélkor megrendelt sajtburger, vagy a harmadik, kicsit másképpen csíkos ing ugyanis soha nem fog megérkezni. Éppen ez a lényeg: pszichénk sajátossága, hogy már
A mai napon, délelőtt 10 óra után néhány perccel tisztázatlan okból és körülmények között lezuhant a Magyar Honvédség egyik vadászgépe a szolnoki katonai bázison - értesült a Femcafe.
A miniszterelnök vasárnap egy készülő klíma-, víz- és energiagazdálkodási törvényjavaslatról is beszámolt. Ebben azt határozzák majd meg, milyen lépésekre van szükség ahhoz, hogy megóvják az ország vizeit és a mezőgazdaságot abban a válsághelyzetben, amit a klímaváltozás okoz.
A tojás megfőzése nem a legbonyolultabb konyhai feladat, pedig néhány apró részlet – a víz hőmérsékletétől kezdve a főzés intenzitásán át egészen a hűtésig – eldöntheti, hogy repedt héjú, túlfőtt tojás kerül-e a tányérra, vagy könnyen pucolható, krémes sárgájú végeredményt kapunk.
Sportdömping a hétvégén: Premier League meglepetések, Szoboszlai gólja, Inter-siker, Bayern-győzelem a német Szuperkupában és Lando Norris sikere Zandvoortban.
Katie Holmes és új szerelme, Jason Bard Yarmosky egyre kevésbé rejtegetik kapcsolatukat: a színésznő ezúttal Michael Kors exkluzív vacsorájára vitte magával párját.
Sokáig azt hittük, hogy ha jól vagyunk felöltözve, azzal már meg is nyertük a csatát. A kutatások viszont mást mondanak — íme, mit figyelnek meg rajtad az emberek valójában legelőször.
A millenniumi és a Z generáció tagjai közül egyre többen keresnek olyan utazási élményeket, amelyek néhány órára visszarepítik őket a '90-es és a 2000-es évekbe.
Szigorítja a kormány a várandós nők szifiliszszűrésére vonatkozó szabályokat a veleszületett fertőzések és az újszülöttek halálozásának megelőzése érdekében.
Nincs félmegoldás, nincs felszínesség: ahol a Skorpió megjelenik, ott minden intenzívebbé válik, legyen szó szerelemről, munkáról vagy egy egyszerű beszélgetésről egy kávé mellett.
Tizenhét évesen valószínűleg még azt gondoltam volna, hogy Noah Flynn tökéletes. Most, harminchoz közelítő felnőttként viszont valószínűleg három nap után letiltanám.
Az elefántok agyara rendkívül praktikus eszköz: ásnak, kérget hántanak, utat törnek és védekeznek vele. Azokon a területeken azonban, ahol évtizedeken át intenzíven vadászták őket az elefántcsontért, látványosan megnőtt az agyar nélkül születő állatok aránya. A jelenség azt mutatja, milyen gyorsan képes az emberi tevékenység evolúciós nyomást gyako
A szeptemberi kerti munkák közé nemcsak a betakarítás, hanem a bokrok gondozása is beletartozik. A megfelelő időben elvégzett metszés elősegíti a következő évi bőséges termést és a növények egészségét. Lássuk, mely gyümölcstermő bokrokat érdemes ősszel, kora szeptemberben visszametszeni.
Viktória királynő uralkodásának utolsó éveiben szokatlanul szoros kapcsolatot alakított ki Abdul Karimmal, egy fiatal indiai férfival, aki rövid idő alatt a bizalmasa és tanítója lett. Kettejük közelsége komoly feszültséget okozott a királyi családban, Viktória halála után pedig fia, VII. Eduárd igyekezett eltüntetni barátságuk nyomait.
Van valami egészen jó érzés abban, amikor először szedsz le egy paradicsomot, cukkinit vagy uborkát a saját kertedből – de a betakarításnál is könnyű mellényúlni. Mutatjuk, melyik zöldségeknél számít igazán, hogy mikor nyúlsz a metszőollóhoz.